Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)
Milyen volt a Jótékony Nőegylet bálja negyven esztendővel ezelőtt ?
a kölcsönt a táncosnők; nem voltak szűkmarkúak a kosárosztogatásban. A bál tehát, amint e leírásból láthatod, (pedig ez olyan hű, mint én vagyok!) nagyon elegáns, fényes bál volt és kedélytelen, mint ahogy a fényes bálok feszességük miatt sikerülni szoktak. Dehát ugyan micsoda gondolat is ez! vidéken fényes bált rendezni s épen jótékonycélra! Hiszen itt még olyan ember sem akad, aki a női hiúságoknak hízelegve zsebapasztó cifra ruháikat a világ előtt kidicsérje! Nem jó nekünk minden tekintetben a nagy városokat, vagy éppen a fővárost majmolni. Itt a báloknak, táncmulatságoknak egészen más a rendeltetésük. Nagyon kevés ember az, aki igy vidéken nem az élet nehéz gondjával küzdve éli életét, amiből kijut a fiatal lányoknak is épugy, mint a mamáknak, meg az apáknak. Egy kedélyes este, egy táncmulatság, megfűszerezi, felfrissíti az élet bajai közt kifáradt lelkeket; mint a harmat a napleforrázta virágot. Ilyen kedélyes, fesztelen, búölő, gondűző táncmulatságokra van szükségünk nekünk, nem méregdrága piperekiállitásokra, melyeket később az egész családnak keservesen kell megkoplalnia. A mi piperénk, egyedül a hamisítatlan, vidám jókedvtől ragyogó arc és örömtől sugárzó szem legyen. Nem versenyezhet ezzel a legcsillogóbb ékszer; kedvesebbekké, kellemesebbekké tesznek ezek titeket, mint a selyem, atlasz és bársony. A nagyvárosi nők egyedüli gondja az öltözködés, az utolsó divat; természetes azért, hogy nyilvános, sőt házi mulatságaik is csak fény, tetszelgés, toilettefitogtatás; amitől Isten mentsen minket! De annak a jókedvnek, amit mi itt ismerünk, ottan hire hamva sincsen. A nőegylet is, azt hiszem, tanult ebből az alkalomból, mert bizony bármelyik egyszerű reuniója is sokkal kedvesebb emlékű mint ez a cifra bál, s ilyet rendezni többet nem fog. Tudod-e, kedvesem, hogy több mint 300 frt volt a kiadás? Szerencse, hogy voltak tekintélyes felülfizetések, (229 frt!) mert 226