Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Kiss Magdolna: Megjegyzések a későrómai külpolitikához a Dunai tartományokban 382-ig

MEGJEGYZÉSEK A KÉSŐRÓMAI KÜLPOLITIKÁHOZ A DUNAI TARTOMÁNYOKBAN 382-IG KISS MAGDOLNA Jordanes a gót származású történetíró, aki egyik művében, a Geticaban a gótok történetét írta meg, olyan jelentős eseményekről is tudósít, melyek a kortársak szemében a Nyugat Római Birodalom végének kezdetét jelentették. A későbbi kutatásban is felmerült hasonló vélemény, illetve az egyik igen veszélyeztetett provincia, Pannónia történetében egy választóvonalat láttak.

1 A szövegrészlet így hangzik: sed Theodosio principe репе tunc usque ad disperationem egrotanti datur iterum Gothis audacia divisoque exercitu Fritigernus ad Thessaliam praedandam, Epiros et Achaiam digressus est, Alatheus vero et Safrac cum residuis copiis Pannoniam petierunt. Quod cum Gratianus imperátor, qui tunc a Roma in Gallis ob incursione Vandalorum recesserat, conperisset, quia Theodosio fatali desperatione succumbente Gothi maius saevirent, mox ad eos collecto venit exercitu, nee tarnen fretus in armis, sed gratia eos muneribusque victurus, pacemque, victualia illis concedens cum ipsis inito foedere fecit.

2 A kutatás körülbelül 80 éve keresi a választ azokra a kérdésekre, hogy a szövegben említett törzseket milyen jogállással és milyen céllal telepítették Pannónia és Thrákia földjére, jelenlétüket hogyan lehet mind a régészeti mind az írott források segítségévei kimutatni, illetve milyen hatást gyakoroltak a tartományok és ezen keresztül az egész Római Birodalom életére. Az eddigi ismeretek alapján egyelőre kilátástalannak tűnik megnyugtató megoldást találni, a továbbiakban én is csupán arra vállalkozom, hogy a meglévő eredményeket összegezzem, és néhány megállapítást újragondolását javasoljam.

3 Az idézett sorok érthetőbbé tételéhez röviden összefoglalom az előzményeket. 375-töl a hunok népe megjelent a Dnyeszter vidékén, ahol megtámadták, és uralmuk alá hajtották a keleti gótokat. A tőlük távolabb élő nyugati gótok csoportokra szakadtak, és némi töprengés után egyik részük Fritigern vezetésével 376-ban bebocsátást kért a Római Birodalomtól. Megígérték, hogy hűséges alattvalók lesznek, és zsoldosként a római hadsereghez lépnek be. Valens császár annak reményében, hogy ezzel jó katonákra tesz szert, engedélyt adott a határ átlépésére. A gótok félve a hun veszélytől olyan gyorsan érkeztek, hogy a rómaiak elveszítették fölöttük az ellenőrzést, sőt a helyzetet kihasználva a nyugati gótokkal együtt megjelent egy keleti gót- alánhun törzsszövetség is Alatheus és Safrac vezetésével. A barbárok nagy száma miatt, valamint az ellátásukkal megbízott római tisztek visszaélése következtében hamarosan élelmiszerhiány és egyéb probléma lépett fel. A növekvő elkeseredés a gótokat lázadásra késztette. A felkeléssé nőtt lázadás leverésére Valens császár maga indult el. 378 augusztus 9-én folyt le a végzetes csata a rómaiak és a barbárok között, ahol a császár is elesett.

4 A csata azonban korántsem volt olyan végzetes a rómaiak számára, mint ahogy az első pillanatban látszott.

5 A gótok nem tudták kihasználni a győzelmüket, de azért továbbra is sok nehézséget okoztak a rómaiaknak. Kis csapatok pusztították Fritigern vezérlete alatt a görög területeket, Alatheus-Safrac népe Pannoniára támadt. Tovább növelte a rómaiak problémáit, hogy Theodosius, az újonnan kinevezett hadvezér súlyosan megbetegedett, ezért Gratianus császárnak személyesen kellett megjelennie a Dunánál, hogy ebben a szorongató helyzetben egy jó megoldást keressen. Feltehetően 380-ban kötötte Alatheus és Safrac törzsszövetségével ezt a szerződést, amire az előbbi Jordanes szöveg utal, és telepítette le őket Pannoniában, ahol egyébként is zsákmányszerzés miatt tartózkodtak.

6 A gót-hun-alán törzsszövetség jogállására vonatkozóan igen hiányosak az adatok. Jordanes műve mellett, egy Zosimos részletet említhetünk, ahol a szerző elég zavarosan írja le az eseményeket, illetve Pacatus panegyricusa jöhet még számításba.

7 Alatheus és Safrac népével együtt említett Fritigern gótjairól azonban sokkal több utalást találunk a forrásokban, amelyek segítségével következtethetünk a Pannoniába letelepített bar bárok jogállására, helyzetére is.

8 Többen egyre inkább hajlanak arra a feltételezésre, hogy ez a 380-ban kötött szerződés az alapját képezte a nyugati gótokkal 382-ben létrehozott egyezménynek Mielőtt a szerződéseket értékelnék, nézzük meg, mi az, ami biztosan megállapítható a két egyezményből. Az a tény nem vitatható, hogy mindkét barbár népcsoportnak megengedték a császár jóváhagyásával a birodalomba történő betelepedést, ami mégcsak nem is tekinthető a 4. század újszerű politikai eszközének. Hiszen az idegen törzsek