Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)

Laczkó András: Aranykoszorús drámaíró – Adalékok Földes Imre pályaképéhez.

ARANYKOSZORÚS DRÁMAÍRÓ 143 Közben Az ezüst sirály folytatta diadalútját. 1922 elején már közel kétszázszor játszották Bécsben, a Carltheaterben. Eközben persze a szerzőpáros már dolgozott egy új munkán. Ezt a Fővárosi Operettszínház kapunyitására szánták. Az új művet, az Olivia hercegnőt 1922. december 23-án látta először a főváros közönsége. A darabról Földes a következőket írta : „Olivia hercegnő íme mégis életjelt ad magáról. Én már két éve tudom, hogy megszületett, azonban sokan sokfelé sokáig azt vitatták: sohase fog életre kelni. És íme mégis! Olivia hercegnő ma kilép a lámpák elé. Drága jószágom nékem. Talán azért, mert nagy szeretettel írtam, talán azért, mert Buttykay Ákos remekbeszőtt muzsikát komponált hozzá és talán azért is, mert félesztendős harc zajlott le körülötte és soksok szenvedés szépítette. Hiszem, hogy az »Olivia hercegnő« méltó társa lesz »Az ezüst sirály«-nak stílusban, akarásban — talán még röptében is. Végezetül meg kell emlékezzek a drága Bródy Miksáról, akinek gyönyörű versei csillogó gyöngyökként ékesítik Olivia hercegnő palástját."

25 Az Olivia hercegnő premierje után néhány nappal az Operettszínház sötét nézőterén több lövés dördült el, a golyók a mennyezetbe fúródtak. A provokáció után érthetően csökkent a nézőszám, s az új operett nem lehetett sikeres. Az akció kifejezetten Földes Imre ellen irányult, így akarták büntetni a direktóriumi főügyvezetői működéséért. Ebben az időben hivatali szobájában is megjelent az „ébredező magyarok" néhány embere, akik azonnali távozásra szólították fel, ellenkezés esetén agyonlövéssel fenyegették meg. Földes a mellét mutatta — „ide lőjjenek" -; a nem várt válasz meglepte a támadókat és eloldalogtak. A figyelmeztetést persze megjegyezte az író. 1923 elején még volt olyan jel, hogy új sikerek irányába indulhat el. A Magyar Színház a háború után. 1923. január 14-én új Földes-darabbal nyitotta meg kapuit. A lányom hozománya ötszáz millió vígjáték ugyanúgy aktuális témát mutatott meg, ahogy A bálvány. Ennek a hősei egy hatmilliárdos család tagjai, kiket a háborús szerencse juttatott a nagy vagyonhoz. A jól kidolgozott helyzetek és alakok megelevenítésére - ahogy ez már szinte hagyomány volt — kitűnő művészek vállalkoztak: Rákosi Szidi, Kabos Gyula, Uray Tivadar, Körmendy János és mások. A premier ürügyén a lapok még úgy írtak Földesről, mint népszerű és külföldön is sikeres drámaíróról. Mindez arra utal, hogy a tájékozódás, a megváltozott helyzethez való alkalmazkodás megtörtént. Ez a jelenségek egyik oldala. Vessünik pillantást a másikra. 25. MSZ, 1922. december 23-i24. A darab fogadtatásáról és a i.fajvédők" akcióiról Földes ĉva, az író lánya tájékoztatott. KÖZJÁTÉK: LEVÉL A MINISZTERHEZ 1923 elején a létszáma paszta si törvényre hivatkozva a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság harcot indított saját alkalmazottai ellen. Több főtisztviselőt politikai okokból rangjuknál alacsonyabb állásba helyeztek át. A legtöbben anyagiak miatt ezt elfogadták. Egyedül Földes Imre igazgató volt abban a szerencsés helyzetben, hogy ennek ellent tudott állni. Nem ment ki a remízbe Írnoknak és nem vette tudomásul illetményének leszállítását. Azt hangoztatta, hogy a villamos vasút szolgálati szabályzata nem ismeri a fegyelmi nélküli degradálást és fizetéscsökkentést. Ellenállásának de jure megalapozottságát mutatja, hogy az igazgatóság azonnal hozzáfogott egy új szolgálati szabályzat kidolgozásához. Amikor az év őszén a villamos vasútat fenntartó város a létszámapasztási törvényt arra használta fel, hogy 119 véglegesített alkalmazottat bocsássanak el - köztük az írót is -, Földes ebbe nem nyugodott bele. Korábban a Magyar Leszámitoló és Pénzbeváltó Banknál kollégája volt Walkó Lajos kereskedelmi miniszternek. Hozzá 1923 novemberében nyílt levelet intézett, amelyben érdekes adatokkal világította meg azokat az igazságtalanságokat, amelyek a B-listára helyezés körül történtek. A levél nemcsak tontos kordokumentum, hanem Földes pályájának is lényeges állomása. Az Est című lap nyomán teljes terjedelmében közlöm. „Kegyelmes Uram - kedves volt Kollégám! Amikor még mi ketten együtt körmöltünk a Dorotytya ucca ódon bankpalotájában, dehogy hittem volna, hogy még valamikor nyílt levelet lobogtatok az ön miniszteri széke felé. Nem azért, mintha az ön bársonyszékre való hivatottságában valaha is kételkedtem volna, - hanem inkább azért, mert arra igazán nem gondolhattam, hogy az ön minisztersége idején olyan igazságtalanságok is történhetnek, mint amilyenek miatt most ezt a kemény levelet írom. Máskor sem, de most sem a magam érdekét nézem. - Én - azt hiszem - Wolffék vasútja nélkül is, megélek. A villamosvasút többi B-listás alkalmazottja nevében fordulok önhöz, - kedves volt kollégám, Walkó miniszter úr! Október 9-én kelt magánlevelemben megkértem önt: fontolja meg, vájjon a létszámapasztási törvénynek a villamosvasútra való kiterjesztése helyes-e, jogos-e és európai-e, akkor, amikor 10 070 alkalmazott közül mindössze csak 4 306 a végleges és 5764 az ideiglenes? Helyes-e, jogos-e végleges alkalmazottakat elbocsájtani és ezzel a vállalatra milliárdos terheket róni, amikor 5 764 ideiglenes alkalmazott közül 2 heti felmondással, tehát a vasút anyagi megterhelése nélkül, annyi százat és ezret lehet elbocsátani, ameny-