Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)
nem lévén - elszerződtek hármas csoportokban, és bérbe vállalták a kézi cséplést. A kézi cséplés, bár csak szórványosan, 1914-ig volt használatos a faluban. A cseréptetős házak ezidőtájt kezdtek elterjedni, szalmát ekkortól már csak a gazdasági épületek fedésére használtak, eresznek pedig nádat. /A tetőfedő cserepet tehén- vagy ökörfogattal szállították Ábrányból,Adonyból vagy Mihálydiból. Ilyenkor 8-10 gazda is társult, s ugy mentek karavánban./ Már csak az csépelt, akinek zsupp kellett, egyébként gyakoribbá vált a nyomtatás. A háborútól pedig már inkább csak az csépelt kézzel, akinek kevés gabonája volt. A századforduló után a paraszti földeken is gyorsan általánossá vált a gépi cséplés. A járgányos-gép az uradalomból került a parasztgazdákhoz. Később pedig, akinek a nyomtatáshoz sok gabonája volt, azok társultak és csühögő vel gépelték a gabonát. Az uradalomban ekkor már régen a tüzes gépet használták, /gőzcséplőgóp/. Az 1920-as évek e18 lejétől pedig a motoroB gépek jelentek meg, ezek munkájához azonban már legalább 10 ember segítsége kellett. A kicsépelt és megtisztított gabona tárolásának három módja volt iemereteB Nyirlugoson. Néhányan hallottak még arról, hogy az udvarban gödröt , vermet ástak , melynek alját kirakták, oldaláig pedig szalmával bélelték ki, és ebbe öntötték a gabonát. A gödör tetejére szalmát raktak, majd beföldelték, esetleg sárral betapasztották. A verem teteje általában nem volt magasabb a föld színénél, nem akadályozta az udvaron való mozgást sem.A gabona veremben való tárolásának módja azonban csak az emlékezetben él,senki nem használt, vagy készített ilyet. Ez a tárolás tehát valószinüleg
