Darkó Jenő – Erdősi Péter (szerk.): Történeti tanulmányok - Studia Comitatensia 32. (Szentendre, 2011)
Kovács Annamária: Egy kiállítás margójára. József Attila emlékkiállítás a Dunakanyarban
168 Kovács Annamária A kávéházak tulajdonosai egyben a művészek, az írók, költők pártolói is voltak abban az időben. Sokszor segítették ki őket, amiért a művészek természetesen hálásak voltak. József Attila (...) így dedikálta egy kötetét a Japán tulajdonosának: »Kraszner Menyhértnek, aki Pestre Japánt varázsolt -, nem akarok sokat mondani, de majdnem olyan kávés ő, mint amilyen költő én vagyok.« ”*3 Tersánszky Józsi Jenő így emlékezett a költő „üzleti” terveire: „(...) a Japán kávéházban (...) többedmagammal tanyáztunk. Attila vitte a szót. Arról beszélt, hogy: fólcsap kö nyvügyn öknekl Amíg ennek lehetőségeit fejtegette a társaságban, afféle hangos és valószerűségre törő ábrándozásnak engedte át magát. Minden esélyt komolyan latbavetett és szakszerűen, a valóságból vett példákkal támasztotta alá leendő kenyérkereseti sikerét Attila. (...) egy egyszerű, kis tanulatlan házalót állított föl példának maga és a társaság elé. Gombosnak hívták ezt az embert. Könyvekkel házalt kávéházakban, sőt mulatókban és hivatalokban is. Arra a kényelmességre alapította létfönntartását, ami nehezebben visz be olvasót könyvesboltba, mintha kezébe nyomják az olvasmányt olyan helyeken, ahová üdülni, szórakozni jár. (...) Másodkézből értesültem, hogy: Attila mégis megkezdte könyvügynöki vállalkozását. Törzskávéházában, a Japánban ketten vásároltak tőle árucikket. Egyik a fónti barátja és rajongója volt. Természetesen intelmeinek fönntartásával és megismétlésével. A másik vevő a kávés volt, Kraszner, ez a jólelkű művészbarát. Egyébként csak a tanácsból és megrovásból gyűjthetett tőkét magának Attila törzskávéházában. (...) Azonban bizonyos hasznot mégis hajtott neki utólag a kísérlet. Főleg mint kudarc... (...) Hatvány Lajos, írótársunk (...) József Attilát attólfogva részesítette szerény, de szó szerint életmentő havi támogatásban, amikor egy reményével kevesebb lett, hogy mint könyvterjesztő megélhessen, ha mint költő nem tudott. ”13 14 Amikor a Japán kávéházi enteriőrhöz kerestünk jól nagyítható, harmincas évekbeli fotót a kávéházról, nagy nehézségekbe ütköztünk. Hiszen még a Budapest gyűjteményben sem találtunk ilyen használható archív fényképet. Végül a Kiscelli Múzeum képarchívumában bukkantunk rá egy, a harmincas évek elején készült ábrázolásra. Elgondolkodtam, vajon mi lehet az oka, hogy erről a kávézóról olyan kevés kép maradt ebből az időszakból, és ehhez képest a Centrálról vagy a Hadik kávéházról viszonylag sok archív fotó található. Ügy vélem, hogy a Centrál vagy a Hadik a kor „legfelkapottabb” kávéházai voltak, ahova a korszak legismertebb művészei jártak. Míg a jóval egyszerűbben, szegényesebben berendezettjapán Kávéház elsősorban az induló művészek és értelmiségiek találkahelye volt, s így talán a korabeli sajtó számára is kevésbé volt érdekes. A kiállítási enteriőr létrehozása során ügyeltünk arra, hogy ezt az egyszerű, de korhű hangulatot adjuk vissza a látogatók számára. A közönség szívesen fogadta ezt a fajta múltidézést, és érdeklődve olvasta a kávéházhoz kapcsolódó írásokat is, amelynek egyikében Móricz Zsigmond egy József Attilával történt kávéházi találkozásra emlékezik vissza. 3. JÓZSEF ATTILA ÉS MÓRICZ ZSIGMOND József Attila az Előőrs munkatársaként az 1920-30- as években sorra bántotta meg a kor irodalmi tekintélyeit. A sorból Móricz sem maradt ki, bár a róla szóló kritika kevésbé vitriolos, mint a többi nagy kortárs íróról megjelentetett írás. Sajátos kettősség jellemzi kapcsolatukat. „»Móricznak igaza van, de nincs igazsága« — dicsérte és bírálta egyszerre a tudományos szocializmus szellemét érvényesítő költő az »építő magyarság« jelszavát meghirdető írót, akit azért minősített történelmi idealistának, mert olyan fogalmak alapján szeretné megmenteni a nemzetet, amelyek jól hangzanak, de nem jelentenek semmit. József Attila cikke mindvégig azt a benyomást kelti, mintha a szigort és elismerést váltogató költő azzal kísérletezett volna - amit nem sokkal később maga is paradox vállalkozásnak tartott —, hogy miképp foghat a macska egyszerre kint és bent egeret. (...) Szabolcsi Miklós szerint József Attila írására a továbbiakban senki sem hivatkozott. Szerinte az író »vagy el sem olvasta a cikket, vagy ha igen, mosolygott rajta, Babits csal ellentétben nem haragudott meg József Attilára (tanúság rá szép nekrológja).« Am Móricz érzékenységét ismerve feltételezhető, hogy nem volt kedve mosolyogni a nevével viccelő publicisztikán, mely nyilván nem kerülte el a figyelmét — hiába akart róla később elfeledkezni. ”15 Az 1930-as évek közepén Móricz már felváltva élt Leányfalun és Budapesten. 1936-ban József Attila arra kérte Móriczot, hogy készülő szerzői estjén beszélgetőpartnere legyen. Telefonon időpontot egyeztettek, a meglepett Móricz előbb kíváncsian, majd egyre türelmetlenebbül várt a szívességet kérőre a megbeszélt 13 SZENTES - HARGITTAY 1998.34. 14 TERSÁNSZKY 1955.937-939. 15 VALACHI2003.38.
