Az Alpokalja természeti képe közlemények 4. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2001)
Kulács László: A sopronhorpácsi Széchenyi-kastély parkjának növényei
KULCSÁR L.: A sopronhorpácsi Széchenyi-kastély parkjának növényei üvegház a kastély közelében a déli részen állt. A térképen szerepel az a mesterséges forrás is, amely egykor a parkon kívüli Rozáliarkútról csővezetéken kapta a vizet. A térképen megkülönböztethetők az egyes fenyők, lombos fák, facsoportok, a gyümölcsöskert és bokrok is. Ma is megtalálható a parkban az a két emlékkő, amely alá a SzÉCHENYi-család legkedvesebb lovait temették. A két világháború közötti időben az új tulajdonos SZÉCHENYI Imre legidősebb fia, Dénes irányítása alatt fenntartó munkák folytak a parkban. Ennek eredménye, hogy CSATKAI Endre, soproni múzeumigazgató a horpácsi parkot NyugatMagyarország egyik legszebb és legjobban gondozott díszkertjeként említette (CSATKAI, 1937). A parkban folyó munkákat ekkor a kertészeti főiskolát végzett SZÉCHENYI Alexandra irányította. ÉNEKES Kálmán a sopronhorpácsi kastélyról írott cikkében arról is beszámol, hogy a park külön látványossága a rózsák májusi virágzása (ÉNEKES, 1938). • 1945 márciusában a grófi család elhagyta a kastélyt és külföldre távozott. A háború alatt a park sem kerülhette el a sorsát. Több évszázados fát tűzifának vágtak ki, a legértékesebb fák azonban nem károsodtak. 1945 után a kastély a hozzá tartozó parkkal együtt állami tulajdonba került, kezelését a Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézet vette át. Már a negyvenes évek végén hozzákezdtek a park felújításához. A háborús károk kijavítására sok fa és cserje került elültetésre. Az ötvenes évek elején a park déli nagy tisztásán futballpályát terveztek kialakítani, amit lelkes természetbarátok megakadályoztak. A Kutató Intézet javaslatára aztán a parkot 1954-ben az Országos Természetvédelmi Tanács természetvédelmi területté nyilvánította. A védetté nyilvánító határozat előírta, hogy a hiányokat elsősorban örökzöldekkel és cserjékkel kell pótolni. Célként jelölte meg azt is, hogy a parkot arborétummá kell fejleszteni. Megkezdődött a park további rendezése és felújítása. A munka a rendkívül ejbozótosodott részek kitisztításával kezdődött és az új telepítésekkel folytatódott. 1956 őszéig a számos új fás szárú fajjal gyarapodott park arborétummá bővült. E fellendülés bizonyítéka a parkról készült részletes térkép. Az 1956-ból származó növényjegyzék összesen 265 zárvatermő és 94 nyitvatermő fás szárú taxont (faj, fajta, változatosom rol fel. Ezek között több ritka, és csak gyűjteményes kertekben féllelhető növény is előfordul (CSAPODY, 1956). Ebből az időszakból származnak azok a kínaimamutfenyők (Metasequoia glyptostroboides) is, amelyek az elsők között hazánkba került szaporítóanyagból kerültek elültetésre, és azóta az ország legtermetesebb példányaivá fejlődtek. A 60-as években újabb veszély jelent meg, a leküzdhetetlen szilfavész. Százszámra pusztultak ki a park évszázados, 25-40 m magas szilfái. A park hangulata és összhangja ennek következtében teljesen megbomlott. Ezzel együtt eltűnt az óriási lombkoronák párologtató felülete, és megemelkedett a talajvízszint, ami különösen az örökzöldekre volt kedvezőtlen hatással. A hiányok pótlására és az arborétum fejlesztésére CSAPODY Gyula vezetésével a Répatermesztési Kutatató Intézet dolgozói több ezer fát és cserjét ültettek el. 50
