Juan Cabello - C. Tóth Norbert (szerk.): Erősségénél fogva várépítésre való / Tanulmányok a 70 éves Németh Péter tiszteletére (A Jósa András Múzeum kiadványai 68. Nyíregyháza, 2011)
Történelem - HORVÁTH RICHÁRD: Szatmár és a Szapolyaiak
350 HORVÁTH RICHÁRD (sokszor külső megbízókkal a hátuk mögött) a régióban működő cseh-lengyel-osztrák-magyar zsoldos, huszita csapatok ellen. E hadműveletek során - minthogy egy részük a lengyel-magyar határterületeket is érintette - több alkalommal került sor a Lengyel és a Magyar Királyság képviselői közt tárgyalásokra, amelyek idővel rendszeresekké váltak. A nemzetközi politikai és katonai helyzet jelen dolgozat keretei közt bátran mellőzhető alakulása úgy hozta, hogy épp ezekben a hetekben a lengyel kincstartó és krakkói kapitány, Dombnói Jakab a két ország határterületein garázdálkodó csoportok ellen felajánlotta közbenjárását és segítségét. 2 9 Jóllehet, a Mátyás-kori lengyel-magyar politikai, katonai kapcsolatok részleteit még nem ismerjük kellőképpen, mégis 1463 tavaszától, nyarától annak lehetünk tanúi, hogy a lengyel kincstartó és elébb szandeci, majd a krakkói kapitányi tisztet is viselő Dombnói Jakab irányításával a Krakkó környéki régióban (ún. Kis Lengyelország), elsődlegesen IV. Kázmér királyban (1447-1492) megszületett az igény az időnként bebetörő zsoldoscsapatok végleges felszámolására és a határ déli oldalán tevékenykedő kapitányokkal való kapcsolat felvételére. Ezt igazolja Szapolyai István egyik ekkortájt Bártfához intézett levele, amiben értesíti őket, hogy tárgyalt a lengyel kincstartóval és Lőcse városának hadaival együtt a határ mentén erősségeket emelő támadók ellen készül indulni. 5 0 A levélváltásokon túl Dombnói és a magyar kapitány 1463 augusztusának utolsó napjaiban személyesen találkoztak valahol a Szepes megyei Dunajec (Nedec) és a vele szemben álló Czorsztyn várak tájékán a lengyel-magyar határon. Erről a lengyel kincstartó szeptember 4-én Bártfához küldött leveléből értesülhetünk. Eszerint a két fél a támadók elleni közös, ráadásul egyeztetett fellépésben állapodott meg, valamint Ígéretet tettek arra is, hogy az egymás országát pusztító huszitáknak semmi szín alatt nem nyújtanak menedéket. 5' S itt érünk el Imre és István meglepő birtokszerzésének kérdéséhez. Minden jel arra látszik ugyanis mutatni, hogy alighanem a fenti, 1463 kora őszén bonyolított találkozó alkalmával kerített sort a két Szapolyai arra, hogy a lengyel-magyar határon álló dunajeci (nedeci) várat megszállja, s ettől fogva sajátjaként kezelje. A teljesség megkívánja ugyan annak rögzítését, hogy Szapolyai 1463 szeptemberének elején már feltűnik a várral kapcsolatosan, sőt ezen oklevelünk haloványan utal arra is, hogy valamilyen - előttünk ismeretlen - valós vagy vélelmezett jogot a család formált is a várra és uradalmára. 5 2 Ugyanakkor az is kétségbevonhatatlan tény, hogy az erősségnek akadtak további „felkérői" is. Mégpedig a Serkei Lórántfiak személyében, akikről éppen onnan tudunk, hogy 1463 novemberében tett panaszt Serkei Lóránt két unokája: Tóbiás és János a budai káptalan előtt azért, mert Szepes megyei Dunajec várukat a Szapolyaiak elfoglalták és megszállva tartják. Egészen pontosan Szapolyai István tette rá a kezét az uradalomra, elmondásuk szerint bátyja, Imre meghagyására. Ügyük az utókor kutatójának szerencséjére nem maradt folytatás nélkül. 1467-ben ugyanis a Serkei Lórántfiak megint bepanaszolták a Szapolyaiakat Dunajec elfoglalása miatt, akik viszont erre válaszul előadták, hogy ők bizony nem jogtalanul szállták meg a várat, s erről megfelelő iratokkal is rendelkeznek, amiket készek egy későbbi időpontban bemutatni. No, erre már a rendelkezésünkre álló források tükrében sohasem került sor. 55 Nos, épp a Serkeiek tiltakozása lehet irányadó abban, hogy Szapolyai foglalását, immáron kevés kétséget hagyva 1463 nyarára datáljuk. 5 4 A megszállás jogcímét láthatólag csak erősen közvetett módon érhetjük tetten (ha egyáltalán volt ilyen jogcím), mégis az minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy Dunajec 1463 után folyamatosan a Szapolyai család kezében volt, s ott is maradt a középkor végéig. 5 5 29 DF 214 171. 30 DF 214 172. 31 Dokumenty polskie z archiwów dawnego Królestwa W^gier. Tom. II (dokumenty z lat 1451-1480) Wydal i opracowal Stanislaw A. Sroka. Krakow, 2000. 91-92. „de congressione ... cum magnifico Stephano de Zapolya sub Castro Nyedecza novissime mutue celebrata, ubi cum eodem domino conclusimus et finalem pactum fecimus." 32 DL 45 062. Eszerint Szapolyai István Késmárkon nyugtát adott két megbízott nemesnek, akik néhai Svarcz )ános javaiból neki elszámoltak és elégtételt adtak, ami persze még gyenge bizonyítéka annak, hogy a Szapolyaiak a teljes váruradalomra joggal tarthattak volna igényt. 33 Az elmondottakra: Horváth: Adalékok a Szapolyaiak 107-108. 34 Az 1467-ben kelt tiltakozó oklevél ráadásul kimondja, hogy az eseményre „in anno cuiusiam quinta instaret revolucio" került sor, ami épp egybevág az 1463. évi eseményekkel. DL 16 509. Ezen oklevél nemrégiben megjelent regesztakiadása: Végh András: Buda város középkori helyrajza II. (Monvmenta Historica Bvdapestiensia XVI.) Budapest, 2008. 323. sz. 35 A vár neve a középkor végén, nagyjából 1525/26 táján keletkezett Szapolyai várbirtoklistában is szerepel Dwnawycz név alatt. Eötvös Lóránd
