Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IX. Helytörténet. (Jósa András Múzeum Kiadványai 18. Nyíregyháza, 1981.)

2. Torma Józsefné Takács Jolán: Kivándorlás Ajak községből

a mai".Nem állítjuk azt, hogy ez mindenben igy volt, mindenesetre a mezőgazdaság kapitalizálódásáig /a gépek megjelenéséig/ nagyon siralmas volt a falu agrárproletáriátu8ának helyzete. Elég arra hivatkozni, hogy a gabonanemüket sarlózták,nem kaszálták. Cséplőgép sem volt, az emberek hadarőval csépeltek. Ezeket a régi időket ugy rajzolják meg az öregek, hogy igen nagy volt a szegénység, nagy volt a hajsza. Napfeljötte előtt már munkába álltak, még napszállás után is dolgoztak ha élni akartak. Nem véletlenül hangoztatták, hogy ők nem élnek, csak égnek. Az agrárproletáriátus bére alig volt elég az élet puszta fenntartásához, pedig ők is föld után vágytak, legalábbis annyira,hogy ne legyenek más "lábakapcája". Legalább anynyit szerettek volna elérni,illetve megszerezni, amennyit egy bárányfelhő árnyéka betakar, sajnos ez kévésüknek sikerült. A nagyobb uradalmakban, illetve gazdaságokban évtizedek óta szolgáló,régi munkáscsaládokból származó cselédek és munkások talán kedvezőbb helyzetben voltak,azok, akiket valamelyest megbecsült a munkaadójuk, s nem voltak kitéve évről évre a létbizonytalanságnak. A népesség számának növekedése is hozzájárult a nehézségek szaporodásához. Már abban az időben is nagy volt a természetes szaporodás. Ezzel együttjárt az, hogy a házak szaporodtak, s a telekalja földek is egyre keskenyebbekké váltak. Ez által az agrárproletáriátus szintjére kezd süllyedni a mind szegényebbé váló kisparasztság is. A növekvő megélhetési nehézségek, a parasztföldek elezükülése eredményeként jelentkező munkanélküliség, a népesség számának a növekedése következtében beálló feszültséget csak egy módon tudták levezetni:a kivándorlással.