Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

KOVÁCS MIHÁLY tizedes (4. huszárezred, 4. lovasszázad) visszaemlékezése 1943. október 4-én vonultam be a nyíregyházi 4. huszárezred 4. lovas századához, és én nagyon büszke voltam, hogy huszár lehettem. Századparancsnokom báró Falion Kund Alfréd százados úr volt, aki nagyon szerette a századját. A szakaszparancsnok Kovács Gábor továbbszolgáló szakaszvezető. Sajnos nem sokáig tartott ez a szép huszárélet, mert parancs jött, hogy fel kell készülni, megyünk a frontra, Oroszországba. Ekkor már a szakaszparancsnokunk egy tartalékos hadnagy volt. 1944. március 20-a körül új ruhát kaptunk, és a század feltöltve tartalékosokkal Újfehértóra ment ki. Ott voltunk a házaknál elszállásolva mindaddig, amíg be nem vagoníroztunk. Ez pedig 1944. június 15-én történt Nyíregyházán. Elgondolkoztam magamban, hogy visszajövök-e még, meglátom-e szüleimet, testvéreimet? A lovak is velünk éreztek, talán megérezték, hogy többet nem jönnek vissza, mert nem akartak bemenni a vagonba. Ugráltak, ágaskodtak, volt olyan ló, amelyiknek a szemét kellett bekötni, vagy farral kellett erőszakkal betuszkolni a vasúti kocsiba. Egy vagonba nyolc ló fért be, középen mi voltunk és a nyergek. Nyíregyházáról este 8-9 óra körül indultunk. A görögszállási állomáson mentünk keresztül és pont a baloldali vagonajtó volt nyitva, s így láttam azt a sint, mely Tiszalök felé kanyarodik el. Arra gondoltam, hogy megyek-e még valamikor azokon a síneken haza szüleimhez és testvéreimhez Tiszalökre. Az útirányunk: Miskolc-Budapest-Győr- Komárom-Galánta és még érintettük Trencsént is. Budapest és Győr között légitámadást kaptunk angol repülőktől. Senki sem sérült meg, csak nagy volt a riadalom. Tovább folytattuk utunkat Cseh- és Lengyelországon keresztül, míg végül egy ismeretlen helyen megállt a vonat. Egy erdőszélén egy hadi kirakodó helyen vagoníroztunk ki. Velünk együtt örvendeztek a lovak is, hogy végre szabad levegőn leszünk, alig lehetett őket visszatartani. Az erdőszélen egy kis faluban szállásoltunk el, itt már lehetett tartani a partizánok támadásától. Ez két nap múlva be is következett, s mi hála Istennek győztesen megnyertük első csatánkat. Négy nap múlva felnyergeltünk és közeledtünk a fronthoz. Mentünk éjjel, nappal, volt olyan falu, melyen másnap, vagy harmadnap ismét átlovagoltunk. Ezekben a napokban újra harcoltunk a partizánokkal és kaptunk légitámadást is. Elértük végül a Pripjaty-mocsarak területét. Itt megálltunk és nem mertünk nekivágni a további útnak, mert mindenféle ingoványos talaj volt. Tanácstalanul álltunk, majd századparancsnokunk, báró Falion Kund Alfréd százados úr elirányította századot kb. 1 kilométerre, s ott találtunk egy rögtönzött hidat. 6-8 méteres gerendák voltak a mocsárba fektetve, amikre keresztben deszkákat szögeztek. Ezen a hídon mentünk, miközben légitámadást kaptunk, amely sajnos áldozatokkal járt. A lovak megijedtek, nem lehetett visszatartani őket, a huszárral együtt a mocsárba 58