Takács Péter (szerk.): A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából - A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 66. (Nyíregyháza, 2010)
A jobbágylét dokumentumai az úrbérrendezés kori Szatmár vármegye Nyíri járásából
- nem lévén bolthálózat, rendszeresen jövedelmező bérmunka sem — mindenki igyekezett természetben biztosítani háznépe számára. Pénzre szőlőkapálással, fuvarozással, városi határok szántásával, trágyázásával, iparosok vásárokba fuvarozásával, sószállítással, bányák, manufaktúrák körüli szekeres és kézi munkákkal, és tutajozással lehetett szert tenni. Illetve a vásározó-piacozó kereskedelemben állatok, kulinárék (konyhára valók) és fölös mezőgazdasági alaptermékek - gabonaneműek és állatok - értékesítésével. A Nyíri járás településeihez egy-két órás gyaloglással, szekerezéssel elérhető közelségben sem manufaktúra, sem üveghuta, sem vashámor nem volt. Kőbánya sem. Szenet, meszet - kő és jelentősebb erdők hiányában - nem égettek.23 Az útjavításokat, hidak reparálását kalákában végezték a szolgabíró által kivezényelt falulakók, közmunkában. Sót szekerezhettek volna Máramarosból, Bustyaházáról, esetleg Tiszaújlakról, Rónaszékről Szatmárba is, Nagykárolyba is, mint ahogyan Szatmárból Nagykárolyba is. Szatmár megyében, különösen annak a Nyíri járásában nem szoktak még hozzá a lakosok az ilyenféle munkákhoz. Aratni, kaszálni, csépelni messze pusztákra, mezővárosok határaiba is eljártak. Szekerező munkát azonban részben a rossz utak, részben a megszokás hiányában a legritkább esetben vállaltak. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy kevés embernek volt vasalt szekere. Annak hiányában pedig kockázatos volt hosszú távolságra szekerezést vállalni. A kátyús, rossz utakon — teher alatt - törtek a szekerek, kerekek. Vasalatlan szekérrel soha nem érkezett volna meg a só a sóházba, a kézműves és kereskedő sem a vásárba. Maradt hát a szántóvető és állattartó ősfoglalkozás, az önellátó szemtermelés, az alkalmi mezőgazdaági munka, a két-három-négy mérföldnyi távolságban lévő érmelléki szőlőhegyeken vállalt - kiemelten díjazott - napszámmunka, a tavaszi nyitás, a karózás, kötözés, a nyári többszöri kapálás, őszi tőkefedés... Pénzt szerezhettek még a lakosok az Ecsedi-lápon nádvágással, az ott tenyésző sás, káka és gyékény háziipari feldolgozásával, a népesebb családok a termesztett kender és len feldolgozásával. A férfiak dinnye, gyümölcs, káposzta, egyéb zöldségfélék, legsikeresebben pedig dohány termesztésével, szekerező vagy vásári-piaci árusitásával. Az úrbérrendező biztosok érdektelenségéről nemcsak a háziipari tevékenység - gyapjú-, len- és kenderfeldolgozás, fonás, szövés, kallózás, káka, nád, sás, gyékény feldolgozás, vesszőfonás, fafaragás - elhallgatása tanúskodik, hanem az is, hogy csak rejtve, bujtatva esik szó a lakosság haszonszerzései között ekkor még elhanyagolhatatlan zsákmányolásról. A halászat, vadászat, madarászat, rákászat, pákászat, teknősbékafogás, prémállatok befogása, gyógynövénygyűjtés, gombaszedés, erdei- és vadgyümölcsök hasznosítása - ecetkészítés, disznókkal való feletetése - mind-mind rejtve maradtak. Csak elvétve történt ezekre utalás. Többnyire akkor, ha a rendszeresen megkívánt földesúri szolgáltatások között szerepeltek. A házkörüli apró jószágokról - mint fehéije tartalmú élelmiszerekről és piaci árucikkekről - csak úgy értesülünk, mint földesúri ajándékról. Szó nem esik arról, hogy a Tisza, Szamos, Kraszna árterületén, s talán a nyírségi tavakban is, divatozott a kacsa- és lúdtartás, amiből esetleg ajándékot várt a földesúr is. Vadászatról is csak úgy, mint - minden rajtavesztéskor 12 forintig terjedő büntetéssel járó - tilalomszegésről, holott Mária Terézia a kártékony madarak és a dúvadak irtását minden úrbéres lakos számára 23 Egyetlen falu lakói vallottak arról, hogy szenet égetnek, s azt eladják a kovácsoknak. 27
