Kemény György: Szabolcs vármegye gazdaság-földrajzi monogárfiája (Budapest, 1913)

Földrajzi viszonyok

8 növényzetű rétek, kövér szántóföldek vagy elvétve szikes, nádas helyek őrzik a régi mocsár- és bozótvilág nyomait. A Tiszán s a vízlevezető- és ármentesitő-csatornákon kivül, — melyeknek száma 10, hossza pedig a mellékágakkal és szivárgókkal együtt 903 kilométer s a legnagyobb szintkülönbség a csatorna fenékpontjai között több mint 60 méter, — még két említésre érdemes patakja van Szabolcs vármegyének, az Ér és Takta. Az előbbi Nyíregyháza mellett, az utóbbi pedig a róla elnevezett Taktaközön folyik keresztül. A régi nagykiterjedésű tavak közül ma már csak a Nyíregyháza mellett elterülő Sóstó érdemel említést; ennek szikes vizét csúzos betegségek orvoslására használják. Ez általános vonásokban megrajzolt kép után lássuk vármegyénk földjének kissé részletesebb geologiai és orographiai viszonyait. Miként az Alföldnek, úgy vármegyénknek is, mint az Alföld legészakibb részének kialakulása a mediterrán korszakban vette kezdetét. Az a nagy medenczekialakulás és sülyedés, mely e korszakban kezdődött, legerősebb volt a tiszamenti részeken s a sülyedést kiegyenlítő trachit eruptio alsó lejtőivel vármegyénk mai talaja alá nyúlhatott, bár a Nyíregyházán eszközölt mélyfúrások 460, majd 500 méter mélységben csupán váltakozó homok, lősz és agyag jelenlétét árulták el. A felszín további alakulásánál a későbbi üledékek lerakodása alatt a sülyedés még mindig tartott ugyan, de a pontusi és levantei rétegek idővel lassanként kiegyenlítették az előállott mélyedéseket. S végre a feltöltés munkáját a diluviumban befejezték a folyók az iszaplerakodásokkal s a száraz északi szél a törmelékkúpok futóhomokjával. Az igy feltöltött vidék az Ér, Berettyó és Hortobágy vizéig nyúlhatott s ott meredek tetőt alkotva, a majdnem 90—100 méter magasságú környezettől élesen elvált. A Huszt és Tiszaújlaktól majdnem egyenesen délnyugati irányba tartó s a Szamos és Krasznával egyesült Tisza nein törhetvén át ezt a kemény réteget, Vásárosnaménynál a körülbelül 180 méter magasra emelkedő dombhát mellett hirtelen északra fordult s a Szernye és Latorcza völgyén áttörve, Csapnál délnyugatra térve, csak kerülő úton juthatott le a legmélyebb sülyedésű Bodrogközön át a Duna felé. A lassan kanyargó s hömpölygő folyó egyes alacsonyabb helyeken (Tiszakanyár, Dombrád, Berezel, Qáva, Vencsellő) behatolt a Nyírbe s hol a beszivárgott viz keményebb lősz és agyagaljtalajra talált (főleg a Rétköz), a felszin lassan átnedvesedett; a betüremlések helyén intensivebben történő iszaplerakodások a befolyások útját elzárták s a visszamaradt vadvizek nagykiterjedésű tavakat, mocsarakat és ingoványokat alkottak, melyeket a mindenfelől összefutó csapadékvizek még jobban tápláltak és megnövesztettek. A talaj geologiai alakulatait, tekintve, ^vármegyénkben a valószínű