Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Néprajz - CSERVENYÁK LÁSZLÓ: Népi anekdoták Szatmárból
502 CSERVENYÁK LÁSZLÓ Zsiga felkerekedett s elindult Ernő bácsihoz. Közben az öreg Mózsi felhívta Ernőt, hogy egyetértőleg vélekedjenek. Meg is lett az eredménye. - Nézd fiam - mondta Ernő bácsi ahogy én is ismerem Etelkát, tényleg szép derék asszony, három hónapig bizony-bizony kallódhatott benne a mag. - Hát, ha maga is ezt mondja Ernő bácsi, akkor én elhiszem - mondta megnyugodva Zsiga. Azóta is boldogan élnek. - Most ezen a három hónapon múljon a boldogságuk? - fűzte még hozzá Ernő bácsi csendesen. Magdus néni Magdus néni - akit a teremtő megáldott minden széppel, jóval, bájjal, kecsességgel, amit nőnek csak adhatott bizony megöregedett. Hatvan év nem kor egy katedrális életében, de egy nő életében már számottevő. Fénye kissé megfakult, de az ifjúkori szenvedély az kiolthatatlan maradt. Imádta a férfiakat és a férfiak is imádták őt fiatalkorában. Olyan titkot tudott, amit csak kevesen. Telt az idő, s a fellobbanó lángot nem volt, aki eloltsa. El-elkerülték már a férfiak. Ezt a helyzetet Magdus néni ekképpen konstatálta, ha hogyléte felől érdeklődtek: „Elég sajnos az én helyzetem." Ti tudjátok Vendel bácsi megjárta a második háborút, de úgy megjárta, hogy még hosszú időre fogságba is esett. Mire hazajött a fogságból, a korban hozzá való lányok bizony már mind elkeltek. Vénlegénykedett, mígnem talált magának egy éppen nyíló virágszálat, aki még nem ismerhette a szerelmet. Vendel bácsi meg is tanította a szerelmi élet minden fortélyára, olyannyira, hogy később, mikor már Vendel bácsi vehemenciája alábbhagyott, hitvese a tőle szerzett tudást tovább is adta a falubeli fiatalabb fiúknak. Nagy-nagy népszerűségnek örvendett a legények körében. Vendel bácsi közben töltötte az időt meg a pálinkát magába a kocsmában, s fogságbeli élményeivel szórakoztatta a nagyérdemű ivócimborákat. A hallgatóságból néha megkérdezte egy-egy legény: - Oszt a felesége hogy van? Vendel bácsi a tehermentesített, megvilágosodott bölcsek nyugalmával válaszolt: - Ti tudjátok. Ti dugjátok. Az adomák másik típusát alkotják azok, melyek orvosnál vagy kórházban fordulnak elő. Mint az előzőekben már írtam, szinte minden faluban volt egy tréfacsináló, akinek mindig a huncutságon járt az esze. Ilyen az egyik szatmári faluban Kín Pityu, számtalan anekdota szereplője, kitalálója. Vele esett az alábbi történet. Gyógyító sóhaj Pityu az őszi nyirkos időben kellőképpen meghűlt, rettenetes módon lelte az Isten hidege, reszketett, még a foga is vacogott. Hiába minden házi praktika, pálinka, forralt bor, kalapkúra, vizes ruha - ebben a sorrendben -, mégis hasztalan volt. Nem volt mit tenni, el kellett mennie a falu megbecsült, sokat látott orvosához. Mikor az orvos elővette a hallgatót és Pityu hátára tapasztotta, megkérte, hogy sóhajtson. Ekkor Pityu teleszívta magát levegővel, szemét az égre emelte és mélabúsan felsóhajtott: „Drága jó Istenem!" Ez a sóhaj meghallgatásra talált, mert néhány napra rá már újabb csalafintaságon törte a fejét. Mindennek fizesd meg az árát! Gyula bácsit túl a nyolcadik ikszen sok nyavalya kínozta. Soha sem volt gondtalan élete: megélt két háborút, sok-sok háborúskodást, kevés nyugalmat. Gyermeke nem lévén, unokaöccse gondoskodott róla. Prosztataproblémájával a megye legjobb urológusához ajánlották be. Első alkalom volt életében az ilyen jellegű szokatlan vizsgálat. Miután a főorvos megvizsgálta, Gyula bácsi felhúzta nadrágját, nadrágszíját becsatolta, majd elővette ütött-kopott pénztárcáját. Mélyen belenézett, megfontoltan elővett belőle tízezer forintot és a főorvos fehér köpenyének zsebébe csúsztatta.
