Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

szőlőőrzés, szőlőpásztorkodás szokását, még csak a romantikus párválasztás képe kápráztatja el az olvasót, amikor Baksay Sándor

204 leírja ennek ősmondáját és gyakorlatát, még patriarchális színfolt a szőlőpásztorkodás, de a század végére már üldözendő szabadosság. Az új erkölcs mindenhatóan terjeszkedik, nem tudja, és nem akarja megérteni a szabadság régi megnyilvánulásait. Ezek elsősorban a matriarchátus szemmel látható maradványai: a nők szabad párválasztása, családi, gazdasági hatalma, bizonyos téren vezető szerepe. Másodsorban az az életvitel, amelyben nem jellemző a haszonelvűség, hanem inkább a boldogabb, teljesebb élet igénye, a hedonizmus kerül túlsúlyba. A meggazdagodott sárközi közép- és gazdag parasztok ezzel szemben egyre kevésbé végeztek személyesen is termelőmunkát, az alkalmi napszámosok, részesek, cselédek, béresek és bérlők dolgoztak helyettük. A gazdák csak irányították a munkát, állandóan úton voltak a szállások, a falu, a szőlők között, s hetenként többször bejártak a környékbeli piacokra, valamint tevékenykedtek a közéletben. Legfeljebb egyegy szegényebb vőt „száműzték" a külterületi szállásokra, az idősebb férfiak legszívesebben a faluban és főként a szőlőben foglalatoskodtak. A nők tulajdonképpen be sem kapcsolódtak a mezőgazdasági termelésbe: továbbra is elvégezték a kerti és háztartási munkákat, a módosabbak cselédet fogadtak. Az ipari készáruk elterjedésével a háziipar is jórészt megszűnt, szabad idejüket szórakozásra, piperészkedésre fordíthatták, legfeljebb piacoztak. Gazdagságukra a községek így emlékeztek: „Mi mint községi elöljárók megválasztásunk perczétől fogva lelkiismeretes meggyőződésünk szerint más czélt előttünk létezőnek nem ismerhetünk mint múlt idők szabados jogaiból levont meseszerű jó anyagi helyzetben, mint egy saját zsírjában fuldokló, - már anyagi és erkölcsi értékét vesztő s minden haladás ügy újításra megbénult községünket a jogviszonyok és anyagi helyzet ma már korlátolt határában is tettre és munkásságra villany ózzuk...midőn községünk tej jel-mézzel folyó Kánaán volt... "

2 5 A mértéktartás, - de nevezhetjük szigornak is -, a paraszti életszemlélet szerint erkölcsi törvény volt, mely a múltban is kötelező erővel hatott. Ez megmutatkozhat az anyagi javak jó beosztásában, az azokkal való szigorú gazdálkodásban, ezen kívül a szigorú és igénytelen táplálkozásban. A mértéktartás abból a szükségletből alakult ki, amely évszázadokon keresztül minden parasztcsaládot kötelezett: csak így biztosíthatta a család megélhetését, valamint azt, hogy minél több földet szerezhessenek. A sárközi módos és középparasztság ezzel szemben pazarló életet élt. Hivatásos mesterekkel átépíttette falubeli házait, majd a szántóföldi szállások és a szőlőbeli tanyák jelentős részét is. Szobáikat modern polgári bútordarabokkal zsúfolták tele. A hagyományos faragott, festett bútorok és színes cserépedények divatja elmúlt. A férfiak polgári módon öltözködtek, a nők azonban tovább fejlesztették hagyományos viseletüket: a gyári készáruk hozzáadásával kialakult a legdrágább anyagokból készült, legszebb és legszínesebb népviselet. A 20. század fordulója óta azonban sokat veszített harmonikus szépségéből és mind nagyobb szerepet kaptak a polgári ruhadarabok. A kapitalista fejlődéssel együtt a meggazdagodott sárközi parasztság nagy léptekkel indult el a polgárosodás útján. „ Tanult, iskolázott, szeret olvasni. A magyar történelemben, vallási kérdésekben elég jártas - írják róluk - Énekes, dalos, kényes, táncos, könnyen élő nép, kinek a munkát és vagyont a hegy és a víz bőven szolgáltatják. "

206 A birtokos parasztság szerette mutogatni gazdagságát: cselédjével nem ült le egy asztalhoz, nem ivott vele egy pohárból, de előfordult, hogy virtusból borral verette ki a vályogát. Általában szerette a feltűnést. Ez a parasztpolgári életforma sok ellentmondást, visszásságot rejtett magában. A gazdag- és középparasztok lakásaikat pl. polgári kényelemmel rendezték be, de legtöbbször nem használták. Gyönyörű viseleti darabjaik ládákban hevertek, a két világháború között már a díszítésük is bizonyos mértékig öncélú lett, majd kezdték áruba bocsátani. A sárköziek szellemi igényeit a komoly olvasmányok (Petőfi, Arany, Madách stb.) mellett hovatovább a nagyvárosi ponyva, selejtes folyóiratok kezdték kielégíteni. Sokat költöttek szórakozásaikra, szenvedélyeikre: a férfiaknak vadászbérletük volt, a nők üdülni jártak. A környékbeli és fővárosi mozikat, színházakat, szórakozóhelyeket gyakran látogatták. Evésre-ivásra és a különféle élvezeti cikkekre általában sokat költöttek. BAKSAY 1917a, 33-120. TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai 1446/1885. BAKSAY 1896, 276. 331