Gaál Zsuzsanna - K. Németh András (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 37. (Szekszárd, 2015)

Kodolányi Judit: „ne bánd, hogy szód nem értik” - Babits Mihály és Illyés Gyula barátsága

lenes verse miatt akkor kobozták el a Nyugatot, s ő elcsapatás, sőt, hite szerint, pör előtt állt. Hogy költő s ráadásulföldim - akkor tudtam meg, mikor már nem járt be”

Babits Mihálynak a tanítás a szenvedélye volt, a hivatása, a költészet mellett. A Tanácsköztársaság bukását követően eltiltották a tanári pályától, és ez a továbbiakban mindig hiányként jelentkezett az életében, talán ezért is karolt fel fiatalabb tehetséges írókat, ezért alakított ki velük mester-tanítvány viszonyt, amely több jelentős költőnk esetében végződött eltávolodással, szakítással. De az Illyéssel kialakított barátság - néhány konfliktustól eltekintve - töretlen maradt és kitartott halálukig.

Babits a 30-as években rendszeresen vendégül látott a lakásán írótársaságot, a csütörtök délutáni teázásokon, ahová József Attila vitte el először Illyést.10 Ismert történet az is, hogy Illyés valójában el sem akart menni erre a találkozóra, mert időközben más dolga akadt. De József Attila erősködésére végül mégis felugrott Babitsékhoz, „ha csak öt percre is”. így történt tehát, hogy már felnőttként, költőként először találkoztak ők ketten.

A már kezdő író Illyésre Füst Milán hívta fel a Nyugat szerkesztőinek figyelmét 1927-ben.11 Ezt követően még ebben az évben egy kritikával, 1928-ban versciklussal mutatkozott be, és ettől kezdve rendszeresen és sokat szerepelt a lapban különféle műfajú írásokkal. Ez a Nyugat folyóirat még az Osvát Ernő szerkesztette lap volt. Ismert Illyés visszaemlékezéseiből is, hogy milyen fontos volt a számára Osvát személye és véleménye.12 A fiatal költő feltehetően kereste az idősebb, tapasztaltabb pályatársakat, a mestereket. Ennek oka talán az előbb említett tény volt, hogy 14 éves korában elszakadt az apjától és apátlanul, az édesanyja mellett nevelkedett. Az apjával természetesen tartotta a kapcsolatot, de az ő viszonyuk mindig ambivalens volt. Ráadásul az édesapja - bár sok mindenben tisztelte és felnézett rá Illyés -, nem lehetett a példaképe a maga által választott költői pályán. Osvátra és később Babitsra is tisztelettel tekintett, tanácsukat, véleményüket elfogadta. Osvát 1929. december 1-jén öngyilkos lett. Halála után Babits szerkesztette a Nyugat vers- és kritikai rovatát, érthető, hogy Babits és Illyés kapcsolata ettől az évtől vált szorosabbá. Vasy Géza szerint nem is annyira mester-tanítvány, hanem inkább egy bizonyos „virtuális apa-fiú kapcsolat” lett a meghatározó Illyés és Babits viszonyában.13

Fokozatosan közeledtek egymáshoz. Babits felismerte Illyés tehetségét, és - amit nem minden fiatal író mondhatott el magáról -, nem csak értékelte, de értette is verseit, magához közelállónak érezte őket. Illyés 1932-es Három öreg című költeményéről Babits a következő kritikát jelentette meg a Nyugat hasábjain:14

„De örömöm és megilletődésem, amivel a költeményt köszöntöttem, nemcsak ennek az objektív irodalmi eseménynek szólt, hanem egészen személyes okoknak is; s ismétlem, ma sem tudok erről a szép versről teljesen elfogulatlanul és személyes asszociációk nélkül beszélni. Az Illyés otthona az enyém is; a tájat - melyet leírt - az egész szcenériát én is gyermekkoromból ismerem, alakjait más-más példányokban emlékeimből látom visszanézni. Minden szava meghitt, nosztalgikus varázzsal cseng a fülembe. S amint e költő otthona az enyém, nem idegen tőlem költői hitvallása és iránya sem. Noha nekem más úton kellett járnom, más tájakon kellett áthaladnom: a magyar líra eljövendő útját és kilátásait én is arrafelé sejtettem, amerre ő... már-már megtalálni látszik. ”

10 GARA 1965, 58.

11 VASY 2008.

12 ILLYÉS 1929, 12-14.

13 VASY 2008.

14 BABITS 1932a, 283.

379