Varga Gyula: Textil és bőrhímzések a debreceni Déri múzeumból, 1984

Közép-Dunántúlt több nagyon szép textil és bőrmunka képviseli. A fehérhímzésű karádi férfi ingek, a jólismert buzsáki ingujjvégek mellett figyelemre méltóak a szentgáli lepedővégek s több nagyon szép rátétes díszítésű bőrködmön s színes hímzésű bakonyi cifraszűr. Dél-Dunántúlról, különösen Baranya megyéből láthatunk gazdag anyagot, de itt mutatjuk be a tájra jellemző délszláv, horvát, sokac, bunyevac, német hímzéseket is. Különösen érdekes, talán egyedülállóan gazdag a sárközi hímzésanyag, különösen a mind kevésbé fellelhető sárközi parittyás főkötőknek, bíborvégeknek pompázó változatai. Második téregységünkben a Kárpát-medence keleti részének, a Romániához tartozó Erdélynek a népi hímzőművészetéből mutatunk be részleteket. Éppen csak felvillantani tudjuk az erdélyi medence középső részén élő KALOTASZEGIEK irottas, laposöltéses, vállfűs ingeit, párnáit, lepedőit, a MEZÖSÉGIEK szálánvarrottas párnáit, a híressé vált TOROCKÓI hímzéseket. Hely hiányában csupán néhány darabbal szemléltetjük a székelység rendkívül gazdag, régies hímzéskultúráját, s a még ennél is régiesebb szebeni SZÁSZOK a magyarokétól sokban eltérő, de a Kárpát-medence egészére ható, középkorig visszavezethető európai hímzésvilágát. Nem feledkezünk meg az itt élő ROMÁNSÁG gazdag, főként újabb stílusú, s a máramarosi KÁRPÁTUKRÁNOK régies hímzéseiről. A GYIMESI-, MOLDVAI-, BUKOVINAI SZÉKELYEK az úgynevezett csángók hímzőművészetét főként igen szép bőrmunkákon keresztül szemléltetjük. Harmadik téregységünk az ALFÖLD, vagyis a Dunától keletre eső tájak, a Duna-Tisza köze, a Tiszántúl déli része hímzésvilágát mutatja be. A Duna melléke, a Duna-Tisza közi Sárköz és Kalocsa környéke csodálatosan színes hímzésvilága eléggé közismert a mai közönség előtt. Éppen ezért e tájról főként csak régiesebb darabokat mutatunk be, emlékeztetve arra az időre, amikor még itt is a piros, kék, fekete színek voltak a jellemzőek. A Tiszántúl középső részéből több igen régi hímzéssel rendelkezünk. Közülük is kiemelkedik egy XVIII. század közepéről származó karcagi-, s egy ugyanilyen tiszafüredi szűrhímzés, s a még ennél is régebbi, 1680-ban készült debreceni vánkoshéj és lepedőszél, mely a reneszánsz jellegű úri hímzésnek a népi kultúrába való beépülését jelzi. A XIX. században e tájon a textilhímzések meglehetősen leegyszerűsödtek, csak néhány olyan új stílusú mozzanat érdemel figyelmet, mint a bihari Sárrét egyes falvaiban fennmaradt fehérhímzések. E táj remekei viszont a különböző szűcshímzések, melyeket kisbundákon, ködmönökön, bekecseken, s gyakran nagybundákon is láthatunk. Magát a hímzést a parasztasszonyok is ismerték, s nem egyszer a szűcs csupán kiszabta ezeket a darabokat, majd maguk a megrendelő parasztok varrták rá a díszítéseket. A szűcshímzőmesterség központjai Debrecen, a Hajdú városok, a Kunság voltak. Kiállításunkon csupán utalunk a táj szűrhímzés művészetére, mely pedig szintén messze földön híres volt.