Tomka Emil naplója. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 48. Nyíregyháza, 2001)

lett, aki mint őrvezető végig kitartott mellettünk, noha ismételten módja lett volna a szökésre. (Évekkel később, mikor az ÁVH ellenem keresett vád­pontokat, Páljánost, aki akkor egy pesti gyárban vezető állást töltött be szintén kihallgatták. Ő erélyesen a védelmemre kelt és odavágta a kihall­gató rendőr szemébe, hogy azt a kollektív szellemet, amit ők meg szeret­nének valósítani, ő az én osztályomnál már megvalósítva tapasztalta. Ez­zel a kiállással mentett meg a komolyabb következményektől.) XI. 29-én kaptam meg a parancsot a Duna vonal megszállására. Esze­rint 9,5 km hosszúságban kellett a Duna vonalat megszállnom Adony köz­ponttal. Megerősítésül alám rendelték a 977/1. német századot védelmi tartalékul, azonfelül 16 német ködvetőt, megfelelő számú kezelő személy­zettel. A védőkörletemben lévő figyelő helyekről támogat úgy a német had­osztály, mint a huszárhadosztály tüzérsége. Ezt a védőkörletet Frank őrgy. parancsnoksága alatt egy osztrák eredetű SS 6. Polz. btl. 123 tartja igen gyér erőben megszállva. GQ Adony, 1944. november 30. > 8 h-kor a század- és szakaszparancsnokaimmal szemrevételeztem a védőállást. A védelem súlyát a Duna szakaszom közepére, a kis szigetre helyeztem, mert ennek elfoglalása ugródeszka és ez az oroszokra nézve igen csábítónak látszik. Itt véd Kováts Károly hdgy. parancsnoksága alatt a 2. század (8 golyószóró + 8 aknavető + 98 fő legénység). E mögött a tartalék német század (11 golyószóró + 40 gép­pisztoly +85 fő) ellentámadásra készenlétben. A 2. századtól északra Tersztyánszky flidgy. parancsnoksága alatt a 3. század védőkörlete (1 géppuska + 7 golyószóró + 6 aknavető + 1 gránátvető + 90 fő). Aknavetőinek úgy kell tüzelőállásba menni, hogy a sziget északi fele előtt a Dunát teljes szélességben tüz alatt tudja tartani. A felsorolt aknavetőkből 10 német és a védőállásban annak átvételekor már bent tartózkodott. A védőkörletet a 12. sz. vázlat szemlélteti. Harcálláspontom a 2. század körlete és a német század elhelyezési körlete közt települt. 13 h-kor meg­kezdtem a szigeten lévő század felváltását. Ez 17 h. 30-kor befejeződött. A 3. század 18 h. 15-kor, az 1. század 21 h. 15-kor jelentette a felváltás megtörténtét. Úgy a német, mint a magyar tüzér figyelőkkel is felvettem az összeköttetést. Lezárva 22 h - kor. 6. SS Polizei batallion = SS rendőr zászlóalj 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom