Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)
László Bartosiewitz: Váralja-Várfő középkori állatcsontleletei
fontosnak tartjuk közölni néhány jellemző hamisítvány képét (V.tábla). A szaporodó leletadatokból, az azonos példányok elterjedéséből talán legalább tájegységek alapján meg lehet majd állapítani ezek kibocsátási helyét. A többi pénzzel együtt kerültek földbe, tehát biztosan 1541 előtti készítmény valamennyi. A Ferdinánd pénzeit utánzó hamisítványokat figyelve három jól elkülöníthető csoportot vehetünk észre. Az elsőbe a barbarizált küllemű, értelmetlen köriratú, silány minőségű ezüstből, vagy ezüstözött rézből vert példányok tartoznak (lásd V.tábla 210-1). Ezek felismerése ma igen könnyű, de a maguk korában persze egy írástudatlan embernek nemigen tűnt fel a zavaros körirat és ha az ezüstözés sem kopott még le, könnyen forgalomba lehetett hozni. A második csoportba azok a hibátlan köriratú, gondosan vésett pénzek tartoznak, amelyek hamis voltát csak rezes küllemük árulja el (lásd V.tábla 206-1, 210-2, 212). Ezek a darabok tökéletesen formaazonosak az eredeti pénzekkel, sőt némelyikről talán az is feltételezhető, hogy eredeti verőtővel készültek. Ezen darabok mögött pénzverdéi alkalmazottak közreműködését sejthetjük. Végül a harmadik csoportba azok a gondosan vert, hibátlan köriratú, ezüstből készült darabok tartoznak, amelyek kissé nagyobb méretükkel, túlságosan szabályos kerek veretükkel, a hivatalos pénzekétől elütő vésetükkel és eltérő stílusú betűikkel tűnnek ki a jó veretek közül (lásd V.tábla 206-2, 208, 210-3, 210-4). Bár nem volt alkalmunk a finomságukat és fémösszetételüket vizsgálni, általában világosabb színükkel is kitűnnek a többi pénz közül és ez a világosabb szín nyilván a hivatalos 8 latosnál gyengébb ötvözetet jelzi. Viszonylag nagymennyiségű ezüstre volt szükség ezek előállításához, tehát gazdag megbízók állhattak az ügylet mögött. Külön is fel szeretnénk hívni a figyelmet az V.tábla 208 és 210-3 számú darab Madonnáira. Azonosak a korábban már említett szomolnoki (Ill.tábla 234), kassai (IH.tábla 227), gvozdanskói (Il.tábla 235) és néhány 153 l-es évszámú körmöcbányai dénárokon láthatókkal. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: vajon azonos vésnök munkái ezek a darabok? Elképzelhető, hogy az 1531-ben és 1532-ben hivatalos verdéknek dolgozó tehetséges vésnök később jó fizetségért hamispénzverésre adta a fejét, de az is lehetséges, hogy csak szerszámai kerültek illetéktelen kezekbe. Mindenesetre a leletekben található darabok alapos szemrevételezésével még sok megválaszolatlan kérdésre derülhet fény. Adatok a lelőhely körzetében lévő hódoltságkori településekről. A korsóba rejtett ezüstdenárok tehát Várdomb határában, a mai településen kívül egy meredek domboldalon kerültek elő. A terepviszonyokból következik, hogy nem egy korábban is ott állott falu belterületén, udvarban, lakóház kertjében, vagy belsejében ásták el, hiszen a helyszín kb. 200 méterrel a domb alja fölött található egy eredetileg meredek terepszakaszon. Sokkal inkább gondolhatunk arra, hogy szőlőjét vagy gyümölcsösének területét választotta a minél biztonságosabb helyet kereső egykori tulajdonos. Azonnal felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon melyik település lakója lehetett az, aki — záróveretünk bizonysága szerint — 1540 végén, vagy 1541 elején ásta el vagyonát a kincselrejtőknek abban az ősi reményében, hogy az idők jobbra fordultával biztosan rátalál majd? Kézenfekvő, hogy ilyenkor a lelethez legközelebbi mai település korábbi elődjére gondoljunk, hiszen sok esetben találjuk meg a ma élő falvak belterületén, vagy a falu közvetlen közelében azokat a régészeti nyomokat, amelyek kétségtelenül tanúskodnak a helység korábbi ottlétéről. Sőt egy-egy sokszor mai mértékkel kisebbnek számító falu területén az is előfordul, hogy két vagy annál több olyan középkori falu maradványait fedezhetjük fel, melyek mindegyike a maga idejében önálló település volt. 38 Ez utóbbi Várdomb esetében is igaznak látszik. Mészáros Gyula az ötvenes évek közepén a falu délkeleti végénél a Sárpilisről jövő út bal oldalán lévő „új gépállomás" területén a frissen ásott vízvezeték árkokban talált középkori telepmaradványokat, cserépüst töredékeket és más középkori kerámiatöredékeket, vas sarlót, valamint temetőrészietet, melynek felforgatott sírjaiban állítólag réz karikák is voltak. 39 Ugyanilyen korú kerámiatöredékek kerültek elő a templom mögötti iskola kertjének déli szurdokfalából öt évvel később, majd 1973-ban középkori kerámiatöredékeket gyűjtött Horváth Jolán az Újberekre vezető út jobb oldalán. 40 Magunk a pénzlelet helyszínének környezetében, valamint a domb aljában lévő teraszon végeztünk terepbejárást és anyaggyűjtést. Ennek során a Pilisről a szőlőhegyre vezető út két oldalán, azon a ponton, ahol az út eléri a még megmaradt tanyasort, az őszi mélyszántásban találtunk középkori telepnyomokat. (2.kép 1-2) Ez paticstöredékes, égés1 Gázvezeték árkának fektetése közben 1997-ben megtaláltuk például Váralja XV-XVI. századi előzményét, és a szomszédos Nagymányokon is rábukkantunk a falu Bonyhád felőli végén a település monográfusa által is emlegetett törökkori „Manek" maradványaira, ugyanakkor az újtelepi részen is találtunk ugyanilyen korú telepnyomokat. A kettő közötti több mint két kilométeres távolság alapján biztosra vehető, hogy itt is több középkori falu területére terjed ki a mai település. - BLANDL 1935,9-26. 'MÉSZÁROS 1955. 1 MÉSZÁROS I960., B.HORVÁTH 1972. 185