Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XXIII. Jókai

XXIII. JÓKAI MÓR

291

Csudálatosnak találtam azt a furcsa találmányt, hogy ugyanazon színpadon egyszerre egyik ember , magyarul, másik olaszul beszéljen: »Ah dió, mio, adio !« — »Van dió uram, egész zsákkal!« — »Questa cosa ?« — »Behozzam ? itt van az ajtóban.« — »Andiate alio diabolo, hallunco, infame!« — »Csókolom a kezeit, köszönöm alássan, majd máskor is hozok«.

Ha a Vasárnapi Újság olvasói erre azt mondják, hogy nem értik, vigasztalódjanak, mert én sem értem, a közönség sem érti, hanem azért fölségesen mulattunk. Az olasz gyönyörűen énekel; aki pedig a szöveget akarja érteni, vegye meg a librettót. Az olasz művész mellett kitüntették még magukat signora Bodia (olvasd : Bogya kisasszony) és signore Fiuretti (olvasd : Füredi Mihály.)

Kovácsműhelyből ugrott fel a színpadra s nem kellett neki se conservatorium, se színi akadémia: kész művész volt, hangjegyet soha sem látott; de kész énekes volt. Úgy kellett azokban a szerepekben járni, beszélni, mozogni, éppen ahogy ő tette.

Az összes színházi személyzet közül egyedül Füredinek volt privilégiuma hegyesre kifent bajuszt viselni, de büszke is volt rá. Különben pedig kedves jó cimbora volt, aki értette a tréfát. (Elfelejtett nevek. A Hajdani Nemzeti Színházról 1900. Emlékeimből.)

A villás-reggeli című elbeszélésszerű anekdotában (Emlékeimből) a szintén váci születésű Friebeisz István párbaját írja le. Friebeisz az 50-es évek elején a Délibáb szerkesztője volt, Tóth Kálmán a Hölgyfutár-t szerkesztette. Valami polémia folyt közöttük, amely anynyira elmérgesedett, hogy párbajra került a dolog. Tóth segédje Kemény Zsigmond, Friebeiszé Bérczy Károly volt és találkozóhelyül a Szép juhászné volt megjelölve. De mikor másnap reggel 8 órakor megjelentek, Pultz rendőrbiztos köszöntötte őket:

— Villás-reggelire tetszett kijönni, ugy-e? — kér