Tragor Ignác: Vác története. Képekkel díszített kiadás (Vác, 1927)

VIII. A török uralom és végső évei

VIII. A TÖRÖK URALOM ÉS VÉGSŐ ÉVEI

63

hódoltságiak és egyéb magyar kereskedők Bécsbe mehessenek árúvásárlásra. E helyett azt akarták, hogy a bécsi kereskedők menjenek Győrbe s a hódoltságiakat Győrnél tovább ne bocsássák. Ha ez a terv létrejön, Magyarország kereskedelme s a magyar kamara jövedelme szépen fölgyarapodott volna, de a bécsi kereskedők 1543 december havában a polgármester elnöklete alatt tanácskozásra gyűltek össze és kérték 6 felségét, hogy engedje a magyarokat ezentúl is Bécsbe jó marháikkal és egyéb árúikkal. így a transito-kereskedés gócpontja továbbra is Bécsben maradt. A törökökkel azonban nem kötöttek állandó kereskedelmi szerződést. Közös egyesség híján hallgatagon mégis bizonyos megállapodás jött létre a török és Ferdinánd alattvalói között. A török szabad utat engedett Felső- és Kelet-Magyarország, valamint a hódoltság kereskedőinek egészen a váci révig, Ferdinánd és utódai viszont megengedték, hogy a hódoltsági kereskedők Bécsig vihessék árúikat, vagy Bécsbe jöhessenek bevásárlásra. A felvonulás, a marhahajtás kivételével, természetesen szekéren esett meg. A kereskedők túladván árúikon, Bécsben hajókat vettek, árúikat szekereikkel együtt azokra rakták s evezve jöttek a váci révig. Itt ismét szekereikre ültek s így folytatták útjokat. Csak akik a dunaparti városokba : Budára, Pestre, Belgrádba stb. tartottak, folytatták az utat tovább is hajón. Kereskedelmi hajók vontatása Bécsig nem igen volt szokásos ; jobbára csak a közelebb eső vidékekről vontatták föl a hajókat. Kivételt csak akkor tettek, ha élő halakat szállítottak Bécsbe. A török kereskedők s a török basák könnyebben jutván vontatókhoz, a fölfelé vontatást is meglehetős gyakran űzték. Komáromnál tovább azonban nem igen mentek árúikkal. Amit Bécsbe szántak, vagy amit onnét hozattak, azt többnyire rác kereskedőkre bízták. A kereskedésnek ez a módja egészen a tizenhatéves török háború kitöréséig tartotta magát. A tizenhatéves török háború idején a dunai hajózás meglehetős veszedelemmel járt. A kereskedők nem mehettek árúikkal a váci révig; a szabad közlekedés az ország déli és keleti részével szünetelt. Az erdélyi, nagyváradi, debreceni és felsőmagyarországi kereskedők, akik eddig Bécsben vásároltak s Vácig hajókon ereszkedtek alá, egészen

elmaradtak. Az utak bizonytalansága és a költségek nagysága miatt mindannyian Lengyelországban és Sziléziában szerezték be a szükséges árúkat. A viszonyok a zsitvatoroki békekötés (1606) után sem javultak, mert a váci révig terjedő utat nem tették szabaddá. Az általános hanyatlás mindinkább égető szükséggé tette, hogy végre-valahára állandó kereskedelmi szerződést kössenek a törökkel. Ez a várvavárt szerződés 1615-ben csakugyan létrejött, 9. és 10. pontja szerint ezentúl szabad az út szárazon és vízen Konstantinápolyig. Mindkét fél kereskedői, útlevéllel ellátva, mehetnek arra, amerre nekik tetszik. Amikor a bécsi kereskedők a szerződés megkötésének első hírét vették, szinte elrémültek attól a fenyegető veszedelemtől, hogy a török kereskedők ezentúl Hainburgig jöhetnek fel a Dunán. Ha ez megtörténik — írják a bécsi udvari kereskedők — rengeteg veszély, sőt végromlás fenyeget mindnyájunkat! Odalesz Bécs kereskedelme Magyarországgal! Mit ér a szabad út Törökországba? hiszen senki sem mer odamenni! Maradjanak csak a törökök ezentúl is Budán, a magyarok és rácok majd felhozzák árúikat, az övéket meg leviszik a török területre. A bécsi udvari kereskedők és a Niederlag igazgatói 1615 október havában közös tanácskozásra gyűltek össze. Mióta Buda török kézre került, — mondották, — a kereskedés terén bizonyos megállapodott szokás jött létre. A most kötött szerződés helyett ezt a félszázadnál idősebb szokást kellene újra életbe léptetni. Eddig ugyanis azt volt szokásban, hogy a pozsonyi, komáromi, győri, váci, budai, pesti, túri és simándi kereskedők Bécsbe utaztak s a General Niederlag-ban kiválasztották a törökök részére szükséges árúkat és hajókon török területre vitték. Aztán odalent török árúcikkeket vásároltak s azokat Bécsbe hozták. Maguknak a törököknek azonban sohasem volt szabad a magyar király területén bevásárolniok. Ha az erdélyi, nagyváradi, debreceni és felső-magyarországi kereskedőknek török területen át Vácig újra biztosítanák az út szabadságát, a kereskedés a régi megszokott s biztos mederbe terelődnék. Egyedül ezt akarták kivinni a töröknél, aki mindenkor erélyesen védelmezte a hódoltsági kereskedők jogait a császáriak zaklatása ellen. A váci főharmincados több levelet írt Ernő főherceg-