A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Műemlékvédelem - M. Veres Lujza: Gyügye református templomának építéstörténete és belső díszítése

Gyügye református templomának építéstörténete és belső díszítése ' Ezeknél későbbi lehet a déli szentélyfal hajóhoz közelebb eső részének félköríves záródású, nagyobb méretű ülőfülkéje (3. kép). Ezek a fülkék még bizonyosan a katolikus tulajdonlás idejéből valók, tehát mindenképpen 1580—90 előtt, valószínűleg a XVI. század közepéig elkészültek. Falfestés Az északi hajófalon, a mai karzat mögött az 1998as restaurátori kutatás egy feliratot és az Árpád-kori református falusi templomoknál tipikus, népies jellegű növényi díszítőfestést tárt fel (4. kép) (ENTZ 1986. 204.). Lónyán, szintén az északi hajófal karzatpadsora mögött került elő 1993-ban egy vörös virágszirmokból és szürke indákból álló festés, melynek palmettaszerű motívumai Csarodát idézik (5. kép). E körbe illeszkedik a gyügyei, valószínűleg a legkorábbi református kiépítésre utaló felirat. E falfestés is — mint a kor hasonló festései — száraz mészalapra készültek. A puritán fehér falakat ekkor képek helyett latin vagy magyar nyelvű feliratok díszítették, melyeket színes növényi keretbe foglaltak. Ezeket az itáliai eredetű, török elemekkel kombinált díszítéseket Marosi Ernő „vernakuláris reneszánsz" névvel illeti (MAROSI 1992. XXVI—LIV.). Virágos festések egyébként a nyugati zárófalon és a diadalív hajó felé eső falán is előfordulnak. Gere László kutatásai összegzéseként megállapítja, hogy a templom első református építési periódusa a XVII. század végére vagy a XVIII. század elejére tehető (GERE 1999. 19.). Ez megerősíti azt a feltételezésemet, hogy ekkor készült a virágdísz övezte felirat is, mely megújításról beszél, s melynek egy sora a következőképpen hangzik: „Szegény és közrendnek szíves fáradalma." Ez a gyülekezet aktív közreműködését sejteti. A régészeti és művészet-történeti periodizáció tehát a díszes felirat kapcsán sikeresen találkozott. A díszes keretezésű feliratot a restaurátori kutatás alapján az északi hajófal második periódusú mészrétege hordozza. A diadalív homlokfalán és a nyugati zárófalon nem került elő díszítés (TARBAY 1998. 1.). Az északi hajófal említett, sárgás mészrétegén a következő szép nyelvezetű, nyolcsoros, fekete betűkkel mívesen írt szöveg olvasható: Általok kezdeték el ezen szent munka megujéttaték Istennek hajléka úgy némely híveknek (sz)ives indulatja szegény és közrendnek szives f(áradalma) légyen azért (kedves) Isten s. vi lág előtt ajó Isten ő végre tegye örök ditsőség ammen. A feliratot két oldalról lent ívelten végződő sötétzöld, vastag ágszerű indadísz övezi, melyből fent világospiros tulipán, balra lent pedig feketével rajzolt szőlőfürt nő ki. Kétoldalt az indák egy levéldísszel bordűrszerűvé bővülnek, fent pedig egy nyúlványszerűén kiálló, spirális fonatdísz egészíti ki. A díszes szövegmezőt elvágja az északi karzat, így a felirat valószínűleg akkor készült, amikor a templomnak még csak nyugati karzata volt. A kvalitásos keretezés motívumai, stílusa és a felirat archaikus nyelvezete, betűinek karaktere egyaránt a reneszánsz ízlésvilágáról tanúskodik, s eltér a mennyezet népies barokk karakterétől. E felirat tehát azt bizonyítja, hogy a templom első reformációs átalakítása a XVI. század vége — XVII. század első fele közötti időszakra esett. Tarbay Anna restaurátor az északi karzat padsorának végleges eltávolítását javasolja, így a felirat bemutatható lenne (TARBAY 1998. 3.). Festett faberendezés Gyügye festett bútorzata, mely nagyrészt a XVIII. században készült, reneszánsz hagyományokat őriz (ENTZ 1986. 205.). Ez azonban nem stilárisan, hanem a motívumkincset illetően igaz. Az együttes népies barokk jellegű, bár a korai emlékek esetében éles határvonal nem húzható. Festett famennyezet A gyügyei templombelső meghatározó, kétségtelenül legkarakterisztikusabb eleme a naiv bájt sugárzó kazettás mennyezet (7. kép). A kazetták növényi ornamensei a festett felirat természetet idéző szegélydíszítésének folytatói, kiegészülve az égi jegyek és természeti elemek (Nap, Hold, csillagok, szél) emblematikus, valamint ember- és állatfigurák, növények természethű ábrázolásával. Ez utóbbi révén a középkori hagyományokban gyökerező ábrázolások a templomteret a Paradicsomkert lugasaként stilizálják (ezért gyakori Ádám és Éva ábrázolása). Az ábrázolási módjában analóg Csengersima mennyezetén pl. szárnyas kígyó, míg Gyügyén szarvas és kerub fordul elő. Gyügye famennyezete a korai mennyezettípus egyik utolsó emléke (1767), ezt a stilárisan csaknem azonos Csenger (1745), Gacsály (1759) és a már említett Csengersima (1761) előzi meg. Erdélyi párhuzamok: Tancs/Tonciu (1676), Magyargyerő-monostor/Manastireni (1758) és Bánffyhunyad/ Huedin (1780), melyekre nagyobb figurális gazdagság jellemző (MAROSI 1992. XXVI.). 191