Ábrahám Levente: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet élővilága (Dunántúli Dolgozatok Természettudományi Sorozat 7., 1992)

Ábrahám L.: A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet nagylepke faunájának természetvédelmi feltárása I. (Lepidoptera). - The preserving reveal of the large moths and butterflies fauna at Boronka-melléki protected area (Lepidoptera)

kiterjesztve a TK jellemző, kevésbé zavart növénytársulásaira és a védett terület közvetlen környékére. A tájvédelmi körzet határa ma jórészt a területen található erdőhatárral esik egybe. A vizsgálatok kezdetén kiderült, hogy számos gazdag növényzetű és értékes állatvilága, jó vízellátottságú rét van a TK határán túl is. így 1991-ben a TK körül több terület védelmére tettünk még javaslatot, valamint a TK határát dél felé is indokoltnak tartottuk kiterjeszteni, ugyanis geomorfologiailag, botanikailag, zoológiailag értékes belső-somogyi homokvilág területe maradt volna védelem nélkül. A nagySepkék között találjuk a legtöbb védeti fajt a rovarok osztályában. A lepkék nemcsak pompás megjelenésük miatt lehetnek objektumai a természetvédelemnek, de egy-egy terület állapotát is jól tükrözhetik, hisz elsődleges fogyasztók. ATK lepidopterológiai vizsgálatának elsődleges célja volt, hogy a lehető legátfogóbb képet kapjuk az itt élő faunáról, ritka és védett fajainak előfordulási helyeiről, hozzávetőleges mennyiségükről. A TK környékéről Marcaliból és Kiskorpádról voltak gyűjteményi és publi­kált adataink. Marcaliban a növényvédelmi fénycsapdahálőzat keretében működő csapda 1979-es anyagát dolgozta fel THURÓCZY (1983-84). Ebből az anyagból 6 fajt megemlítünk, melyek a jelen vizsgálat során nem kerültek elő: Perizoma flavofasciata Thnbg., Scopula marginepunctata Goeze, Idaea inortata Haw., Idaea sylvestraria Hbn., Ochropleura signifera Den. et Schiff., Schrankia coestestrigalis Steph. Kiskorpádról, mely szintén a tájvédelmi körzet határától nem messze található település, a NATTÁN-féle Lepidoptera gyűjteményből ismerünk 61 (ÁBRAHÁM 1989), hazánkban ritkának mondható fajt. Ezek közül 14 faj létét szintén nem tudtuk a jelenlegi vizsgálat során bizonyítani a TK-ban. (Atolmis rubricollis h.,Acronicta euphorbiae Den. et Schiff. Athetmis furvula Hbn., Acosmetia caliginosa Hbn., Eublema noctualis Hbn., Simplicia rectalis E., Boarmia danieli Whrli., Synopsia sociaria Hbn., Rheumaptera cervinalis Sc, Eupithecia millefoliata Rossi. Orthonama vitatta Bkh., Scopula decorata Den. et Schiff., Pseudoterpna pruniata Hufn., Libythea celtis L.) Nagybajom mellett 40 nappali lepkefajnak az adatait publikálta UHERKOVICH (1981), amelyek közül a Maculinea teleius Bgstr. érdemel említést. A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet Trichoptera faunájának vizsgálata során az éjszakai lámpázások alkalmával Uherkovich Ákos több éjjel aktív nagylepke fajt fogott, ezek a fajok az általam végzett gyűjtések során is előkerültek. Köszönetnyilvánítások: Hálás köszönettel tartozom Pelle Józsefnek és feleségének (Böhönye Erdősház I.), Horváth Lajosnak (Homokpuszta), Nemecz Sándornak (Hosszúvíz), hogy fénycsapdáimat kitűnően kezelték. Külön köszönöm Uherkovich Ákosnak, hogy az éjszakai gyűjtései során fogott Macrolepidoptera anyag publikálási lehetőségét átengedte számomra. 243

Next

/
Oldalképek
Tartalom