Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)

számára a lovakat, a "remondákat" a lóvásárló bizottságok vásárolták fel a tenyésztőktől. Általában négyéves csikókat vettek, melyek aztán a csapa­toknál 8 hónapig tartó, úgynevezett pótlóidomításon vettek részt. A pótlo­vak besorozása mellett alkalmazták a vállalkozó ló rendszerét is, melynek a lényege az volt, hogy a csapatok a békelétszám feletti lovaikat megbízható gazdáknak adták ki használatra. A lovakat az őszi nagygyakorlatra vissza kellett a csapathoz szállítani, ezen felül évente szemlére kellett elővezetni, ahol a ló állapotát, vasalását ellenőrizték. Ha a ló több éven keresztül kitűnő minősítést kapott, általában öt év múlva a ló a gazda tulajdonába ment át térítésmentesen. Ez is a magyarázata annak, hogy a huszárlaktanyák kör­nyékének parasztsága miért rendelkezett olyan kiváló lóanyaggal. Mozgó­sítás esetén az alakulatoknál lévő lóállomány és a vállalkozó lovak nem fedezték a teljes lószükségletet, ezért az igénybevételesnek nevezett lóállo­mányt is bevonultatták. Ez utóbbiak a községekben a gazdáknál kinn lévő, nyilvántartott és hátasként, hámosként vagy málhásként besorolt lovak vol­tak, behívásuk esetén árukat a kincstár kifizette. A lovasalakulatok általá­ban 6 és 14 év közötti lovakat vettek igénybe. Milyen is a huszárló? A könnyű katonaló marmagassága 158-166 cm, ezen alul a lóvásárló bizottság igen kivételes esetben vásárolt, 155 cm alatt pedig kifejezetten tilos volt lovat venni. A könnyű katonaló szilárd csontozatú, kifogástalan kötésű, sebes járású, gyors fordulásokra alkal­mas. Fontos volt az edzettség, a kitartás és bátorság a jó vágtázó és ugró­képesség. Nagy előny a katonalónál a herélt, de kancát is vásároltak, ha nem volt vemhes. Csődört egyáltalán nem vettek át a lóvásárló bizottsá­gok, ahogyan nem vásároltak 8 évesnél idősebb lovat sem. A fajta nem igen döntött, fontosabb volt a tetszetőség, a szép küllem, de leginkább azért a magyar félvér mellett döntöttek a legtöbbször. A szín tekintetében sem igen válogattak, bár a sötétebb pej, világos pej, gesztenye pej, fekete, sárga színűeket részesítették előnyben. A tisztikar általában a jól megter­mett arabs lovat, az angol félvért, vagy a kisbéri félvért kedvelte, melyek­nél fontos követelmény volt a hibátlan küllem, a szabályos idomok, a jól illesztett magas nyak, széles szügy, egyenes hát és rövid ágyék, a könnyű és térölelő mozgás. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom