Ronkay Gábor - Ronkay László - Ábrahám Levente (szerk.): A magyarországi csuklyásbaglyok, szegfűbaglyok és földibaglyok atlasza - Natura Somogyiensis 8. (Kaposvár, 2005)

208 NATURA SOMOGYIENSIS egyrészén apró, feketés pontokkal kísért. A rojt az alapszínnél sötétebb, szabályos világos foltozású. A hátulsó szárny sárgásszürke, erős sötétszürke behintéssel, elkülönült szegélyteret nem találunk. A holdfolt igen halvány. A rojttő világos, a rojt sötét szürkéssárga. A fonák barnásszürke, az elülső szárny belső tere sötétebb behintésű, a külső keresztvonal, a vesefolt és a holdfolt árnyéka rendszerint megfigyelhető (142. ábra). Holomediterrán faj, az Atlasz-hegységtől a Földközi-tenger partvidékén át a Balkán északi területeiig, észak felé az Északi-tengerig és a Baltikum délnyugati részéig terjed; délkeleten (a Balkán déli fele, Kis-Ázsia, Krím, Déli-Kaukázus) ikerfaja, a S. pontica KLYUCHKO, 1968 honos. Areája szorosan követi a mediterrán és szubmediterrán tölgyesek és tölggyel elegyes száraz vegyeserdők elterjedését, Dél-Európában szélesen elterjedt és helyenként gyakori, Európa középső és keleti vidékein erősen lokális és rendszerint ritka. Magyarországon igen lokális, a Bakonyban (Fenyőfő környékén), Kaposvárott, a Budai-hegyvidéken és az Alföld néhány pontján (Jászberény, Bugac, Tompa, Kunfehértó, Gerla, Ásotthalom, Mikepércs) találták eddig. Egyetlen nemzedéke kora tavasszal, március-áprilisban repül, a mesterséges fény és a csalétek egyaránt vonzza. A nőstény április elején tölgyrügyekre, kis csomókban rakja le a petéit. Hernyója nyúlánk, barnásszürke, világos kígyózó rajzolattal. Hátvonala vékony, sötét; a légzőnyílások és a fej fényes feketék. Rejtőzködő életmódú, csak éjszaka táplálkozik. Bábként telel. Tápnövényei Quercus fajok. Védett hazai lepkefajunk. Típuslelőhely: Olaszország, Firenze (= serpylli HÜBNER, [1813]; ilicis BOISDUVAL, 1829; saportae FREYER, 1839). -Tölgyfa-őszibagoly ruticilla (ESPER, [1791]) 36. nem: Xanthia OCHSENHEIMER, 1816 Kis és közepes termetű, sárga vagy vörhenyes színezetű lepkék. A fej kicsi, a szemek nagyok, a homlok sima; a hím csápja pillás, finoman fogazott vagy gyengén fésűs, a nőstényé fonalas. Az ajaktapogató vagy rövid és felfelé hajló, vagy a Jodia nem fajaihoz hasonlóan hegyes, csőrszerű. A gallér nagy, esetenként igen nagy és a tortól erősen elütő színezetű. A torszőrzet eléggé egynemű, de a torpamacsok rendszerint elkülönülnek. A potroh rövid, vékony, a hím farpamacsa általában nagy. Az elülső szárny nyújtott és hegyes, a külső szegély bizonyos faj csoportokban csipkézett. Az ivarszervek felépítése fejlődési áganként különböző, olykor igen erősen eltérő. A nagy fajszámú holarktikus-orientális nembe mintegy tizenöt, külső megjelenését tekintve sokszor igen hasonló faj tartozik, melyek közül négy Magyarországon is előfordul. Az egyes fejlődési ágak elsősorban az ivarszervek felépítésében különböznek, a különbségek esetenként igen nagyok is lehetnek. Az ivarszervi bélyegek alapján két jól elhatárolódó alnémet különböztetünk meg, a korábban idesorolt Tiliacea alnémet az újabb vizsgálatok alapján önálló nemként kezeljük. Egynemzedékes nyárvégi-őszi állatok, pete alakban telelnek, hernyóik főként fás növények barkáiban és levelein táplálkoznak. Az alnemek hat ár ozó ku 1 с s a 1 (2) A gallér sötét lilásbarna, finoman kicsúcsosodó heggyel. 1. alnem: Xanthia OCHSENHEIMER, 1816 2(1) A gallér a tor színével megegyező sárga vagy narancsszínű. 2. alnem: Cirrhia HÜBNER, [1821] 1. alnem: Xanthia OCHSENHEIMER, 1816 Az ajaktapogató hegyes, csőrszerű, a gallér igen széles, a tor többi részétől elütő színezetű. Az uncus bifid, a tegumen széles, igen nagy penicularis lebenyekkel. A válva