A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)
Természettudomány - Frisnyák Sándor: Antropogén tájformálás az Alföldön
Antropogén tájformálás az Alföldön* Frisnyák Sándor Az Alföld a Kárpát-medence legnagyobb (= 100.000 km 2-es) földrajzi tájegysége. Az integrált környezetátalakító munkálatok előtt az alföldi nagytáj tagolt élettér volt. Ezt a tagoltságot, a relief ártérre és ármentes térszínre különülését már az őstársadalmak is felismerték és e tájtípusokat eltérő módon hasznosították. A tér- és erőforrás-hasznosítás a neolitikum óta követhető nyomon. A legrégibb embercsoportok gyűjtögető, halász-vadász életfenntartó tevékenysége még csak egyszerű tájhasználatként értékelhető. Az ember és a táj kapcsolat-rendszerében akkor következett be változás, amikor a zsákmányoló életformát felváltotta a termelőgazdálkodás: 2L földművelés és az állattenyésztés. A termelőgazdálkodás - már kezdeti fokon is - beavatkozást jelent a táj természeti fejlődésébe (SOMOGYI 2000.). Az endogén és exogén tájformáló erők mellett a termelő ember is környezetátalakító tényezővé vált. Az emberi környezetátalakító munka intenzitását az erőforrás-hasznosítás mértéke és módja határozta meg. Az antropogén tájformálás célja valamely terület népességeltartó, értéktermelő és védelmi kapacitásának növelése (FRISNYÁK 1990., HAJDÚ 2000., IHRIG 1973., VIGA 1996.). Az antropogén tájformálás (= környezetátalakítás) a holocén atlanti (tölgy-) fázisában kezdődött (BORSY 1996., MEDZIHRADSZKY 1996. 24., MEDZIHRADSZKY-JÁRAINÉ 1996., SOMOGYI 2000.). Az életformaváltás - amelyet a tudomány neolitikus forradalomnak nevez - egyrészt belső (autochton) fejlődés, másrészt kívülről ért hatás (impulzus) eredménye. A neolitikus forradalom hosszú folyamat volt, a Kárpát-medencében a Kr. e. 5000-től 4200-ig tartott. A KisÁzsiából betelepült népcsoport domesztikált növényeket és állatokat hozott magával (KALICZ 1970.). Az Alföld déli és keleti részeit, továbbá a Mecsek és a Dráva közötti területeket szállta meg, ahol komplex termelő gazdálkodást folytatott. A földet agancskapával, kőásóval, ásóbottal művelték, az aratáshoz kalcedon- és obszidiánpengékkel ellátott szarvasagancs sarlót használtak. Nyilvánvaló, hogy ilyen termelőeszközökkel csak apró területfoltokat tudtak megművelni. Az átalakított természeti környezet (az ember lakó- és munkatere) kezdetben izolált kultúrtájként helyezkedett el az érintetlen természetföldrajzi tájban. Az Alföld ekkor elegyes tölgyes erdősztyepp, kocsányostölgy erdőkkel, kiterjedt égeres láp- és ligeterdőkkel, gazdag mocsári és lápi növényzettel (MEDZIHRADSZKY-JÁRAINÉ 1996., SOMOGYI 2000.). Az őstársadalmak néhány hektáros kultúrtájai nem voltak stabil képződmények: a termőföld kimerülése (10-15 év) után más és más területeket műveltek meg. Feltehetően az égetéses erdőirtást alkalmazták, mert az így nyert föld megművelése könnyebb volt, mint az ősgyep feltörése. A teli típusú települések - többnyire széles árterektől övezve - folyamatosak voltak, váltógazdálkodást folytattak, de elszigeteltségük miatt nem váltak a (későbbi) földműves kultúra és kultúrtáj fejlődési magterületeivé (pl. a vésztői Mágor-halom). A Kárpát-medence nyugati és északi területein a mezolitikumból a neolitikumba átfejlődő népek az irtásföldeken kapás földművelést folytattak (KALICZ 1970. 78.). Az ember és a természeti környezet kapcsolatában az alkalmazkodás és az átformálás jellemző. Az átformálás (= antropogén tájalakítás) idő- és térbeli változásai a természettörténeti és a régészeti feltáró munkák alapján többé-kevésbé nyomon követhetők (BORSY 1996., BULLAMENDÖL 1947., MAROSI-SZILÁRD 1967. 358., MAROSI-SZILÁRD 1969. 381., SOMOGYI 1994., SOMOGYI 1996., SOMOGYI 2000.). A holocén klíma- és vegetációváltozások befolyásolták az őstársadalmak környezetgazdálkodását. A szubboreális (bükk-) fázisban az éghajlat hűvösebbé vált, felgyorsult a hegyvidéki fajok (pl. a gyertyán és a bükk) terjedése, a lápi-mocsári növényzet térhódítása. A rézkor és a bronzkor népei - az ökológiai feltételekhez alkalmazkodva - megváltoztatták életmód-stratégiájukat: tevékenységükben a pásztorkodó állattenyésztés vált dominánssá, de tovább éltek a korábbi élelemtermelési formák is, mint pl. a telephelyet váltogató állattenyésztő-föld*Az OTKA T024171 sz. kutatási témához kapcsolódó tanulmány.
