A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - Emőke P. Szalay: Szatmárer Goldschmiedearbeiten in der Karpatoukraine - Patay Pál: Szatmári harangok

Szatmári harangok másikon ugyancsak latin, hosszabb szöveg örökítette meg az adományozó (donátor) nevét (Báthory István - Fehérgyarmat 1587, Melith Pál - Csenger 1599), az adományozás célját és idejét, sőt az utóbbin a mester (Urban Speiger) nevét is. Ezzel szemben a harangot birtokló helység neve csak a fehérgyarmatin és a vámosoroszin (10. kép) szerepel. Vannak XVII. század eleji harangok is, amelyeken az évszámon kívül csak egy rövid latin, vallási vonatkozású szöveg található, mégpedig a középkorban szokásos „IESUS NAZARENUS REX IUDEORUM" (Csengersima I6l6, Tiszacsécse 1619). Sőt még a század közepén is alkalmaztak középkori jellegű feliratot: „Vox mea in auribus tuis" (Kölese 1668 - 4. kép).

76 Ezzel szemben a század közepén Eperjesen működött Georgius Wierd, akinek több harangja jutott el vidékünkre,

77 már következetesen megnevezte magát a harangjain. Kezdetben németül, de 1640-től - feltehetőleg a hazai latinos műveltség hatására már latinul, mégpedig általában „IN HONOREM DEI FUDIT ME GEORGIUS WIERD IN EPERJES" alakban, amelyhez évszám is járult (PATAY 1989-102.). A harangot birtokló egyház (helység) neve azonban csak azokon fordul elő - egy másik, hosszabb feliratban amelyeket egy donátor megrendelésére készített, mint a mi esetünkben a kisszekeresi (3. kép) és a rozsályi harangján. Minthogy ezek a feliratok a donatort az összes titulusával hol latinul (mint a mieinken), hol magyarul vagy németül nevezik meg, feltehető, hogy ezeket maguk a donatorok szövegezték. A legtöbb harangján viszont sem donátor, sem egyház neve nem szerepel. Ebből viszont arra következtethetünk, hogy ezek nem megrendelésre készültek, hanem az egyházak készen vették meg őket. Vagyis a mester piacra is termelt. Wierd ugyan „IN HONOREM DEI...", azaz „Isten dicsőségére..." öntötte a harangjait, de azokon más vallási vonatkozású szöveg csak a donátorokat megnevező feliratokban fordul elő. Rozsályi Kun István a Szentháromság tiszteletére és az egyház hasznára adományozott a falvainak harangot (Kisszekeres - 3kép - és Rozsály 1646). Negyven évvel később kölesei Kende Márton „Isten nevének tiszteletére és dicsőségére" tette ezt (Fülpös és Túristvándi 1686). Minthogy azonban ez az utóbbiba csak be volt vésve, amellett az öntetőt megnevező felirat egy évvel korábbra volt keltezve, az adományozó földesúr a harangot nem öntetté, hanem készen vette Casparus Cultrarius mestertől. A XVIII. századi (pontosabban 1698-1816 közötti) szatmári harangok feliratai igen egységesek. Közülük 55-ét ismerjük. Legtöbbjük (összesen 48) az öntőre vonatkozik. Mindössze három az, amelyik magánszemély (személyek) adománya (Kishódos 1714, Szamostatárfalva 1768, Rápolt 1773). Kettőt egy-egy adományozó és az egyház közösen készíttetett (Penyige 1777, Csaholc 1793), míg a többiek megrendelői mind az egyházközségek voltak. Az 1788. évi tiszakóródi harangon ugyan olvasható az egyházközség neve, „A KOROD REFOR SZ" szavak azonban bevésettek, ellentétben a folytatást képező „EKLESIA ÖNTETTÉ 1788" kiöntöttekkel. Tehát ezt készen vették a harangöntőtől. Az adományozók között tekintélyes mecénás nem található (a korábbiaktól eltérően), helybeliek, közép- vagy kisnemesek neveit olvashatjuk a harangokon. A panyolai egyház által 1786-ban öntött harangra viszont a prédikátor, a curator (gondnok) és a községi bíró nevét is kiöntötték. Feltehetőleg az 1722. évi ököritói harangon szereplő név is a prédikátoré. Egy 1698-ban készített csengerújfalusi harangon az volt olvasható, hogy azt a „REFORMATA ECCLESLA MAGA KÖLTSÉGÉN" öntetté. Ezeket a szavakat (esetleg változatukat) további 28, e 120 év alatt öntött szatmári harangon is megtaláljuk, akárcsak számos máson szerte az országban. A „maga költségén" következetes hangsúlyozása tudatos volt. Az ellenreformáció, de különösen a XVIII. századi katolikus restauráció idején ugyanis gyakran előfordult, hogy a katolikusok a harangokat maguknak foglalták le,

79 hacsak a protestánsok hitelt érdemlően nem tudták bizonyítani, hogy azt a saját költségükön szerezték be (PATAY 1965-37.). így aztán elővigyázatból ezt a tényt már magán a harangon is feltüntették. Idővel azonban e formulának az alkalmazása általánossá vált, olyannyira, hogy még katolikus egyházak által öntetett harangokra is felkerült (pl. Zajta rk. 1831). Sőt még akkor is éltek vele, amikor már rég elvesztette jelentőségét. Megtaláljuk például még Pap Antal szatmári harangöntőnek a XIX. század közepi harangjain is, annyi módosítással, hogy azokon „saját költségén" olvasható (pl. Csenger 1870, Fülesd 1855). Öntőmesterre vonatkozó feliratot mindössze két, a kérdéses időszakból származó meglévő harangon találunk (Lázár György - Gacsály 1793, Lázár János Porcsalma 1802). Az irodalmi forrásokból azonban tudomásunk van még négyről, amelyiken a neve ki volt öntve, közülük azonban csak kettő volt magyar vándorló mester munkája (Lázár Áron - Tiszabecs 1794, Lázár László - Zajta rk. 1816, Ül. Dániel Wesenbach - Olcsvaapáti 1709, Iacobus Horner - Győrtelek 1801). Igen különös jelenség ez, ugyanis az eb= Az én hangom a te füleidbe. Az egykori Szatmár megyének ma Romániába eső részéről is ismerjük Wierdnek két donátor megrendelésére öntött harangját, mégpedig Szatmár városából és Dobráról (PATAY 1989.48.,103-, 45.U-6., 85.t.3-)Például magyarul: Dobra ref. 1640, Nyírbátor ref. 1640; németül: Szepesbéla 1651 (PATAY 1989.32.,46., SPIRITZA 1972.86-87.). Szentjobb, Szuhogy, Szatmár (PATAY 1968.308., PATAY 1977.32., KISS 1878.7630. 389