Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)
Laczkó András: Aranykoszorús drámaíró – Adalékok Földes Imre pályaképéhez.
134 LACZKÓ ANDRÁS egész iskolát, mind a száznyolcvankét gyereket. Mindenkit a kapuban fogadott és bevezetett a fatelepre. A közel kétszáz lurkó azután nemcsak felverte a telep csöndjét, de színházat is játszottak a fenyőfasátorban. Hogy mit és miként; ezt ismét csak a visszatekintő író tudta meghatározni: „valóságos commedia dell'artét játszottunk a sudár fenyőfáknak rejtelmes homályában. Csaknem az összes lányokat, fiúkat bevontam az előadásba. Énekeltünk, táncoltunk, ugrabugráltunk sokáig . . ." Ez a délután már meghatározó jelentőséggel bírt: az iskolás gyerek ettől kezdve eljegyezte magát a színházzal. Ezzel tulajdonképpen családi tradíciót folytatott, hiszen édesanyja unokafivére, Kadelburg Gusztáv neves német vígjátékíró volt (fontosabb művei : Az aranyhalak, Mozgófényképek, Aranykakas, A régi Pest, Tengerre magyar!). PÁLYAKEZDÉS A kaposvári iskolaévek, majd a budapesti egyetemi tanulmányok már a drámaírói kísérletek idejét is jelentették. Egyetemistaként írta A király arája című verses történelmi vígjátékát. A mű mindhárom jelzője érdekes. A fiatalember kezdetben úgy gondolta, hogy a drámai jambus és a magyaros ütem ötvözhető a színpadi dialógus nyelvében. A mű egyik akadémiai bírálója (Bánóczi József) azt is megkozkáztatta, hogy A király arája verselése és nyelve Arany János költészetének méltó folytatása. 3 Ez a summázat nyilvánvaló célzás arra, hogy Földes Imre kezdetben azonosult azzal a nemzeties szemléletmóddal, amelyik a múlt eszményesítésével, eseményeinek romantikus felnagyításával igyekezett hatni. Ezt sugározta az Akadémia a rendszeresen kiírt pályázataival. A király arájával Földes elnyerte a Kóczán-díjat 1901-ben. Ezután még kétszer tett kísérletet. Előbb a Dacos lelkek történelmi vígjátéka, majd a Hadik huszárok 4 vígjátéka nyerte el a Kóczán-díj aranyait. Méghozzá úgy, hogy a bíráló bizottság mindannyiszor elismerte a művek irodalmi értékeit. . . A pályakezdés ígéretes (hiszen a művek meg is jelentek). A szerzőt azonban a díjnál és a könyvdrámánál jobban foglalkoztatta a színház. Megkísérelte hát, hogy színpadra vitesse a hivatalosan elismert munkákat. A Nemzeti Színház 1904-ben vállalkozott A király arája bemutatására. Földes alig volt huszonhárom éves, amikor meghajolhatott a Nemzeti Színház közönsége előtt. De a siker ekkor még nem szegődött hozzá. A vígjáték verses formája és nyelve miatt nem volt színpadképes. A bukáshoz persze az is hozzájárult, hogy ekkor a közönség is másfajta drámákat várt. 3. FÖLDES ARTÚR: i. m. 165. 4. A Magyar Színpad (továbbiakban: MSZ) című lap 1904. október 6-án írta: ,,Ha van a világon szerencsés ember, akire Isten két marokkal pazarolja jóságát, úgy kétségtelenül Földes Imre, a Hadik huszárok A hivatalos történetszemlélet szerint az uralkodók és a nemzetet alkotó osztályok csak dicsérhetők, a színpadot legszívesebben a monarchikus gondolat szolgálatába állították volna. Ugyanakkor azonban Bródy Sándor, Gárdonyi Géza és mások drámaírói munkássága előkészített egy másfajta, illúzióktól mentes szemléletmódot. A megerősödő és asszimilálódó polgárság új eszményeket és erkölcsiséget igényelt, s az adott jelen kérdéseire keresett feleletet. Ezt fel kellett ismernie a pályakezdő drámaírónak. KÉT NAGY SIKER Földes Imre képes volt a váltásra. Az 1904-1905-ös bemutatók után rádöbbent, hogy a történelmi vígjáték útja számára lezárult. A Hadik huszárokat 1904. október 6-án mutatta be a Magyar Színház. Ez, illetve a megelőző nap, több szempontból fordulópont volt a fiatal író életében. 1904. október 5-én kapta meg titkári kinevezését a fővárosi villamos vasútokhoz. Ez az állás biztosítja hosszú ideig Földes Imrének és családjának a polgári megélhetést (az az októberi nap eljegyzésének is időpontja volt). 4 A munka új, a korábbiaktól eltérő élményekkel is járt, belülről ismerte meg a hivatalnokok életét, gondolkodását. Nyilván kapcsolatba került a közös hadsereg tisztjeivel is - Artúr bátyja révén, aki tartalékos tiszt volt -, mert 1905-ben egyik napról a másikra hátat fordított a történelmi illúzióknak, s az adott pillanat eseményeire, társadalmi gondjaira fordította a figyelmét. 1905 elején fogott hozzá A császár katonái című drámájának írásához. Az időpont nem véletlen. A korabeli parlamenti és kormányzati válság indítékai között tehertételként ott volt a közös hadsereg is. Földest természetesen nem politikai, sokkal inkább erkölcsi összefüggések foglalkoztatták. Az, hogy az addig csak dicsért és elismert virtus és becsület miként állja meg a különleges helyzet próbáját. A darabból nem maradhattak ki az 1905-ös események (a tömegtüntetések), de a hangsúly nem ezeken van, hanem azon, hogy a katonai drill mennyire elembertelenítő. Olyannyira, az hogy feloldja az erkölcsi gátlásokat; hazugságba, sőt másokat megkárosító cselekedetekhez sodor tiszteket. Ilyen megközelítéssel korábban nem írtak drámát! Az új szemléletre, az érzékenységre bizonyság, hogy a Nemzeti Színház 1905-ben nem mert vállalkozni bemutatására. Másik színigazgató azt kívánta volna a szerzőtől, hogy tegye át a művet orosz miliőbe. Ez az „átfestés" A császár katonáit azonban teljesen értelmetlenné tette volna, hiszen csak itt volt jellemző, ifjú szerzője. - Tegnap, október 5-én négy nagy szerencse érte egyszerre." Elmondják, hogy befejezett egy drámát, (kinevezték a városi villamos vasúthoz, bemutatták a Hadik huszárokat és azon a napon volt az eljegyzése is,
