Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900-1950 (Kaposvár, 2010)

Szótár

E, É

én üdömbe a Bodor Téra vót az ésőkapás. Késébben möga Gazdag Julcsa.

elsőkocsis ésőkocsis (-sa) fn. ’lovakkal dolgozó uradalmi cseléd, aki a mezei munkában a lovaskocsi sor elején halad’. Szoc. [Ha az öregbéres hiányzott, ő irányította a munkát.] A pusztán kivü az öregbérös parancsát az ésőkocsisnak is.

elsőliszt ésőliszt (-tye, -tyük) fn. ’búzából őrölt finomliszt’. Mönt a cseléd a malomba, kérdözi a mónár: Mi lögyön több, ésőliszt vagy könyérliszt? - Ésőliszt kalácsnag való.

elsőökör ésőökör fn. ’a négyökrös fogatban, a két első helyen álló ökör’. Bizan sokszor visszanézött az ésőökör a hátsóra. [Ti. a túlterhelt szekeret nem tudták húzni s kínlódó tekintettel visszanéztek.] elszakít északiszt L. szakít elszánja magát észánnya magát ’elkeseredésében öngyilkosságra határozza magát’. Nr. Asz tartyák, hogy a kudba nem jó belenézni, mer az ördög becsajja. Valósággá. Lőhet izs benne valami, mer sokan észánnyák magukat és beleugranak. - Bőszémbe [Bőszénfa község] laktunk... égy némát öregasszony észánta magát. Ajis szögén beleugrott a kudba. Vő. OrmSz. 495. szán

elszegődik észegődik (észegőcc, észe- gődő, észegődöl, észegőggyön) i. ’uradalmi cselédnek szerződik’. Akkor ot nem teccöt neki a hel, észegődött édösapám Hárságy- ra. L. szegődik, beszegődik. Vő. SzegSz. 1.360

eltakarodik étakarodik (étakarocc, -ó, -ol, étakaroggyon) i. 1. ’elvonul, eltűnik’. Étakarodott a sok hó. 2. ’elkotródik’. Néféjj, étakarottak a cigányok. 3. ’aludni megy’. Mikor a gyerökök este étakarottak, ém még nekiátam mosni az uraknak. Vő. OrmSz. 528. takarodik; SzegSz. I. 362

eltetthely étöt hel ’falutól, várostól messze lévő, nehezen megközelíthető major’. Ha má mögyök, ujjan hére szegődök, ahun harankszót hallani [ti. közel a faluhoz]. Öleged vótam ebbe az étöt helbe.

eltévelyedik étévölödik (-ök, étévölöcc, -ő, -öl, étévölöggyön) i. ’eltéved’. Szögém Márink, az isten nyugosztajjal Emönd gombát szánni, asztán étévölödött, abba ja nagy ropoli erdőségbe. Vő. SzegSz. I. 364 eltökél étökétt (-ök, -ő, -öl, étökéccsön) i. 1. ’elhatároz, megfontol’. Étökétötte magába, hogy el- és elmögy ebbü a pusztábu. Inkáb naptyába éccér öszik, de senki sároskapcájja nem lössz.

2. ’tönkretesz, elpusztít, szerkezetet elront’. Étökétötte ászt a szép kis órát.-Vót édösapámnak is kanászostora, bizsóktya is [faragókése]. Ami hát égy röndös pásztorembörnek köllötött. Csak mikor, hogy éhát, a Mari gyerökeji étökétötték. Vő. SzegSz. I. 365

elvág évág ts. i. ’(a jég) elveri’. Hárságyotévákta ajég. - Istenöm, Istenöm! Jába dógosztunk egész évbe. Evágot mindönt a jég.

elvállal évádull (-od, -jja, -jjon) ts.i. 1. ’felvállal, magára vállal’. Evádútunk mije hód harmados répát kapáni. - Evádútam hogy vigyázok a gyerökökre. 2. ’bevall, beismer’. A csöndérség addik farcimáta, még é nem vádúta, hoty ü vitte vóna é. - Évádúta, hogy a gyerök tüle való.

elválaszt éváloszt (-ó, -ol, éválasszon) ’szopásról leszoktat’. Eválosszunk a bor- gyut? Eszijja az annyát. - Maj mink éválasszunk a Pistit. L. választ. Vő. OrmSz. 578. választ; SzegSz. I. 367 elver éver i. 1. ’tönkrever, elcsépel (jég a termést)’. Everte a jég Jédinkát [ti. jedinkai szőlőt]. 2. ’gabonát csépel’.

85