Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.

396 HONFI ISTVÁN lettek, a szervezett népművelés hatására elkezdődött a rendszeresen művelődök körének kialakulása. 1956 őszén 1116 hallgatója volt a középiskolák esti és levelező tagozatainak (1953-ban 695 felnőtt tanult középiskolában). Eléggé nagy még azonban a lemorzsolódás. Az 1951. évi 13 ezer rádióelőfizetővel szemben 1956-ban már közel 47 ezer előfizető család hallgatott rendszeresen rádiót (ebből 8 ezer vezetékes rádió volt). Mégis, „A kultúrforradalom nem szakképzés csupán, nem iskolai tanulás csupán, nem politikai nevelés csupán, hanem mindez együttvéve" tömör, Révai Józseftől származó meghatározás nagyon megcsonkítva és forradásoson került megvalósításra.

129 A népművelési tevékenység általánosan meghatározott nevelési célt tűzött maga elé szinte állandó érvénnyel. Elhatározásában tehát nevelésközpontú volt. A megvalósulásban azonban korántsem ilyen kedvező a kép. Miért? Egyrészt azért, mert az állandó nevelési célok nagy része (a termelés növelésére, a begyűjtés és az adófizetés túlteljesítésére való mozgósítás) egyre inkább összeütközésbe került a realitásokkal; másrészt azért, mert a világnézeti nevelés — a közvetlen hatást föltételezve — szólamszerűvé vált. A szólamszerűséget táplálta az egész népművelési gyakorlat, amely mindvégig fölvillantó, jelző, figyelemfölhívó jellegű maradt (leszámítva az intenzív kísérleteket). Az állandóan szereplő nevelési célt mozaikszerűen, az egyes tevékenységi formákon belül sem összefüggő részekre tagolódó kulturális szolgáltatással alig-alig lehetett eredményesen szolgálni. Ez a gyakorlat a művelődő emberektől csak azt várta, hogy legyenek jelen a rendezvényeken. Arra már kevés kísérlet történt, hogy a népművelés folyamatában átadott ismereteket mind nagyobb fokon vegyék át a tömegek. A közönség véleményének kikérése nagyrészt formális volt, rendszerint a megszólalók hűségnyilatkozatának kicsikarására irányult. A kulturális szolgáltatás mechanizmusa kevésbé volt alkalmas a pusztán fogyasztói magatartásra kárhoztatott közönség kultúrát elsajátító (befogadó és feldolgozó) tevékenységének elősegítésére. A fogyasztói szemlélet — szándékától függetlenül — ,,az eszi, nem eszi, nem kap mást" gyakorlatát vezelte be, s az objektív érdekeltséget nehezen tudta föl ismertetni, még inkább elfogadtatni a tömegekkel. Ebben a nagyon egyoldalúvá zsugorított nevelési folyamatban a kultúrát átadók, a nevelők nevelése is rendkívül hézagos volt. Az ismeretterjesztő előadásokat tartó, könyvankétokat, szakköröket és egyéb vitákat vezető értelmiségieket egyszer s mindenkorra kész szakemberekként kezelték. Számukra nem biztosították az állandó megújulást elősegítő továbbképzést, így szakismeretük, ideológiai, politikai képzettségük elmaradt a társadalmi szükségszerűség követelményeitől. Az ismeretterjesztő propaganda ideológiai, világnézeti átitatottsága alacsony fokot ért el a múltról szóló előadások esetében. Sokszor még akkor is mellőzték az ideológiai, politikai vonatkozásokat, ha a té129. KSH Somogy megyei Igazgatósága. 1956. 255. I. — 1957. 166. I. - RÉVAI J.: I. m. 6. I, ma természetszerűen kínálta őket. Egy Heinéről tartott előadásból például kimaradt a költő forradalmiságának, haladó politikai magatartásának hangsúlyozása. A gyarmati rendszer széthullási folyamata idején (1955-ben) az Afrika népeinek története című téma előadója arra hivatkozott, hogy a gyarmati harcokra azért nem tér ki, mert az a politikai szakosztály (a TTIT-ről volt szó) feladata. „Most már mind nagyobb számmal akad olyan pedagógus, aki nem frázis hazafiságra tanít (ti. a művelődési otthonok szakköreiben), hanem a munka szeretete, a kötelességek teljesítése útján az aktív hazaszeretetre. Több helyen felhasználták a községek monográfiáit. A fiatalok lelkesednek falujuk történetéért, felbuzdulnak a szép példákon, de tapasztalható provinciális értelmezés is. Kevés pedagógus ismertette úgy a monográfiát, hogy abból a község története mint a haza szerves része emelkedjék ki" — olvashatjuk egy 1955-ös megyei jelentésben. A műkedvelő együttesek vezetőinek továbbképzése jobban biztosítva volt, de a többséget kitevő tagság nevelése még igen kezdetleges fokon történt. A népművelés egésze — az előremutató kezdeményezések ellenére — kevésbé segítette a dialektikus gondolkodás kialakulását, erősödését.

130 A népművelési munka hatékonysága elsősorban a már felsorolt politikai, társadalmi tényezőkön, az ezekkel összefüggő tartalmi jegyeken és népművelési mechanizmuson múlott, de nem volt elválasztható a népművelési káderektől sem. Az állami népművelési apparátus zömében középfokú képzettségű szakemberekből állt, többségük 5 hónapos vagy 1 éves bentlakásos népművelési iskolát is végzett. 1953-tól fokozatosan javult az iskolázottsági arány. Több járási népművelési csoport élére főiskolát végzett pedagógus került; hasonló a helyzet a járási könyvtárakkal, amelyeknek vezetését könyvtárosi főiskolát végzett fiatal szakemberekre bízták; a megyei népművelési osztályon és a megyei könyvtárban szaporodott az egyetemet-főiskolát végzettek vagy az ott tanulók száma. Az újonnan munkába állt népművelők (könyvtárosok) művelődéspolitikai ismeretét, rátermettségét, hivatástudatát kellett bővíteni, erősíteni (különösen a régebben végzettek, de a friss diplomások esetében is). Néhány pedagógus másfél év után kivált a népművelési apparátusból, mert a fizetésrendezés után tanárként is ugyanazt megkereshette, mint népművelési csoportvezetőként. A szak- és művelődéspolitikai képzés öszszehangoltsága és magasabb fokra emelése lehetővé tette a követelményeknek hosszabb távon is megfelelő megyei és járási apparátus létrehozását. A községi művelődési otthonok igazgatói (a művelődési terem nélküli községek népművelési ügyvezetői) és a falusi könyvtárosok zöme pedagógus volt. Utóbbiak között nagyobb százalékban akadtak nem pedagógusok is (iparosok, értelmiségi feleségek, érettségizett tisztviselők), akiknek többsége" jól; "szakszerűen ellátta feladatát. A legala130. Megyei Pártarchívum. Uo.