A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)
Szabó Sarolta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás egy szamosmenti faluban
Másik rögzítési eljárásnál, amelyet ritkábban alkalmaztak úgynevezett lábakba rakták a kenderkévéket. Készítése a következőképpen történt. Levertek egy cöveket a mederbe jó mélyen, hogy ne tudjon kilazulni. Ehhez hozzáerősítettek egy. kéve kendert úgy, hogy a hegyét rátekerték a cölöpre. A kévéket erre merőlegesen fektették, „tűvel-hegygyel" szorosan egymás mellé rakva. Amikor végigrakták a cövekhez erősített kévét, akkcr újabb cöveket vertek le szorosan az első kéve tövéhez. Ehhez az újaob cövekhez is erősítettek egy kévét, a fent leírt módon. A két cövek között lévő kenderkéve mennyiségét egy Zabnak nevezték. Az egység tetejére 20—30 cm vastag szalma került, majd erre annyi iszap, hogy a kender a tetején lévő szalmával együtt víz alá kerüljön. Az ázás idejét több tényező befolyásolta: függött a felnyűtt kender minőségétől és a víz hőfokától. Ugyanis a rostok szétválásához és a szár elrothadásához szükséges mikrobiológiai folyamatok 28—34 °C-on mennek végbe legintenzívebben, ebben az esetben 60—72 óra alatt lezajlik az áztatás. 8 Ilyen hőfokra azonban csak a kisfelületű állóvizek tudnak felmelegedni, a Holt-Szamos nem. Másik meghatározó a kender minősége. Vagyis ha vastagabb szárú volt, akkor rövidebb idő alatt ázott meg, ha vékonyszárú, akkor hosszabb időre volt szükség az ázáshoz. Mindezen tényezőket figyelembe véve 7—10 nap kellett a jobb minőségű, 4—5 nap a rosszabb minőségű, vastagabb szárú kendernek. Mindenesetre 4 nap múlva mentek látót hozni, hogy megállapítsák, ki lehet-e venni a vízből a kendert. Ha az áztatást nem is minden esetben, de a kötést mindig kalákában végezték. A kendermosáshoz régi, rossz ruhába öltöztek. Az asszonyok is inkább nadrágot húztak magukra, mert ez egyrészt kényelmesebb volt, mint a ruha, másrészt így próbáltak védekezni a nadáj (pióca) ellen. Ha mégis rájuk ragadt e kis állatka, sóval meghintették, így azok maguktól leváltak az ember testéről. Mosásnál a kévét szétbontották, szétterítették a víz színén, és lemosták róla a levelet, virágot, szárát megtisztították az iszaptól, tövét a sártól. Mosás után a kendert újra visszakötötték kévébe és kivitték a partra, ahol kukjába. állították, azaz a felső harmadánál átkötött kévéket sátorosán széthúzták, hogy könnyen lecsurogjon róla a víz. A helybeliek csak másnap szállították haza a kenderüket, a távolabbról idejövök azonnal szekérre rakták és hazavitték, és az udvaron szárították tovább. 8. Mándy Gy.—-Bocsa I.t A kender. Magyarország kultúrflórája. VII. kötet, 14. füzet., 92, 81
