Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Dr. Jánosi Zoltán (Nyíregyháza): Ilosvay Ferenc portréjához

törvényeket merítette. S amelyekből kisebb gyűjteményt lehetne összeállítani Ilosvay írásaiból is. A gémdaru karcsú röptét megidéző, A „daru"című írásnak mottójául emelt dallamtól („Gémdaru, gémdaru, gémdaru, gém / Én vagyok, én vagyok, én vagyok én, / Én az ecsedi lápon én, én, én, / Megszöktetlek a nyáron, én, én, én.") az Elindultam szép hazámbul Ilosvay személyes életében is lángot vető fájdalmáig jajdulnak, zokognak, kacagnak fel a népdalok a szerző bekezdéseiben. A dalokat éneklő, még iskolát is alig járt erdőjáró embert, „az öreg vadőröket, erdő-mezőjáró egyszerű vadászokat" is szinte bartóki vonásokkal jellemzi. „Talán még négy elemit se jártak. De szemük nyitottan figyelgette a rét, erdő életét, fülük jól hallotta a fácáncsibe pipékelését, a kölyöknyúl sírását, éjszakának idején az őszi ködben, elhomályosult a szemük, ha lúd szólongatta őket." (Jó vadászatot! ) Bartók mély megértését egypár személyes találkozás is meggyőzően tanúsítja. A szerző Bartók Béla című írása három fiatalkori Bartók-találkozást dokumentál „azzal az égető-szemű, ősz, emeletes homlokú, „lelkileg begombolkozott" emberrel". Mindháromból egyaránt kitárulkozik a Bartók-zenétől történt mély lelki-értelmi megérintettség és a zeneszerző morális és szellemi nagyságának felismerése. Ilosvay ezt a munkáját - összefoglaló érvénnyel fogva egybe Bartók-tapasztalatait - a nagy zenész születésének 100. évfordulóján az egész nemzeti lét és önmaga Bartók-érintettségének metszéspontjában írta. „Látott mindent, tudott mindent, érezte és megérezte a magyar népet és sorsát, s elmondta a maga nyelvén, melyre csak későbbjóval később nyíltak meg a fülek. (...) nem értették meg... Asejehujás, „csak egy kislány" bokacsattogtatásos, hangzatos, bürokratikus címek, rangok és méltóságok, örökös udvari szállítók társadalmában Bartók Bélát, a nagyszentmiklósi gazdasági iskola igazgatójának a fiát - a „torontáli beteges legénykét", akinek ráadásul még a „magyar nóta" sem tetszett, nemhogy megemészteni, de lenyelni sem lehetett. És ez a megnemértés végigkísérte Nagyszentmiklóstól - New Yorkig, születésétől a haláláig." - indítja az esszét. Majd a közép-európai és a magyar történelem, valamint a természet nagy modellje irányaiból értelmezi az életművet s annak központi mozzanataként a „természet szabad gyermekére" szakadt történelemmel szemben zenében megfogalmazott eszme: a „lázadó bánat" tartalmait. A természet és a Bartók-zene belső kapcsolatainak megsejtése így már a fiatal Ilosvayban azonos a későbbi nagy Bartók-kutatók: Lendvai Ernő, Kroó György, Anghi István által tett megállapításokkal. Talán nem a Cantata Profana üzenete hallatszik ki többek között - az ilyen mondataiból? „Ha az emberek megértenék, meghallanák és életüket beleillesztenék abba a csudálatos rendbe, ami a Természet harmóniáját jelenti."