Istvánovits Eszter - Almássy Katalin (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 52. (Nyíregyháza, 2010)
Néprajz - Borzován Eszter: Nagyecsed hiedelemalakjai
Borzován Eszter Nagyecsed történetének főbb vonásai Nagyecsed Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Kraszna partján, Mátészalkától 12 km-re dél-délkeletre fekvő magyar település. Neve az 1220-ban írott Váradi Regestrumban bukkant fel először, EUCHETII alakban: „pristaldo Zomoy de villa Euchetii”.3 A régi iratokban a város egyszerűen Ecsedként szerepel (Euched, Efhied, Eczied, Eozet), a Nagyecsed elnevezés csak az újabb korban honosodott meg; a város lakói és a környékbeliek azonban általában Ecsed alakban használják. A régi település neve puszta személynévből alakult ki, az ecs-öcs, „fiatalabb testvér” -d képzős származéka. A megkülönböztető nagy jelzőre azért volt szükség, mert a várostól nem messze létezett egy Kisecsed nevű, már régen elpusztult falu. A honfoglalás idején a magyarok Ecseden, vagyis a nem messze fekvő Sárváron várat emeltek, amelyet Tas vezér erősített meg, és a „várat vitézeikkel megszállva hagyták maguk mögött.'" (Anonymus 21.) .A földvárra a XI. században a Gut-Keled nemzetség építtetett kolostort, melynek maradványai a mai napig megtalálhatóak (Berey 1988. 7-15.). A népesség növekedésével Sárvár kicsinek bizonyult, így jött létre a közelben a lápból kiemelkedő négy szigeten Ecsed, ahol a XIV. században kezdték meg az építkezéseket. Az építésére I. Károly adott engedélyt 1334-ben a Báthoriaknak, akiknek a település hosszú ideig birtokközpontja volt. A Báthori család Ecsedet kitüntetett figyelemmel kezelte, így a település központi szerepköre biztosítva volt (Berey 1988. 16-20.). A XV. század végére Ecsed fontos erősség lett - 1490-ben Báthori András az ecsedieknek szabadságlevelet adott, és a várat megerősítette, ezzel elősegítve a település mezővárossá fejlődését. A XVI. században Ecsed és a vár nagy szerepet játszott az erdélyi fejedelmek és a király közötti harcokban. Ez időben az országbíró Báthori István és családja hatására a reformáció vált egyeduralkodóvá a térségben. Ecsed virágkorát Báthori István fogadott fia, Báthori Gábor színre lépésével érte el, aki 1608-ban kiadta Ecsed nagy szabadalomlevelét. Ebben az iratban Ecsedet városnak, illetve mezővárosnak (oppidum) nevezte, lakóit pedig szabad menetelü parasztpolgári állapotba helyezte. A Báthoriak kiemelkedő fontossággal bírtak Ecsed életében. Témánk szempontjából lényeges, hogy két asszony, Báthori Erzsébet és Báthori Anna jelentős szerepet játszott a magyar és európai boszorkányhiedelmekben (Berey 1988. 21-30.). Báthori Gábor meggyilkolása után a vár és az uradalom Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tulajdona lett. 1621-ben Ecsedre vitette, és ott őriztette a Magyar Királyi Koronát. Halála után az uradalom öccsére, Bethlen Istvánra szállt, kinek irányítása alatt Ecsed virágkorát élte. 1645-től I. Rákóczi György a várossal együtt birtokolta a várat és az uradalmat (Berey 1988. 30.). Fia, II. Rákóczi György feleségül vetette a Báthori család utolsó leszármazottját, Báthori Zsófiát. II. Rákóczi György halálával Ecsed elvesztette korábbi jelentőségét. A vár Báthori Zsófia kezébe került. Fiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt katolikussá lett, és az ellenreformáció szolgálatába állt. A református Ecsed lakóinak ez csaknem a véget jelentette, hiszen nem érezhették biztonságban eddig kapott privilégiumaikat. A Wesselényi-féle összeesküvésbe Zsófia fia, I. Rákóczi Ferenc is belekeveredett, minek következményeképpen Báthori Zsófia átadta a várat a császárnak. Báthori Zsófia halála után az ecsediek Thököly és II. Rákóczi Ferenc szabadságharcaiban küzdöttek. A háború nyomorúságát Ecseden is megérezték, de Rákóczi megerősítette privilégiumait és a várat is (Berey 1988. 50-66.). A II. Rákóczi Ferenchez fűződő remények az 1711. évi szatmári békével füstbe mentek. Az ecsediek azonban megtartották emlékezetükben a nagy fejedelmet, fennmaradt Rákóczi kesergője: 3 „Zomoy perestoldó (poroszló) volt Ecsed faluból.” 244
