Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Berta József: A mözsi XVIII–XIX. századi pénzleletről

Nemcsak ilyen pénzek forogtak azonban közkézen, voltak másfajta aranypénzek és rézből vert pénzek is forgalomban, különböző értékpapírok és államjegyek (bankócédulák) mellett. Mária Terézia uralkodása alatt csak Magyarország számára 25-féle értékű pénzt vertek. Számolni kell azonban a különböző tartományok és más országok pénzeinek forgalmával is. Bár ez utóbbiak forgalmát a hatóságok korlátozták, vagy tiltották, a kereskedelemben azonban mégis használták, főként ha azok jobbak voltak a hivatalos pénzeknél. (Maga a korlátozás, vagy tiltás ténye bizonyítja forgalmukat, hiszen e nélkül nem lett volna szükség az intézkedésekre.) Könnyű belátni, hogy ez a sokféleség rendkívüli módon nehezítette a gazdasági élet mindennapi menetét. Nem volt közömbös senki számára azt tudni, hogy mennyi egy-egy pénzdarab értéke, hogyan változik egymáshoz való viszonyuk. Leletünk pénzei tehát nagyrészt az említett konvenciós pénzláb szerint készültek, a néhány kivétel ezeknél értékesebb, több ezüstöt tartalmazó pénzt jelent. Nem tartalmaz rézpénzt, papírpénzt, a maga korában is ritka (mert nagyértékü) aranypénzt, úgy tűnik tehát hogy az egykori tulajdonos a mindennapi forgalomból válogatta ki az értékesebb pénzeket. Az érmék állapotát vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a legfrissebb veretek, tehát az 1828, 1827, 1826 és 1825 évekből valók szinte verdefényesek, a forgalomban még nem koptak meg, az edénybe kerülésük tehát nem sokkal kibocsátásuk után történhetett. A régebbi veretek többé-kevésbé kopottak, ez pedig hosszabb forgalomban töltött időt jelez. Vannak azonban olyan régebbi kibocsátású pénzek is a leletben, amelyek egyáltalán nem mutatnak kopásnyomokat, emiatt arra is gondolhatunk, hogy esetleg huzamosabb időn át, több hullámban gyűltek össze ezek a pénzek. Ilyen például II. József 1783. évi tallérja (6. szám), vagy Ferenc 1796. évi günzburgi koronatallérja (95. szám) is, azonban ne felejtsük el, hogy ezek más tulajdonában is lehettek hosszabb ideig félretéve és a lelet elrejtőjéhez egy időben kerülhettek kopottabb pénzek társaságában is. A magunk részéről azt tételezzük fel, hogy a lelet összetételénél és állapotánál fogva is arra utal, hogy egy egyszeri, a mindennapi forgalomban leginkább használt címletekből álló, jó ezüstpénzben kért kifizetés félretett összege. Az érmék 1754 és 1828 között készültek, többnyire a habsburg birodalom pénzei (81,28%), a korábban már említett idegenek (szászországi, bajor, salzburgiak stb.) részaránya csak 18,72%. A legkorábbi veretek Mária Terézia és férje Lotharingiai Ferenc nevére készültek. Lotharingiai Ferencnek német-római császári címe volt ugyan, de nem volt tényleges uralkodója a területnek, nem volt miből pénzt veretnie sem. A furcsa helyzeten az uralkodónő úgy segített, hogy az összes pénzverdét utasította: a pénzek felét az ő nevére készítsék, a másik felét pedig férje nevével és császári címével. A császárné Lotharingiai Ferenc halála (1765) után a pénzek harmadát saját nevére és arcképével verette, harmadát továbbra is elhunyt férje arcképével és a maradék harmadot pedig fiuk, a társuralkodóvá emelt II. József nevére és képére. Mária Terézia ezután gyásza jeléül mindig özvegyi fátyollal ábrázoltatja magát, ezt jól nyomon követhetjük pénzeinken is. 1780-tól II. József egyeduralkodóként vert pénzei után a rövid ideig uralkodó II. Lipót is képviselteti magát egy tallérral. A legtöbb pénz Ferenc uralkodási idejéből való, az utolsó veret 1828-ban készült a körmöcbányai pénzverdében. Ekkor, 1828 elején (ugyanis feltehető, hogy az év vége felé már több, ebben az évben vert pénz is bekerült volna az edénybe) történhetett valami, ami miatt az elrejtett pénzeket nem használták fel. Természetesen ez csak elképzelés a részünkről, adatok hiányában nem tudunk semmi biztosat, sem az elrejtöről, sem a rejtegetés okáról. Ez utóbbi azonban a korabeli viszonyok ismeretében elég jól behatárolható, vagy legalábbis valószínűsíthető. Nézzük tehát. A XVIII. század elején az egyre fejlődő kereskedelem számára a nemesfémből készített pénzek mennyisége már kevésnek bizonyult. Ekkor kezdték európában az addig kizárólag csak érc formájában ismert pénz helyett a pénz helyettesítőjét, jelképét, a papírpénzt használni. így volt ez a Mária Terézia idejében fénykorát élő osztrák birodalomban is. A korábbi évek Rákóczi-szabadságharca, III. Károly török hadjáratai, az 1733-35. évi lengyel örökösödési háború a birodalom számára rendkívül komoly pénzügyi megterhelést jelentett. A császárné kénytelen volt emiatt több ízben is (1748, 1750) csökkenteni a pénzlábat.

16 A már többször emlegetett konvenció egységesítette ugyan a pénzlábat, de egyben további csökkentést is jelentett. A közigazgatás átszervezése, a belső vámok eltörlése, az adók emelése és a pénzláb folyamatos csökkentése sem tudta tartósan megtölteni az állampénztárt, ezért kényszerült értékpapírok bevezetésére a pénzügyi kormányzat. 1762. július 1-jei keltezéssel bocsátották ki az első ilyen papírpénzeket,

17 a különböző fizetéseknél felerészben lehetett felhasználni őket, a másik felét ércpénzben kellett fizetni. Ezeket a bankócédulákat bármikor át lehetett váltani 5%-os kamatozású bankkötvényekre és a magánforgalomban nem volt kötelező elfogadni. Kényelmességüknél fogva olyan kedveltek lettek, hogy az ércpénzzel szemben eleinte 2,5%-os ázsiójuk volt. Mária Terézia alatt az állam pénzügyei rendbejöttek, a költségvetés több ízben is felesleggel zárult, az állam nagy beruházásokra is képes lett. II. József azonban erején felül vállalkozott külpolitikai akciókra, ezért — elsősorban török háborúinak hadikiadásai miatt — újra elkezdődik a pénzügyi hanyatlás. Ez a folyamat II. Lipót rövid uralkodási ideje alatt megállt, de az őt követő Ferenc idejében a Franciaország elleni hosszas háborúskodás tovább növelte az állami kiadásokat, amelyeket sem a felemelt vámok, sem a rendkívüli adók, sem a kölcsönök nem tudtak pótolni. A külföldi bankárok egyre magasabb kamatra adtak hiteleket és nagy mennyiségben kerültek forgalomba korlátozott érvényességű papírpén16 KŐHEGYI-NAGY 1975, 103-107., RÁDÓCZY 1982,42-47. 17 KUPA 1993,43. 300