Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.
390 HONFI ISTVÁN szocialista öntudata lehet, amelyet legfeljebb kiegészít a munkában való egyéni érdekeltség is". ,,A gyors és jó aratás, behordás, cséplés, beadás hazafias kötelesség" jelszó bizony még „az új kormányprogram után" sem kapta meg valóságos értelmét. Hasztalan mondta a megyei népművelési osztály, hogy ,,Ne a tények helyett agitáljunk, hanem a tényeket ismertessük a művészeti agitáció eszközeivel", hiszen a termelés ösztönzése nagyrészt és elsősorban még mindig az öntudatra épült. A „művészeti agitáció" mégsem volt hiábavaló. Sok valóságos emberi hiba föltárásában segített, különösen a Somogyi Néplap Somogyi Karikás rovata, a megyei tanácsszékház előtti képzőművészeti szatirikus rajzsorozat és a néhány számban megjelenő Somogyi Tücsök szatirikus lap, amelyek a humor eszközével fedték föl és tették nevetségessé a hibákat. 118 A nagyobb lendület, nekibuzdulás óhatatlanul maga után vont bizonyos újfajta selejtet a népművelési folyamatban. A felszínre került hiányosságok azonban mélyebb gyökerűek, társadalmi veszélyességük éppen ezért jóval nagyobb volt, mintsem azt a felületes szemlélő megítélte. A hibák elleni küzdelem szektás és jobboldali vonala jelen volt Somogyban is. Ez a felemás helyzet kedvezett mindkét irányzat megrögzött képviselőinek, s ártott a társadalmi előrehaladás ügyének. A kulturális szolgáltatásban is szükség volt a kapuk tágabbra nyitására, s ezt a megyei irányítás — a központi rendelkezésekkel összhangban — meg is tette. Nagyobb szabadságot »kellett biztosítani a műsorválasztásban, az ismeretterjesztő előadások tervezésében, a szakköri foglalkozások programjainak összeállításában, a művelődési otthonok, termék működtetésében, a képzőművészeti, irodalmi előadások témaválasztásában; rugalmasabb, a könyvkiadás, beszerzés lehetőségeinek figyelembevételével szélesebb körű témaajánlásra volt szükség az olvasómozgalomban, színesebb, az egyoldalúságot megszüntető „műsorterítésre" a film el osztásban; nagyobb teret adni ,,az alulról jövő" kezdeményezéseknek stb. A megyei szervek intézkedésük során nem tévesztették szem elől a realitásokat s azt sem, hogy a tömegek művelődési igényét a szocialista eszmék alapelveinek figyelembevételével alakítani és fejleszteni kell. A jelentkező igény és a kialakítandó igény összhangjára törekedtek. A szándék azonban nem teljesült százszázalékosan. Mindez a községi szervek (pártszervek, tanácsok, népművelési ügyvezetők, művelődési otthon igazgatók, könyvtárosok, tömegszervezeti vezetők) művelődéspolitikai képzettségével, látókörével, szemléletével is öszszefüggött. A népművelés folyamatossága, a nevelési célok egymásra építettsége még gyerekcipőben járt. Természetesen nem az iskolai oktatás nevelési módszerének szolgai lemásolásáról, de nem is a kulturális szolgáltatás minden porcikájával, úton-útfélen (éjjelnappal) való neveléséről van szó. A népművelési tervezés kiindulópontja ekkor megyei és járási szinten a nevelési célok, feladatok kijelölése volt. Ez aztán centrumszerűen sugározta, bontotta ki a célok eléréséhez szükséges tevékenységi területeket, e területek számbajöhető tartalmi követelményeit, megjelenési formáit. A községi terveknek ezt kellett volna - a helyi viszonyoknak megfelelően - a gyakorlatba átültetniük. E tervek azonban nem a népművelés folyamatában gondolkodtak. Igaz, nem tervezhettek több éves periódusra úgy, hogy a fokozatokat minden résztvevő végig fogja járni. De a nevelési célok tervszerűbb megvalósításához - az ide-oda hullámzó politika nehéz viszonyai között is — megvolt a lehetőség. Azonban a községi tervek mennyiségű szemléletűek és rendezvényközpontúak voltak. Az egyes rendezvények vagy az éves tervek végrehajtásának hatáselemzése csak arra terjedt ki, hogy „a köszöntő brigád bíráló csasztuskája után X gazda azonnal teljesítette beadási tervét, befizette adóhátralékát, a művészeti agitáció révén ennyi és ennyi kenyérgabonát adtak be a gazdák" stb. A tudat alakítására gyakorolt hatás alaposabb elemzésére a megyei szervek sem vállalkoztak. A napi, közvetlen hatás megfigyelése dívott, több év ilyen jellegű összegezését a függetlenített népművelési apparátus 1955-ös megyei továbbképzésén kísérelték meg először. A községek művelődéspolitikai gyengesége abban is megmutatkozott, hogy az ajánlójegyzékek címeiből sok esetben találomra választottak. A legtöbb probléma a műsorösszeállítások kapcsán adódott. A csoport erejét meghaladó vagy éveken át azonos témakörben mozgó darabválasztás esetén arra hivatkoztak: nem tiltott darab, benne van a műsorajánlásban. Ez a helytelen szemlélet 1953 nyara után fölnagyítódott. A nagyobb „szabadságot" több községben úgy fogták föl, hogy elővették a porosodó rossz népszínműveket, sok helyen újakat is szereztek. Ugyanis Pölöskei János komárvárosi (Zaia megyei) levitézlett színpadíró elsősorban a tömeg szervezeteknek ajánlotta fércmunkáit (Szökik a menyasszony, Szőke Terka próbaházassága stb.). Persze engedélyt e darabok bemutatására nem kaptak a csoportok, néhány helyen engedély nélkül mégis színre kerültek „e művek". A megyei népművelési osztály időben fölfigyelt a jelenségre, s megszigorította az engedélyek kiadását. Egyes csoportok azonban továbbra is kísérleteztek hasonló darabokkal. Várdán az ifjúság a Krasznahorka büszke vára című irredenta darabot akarta színre vinni, de a tanítónő ellenezte. Erre engedély nélkül a Csetepaté-t mutatták be, „amely a kulákvilágot eszményíti". Egyes községekben „átírták" a nem engedélyezett darabot, és a „csendőrt" rendőrrel, az „urat" elvtárssal helyettesítették, vagy a 80-100 hold föld mennyiségét leszállították 10-14 holdra azt gondolván, hogy ezzel a darab szalonképes, bemutatásra alkalmas lett. A kom118. Megyei Pártarchívum. Uo. — Somogyi Néplap, 1955. július 17. — Kézirat (a szerző tulajdonában).
