Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére II. (Studia Comitatensia 24. Szentendre, 1994)
Ikvai Enikő: Petőháza népéletéből és hagyományvilágából
Adjon Isten bort, búzát, békességet, ha meghalunk lelkünknek örök üdvösséget, sok jó egészséget! Dicsértessék a Jézus Krisztus! „örüljön, örvendjen nevenapjának, földerült hajnala kedves órájának. Aj on azért hálát az egek Urának, hogy eddig is kedvelt élte határának. Kedves szülei testvérei vele soká éljenek dicső, víg napokat, vele soká töltsenek. Az Ürnak jobbkaronlevője legyen. Vígre a Szentlílek magához felvigye. Vaj mikor az halál, ez életből kizár, nyíljék meg lölködnek ama mennyei zár, ahol Jézus Krisztus több ezer szentekkel, már régen készen vár." Megejtően szép ritmusos és az alkalmat ünnepélyessé tevő köszöntők voltak ezek, amelyeknek ma már nyomát sem lehet meglelni. 83 Korbácsolás. A téli pihenő időszak „aprószenteknapi" (dec. 28.) eseménye volt az ország egész területén ismert korbácsolás. Itt kilenc szálból fontak korbácsot egy vezérág köré (kb. 70—90 cm hosszan, 36. kép), amelynek a végére „gombot" kötöttek. A betegségek (kelések) elleni varázslás volt és főleg a lányokat és asszonyokat (öregeket is) korbácsolták végig a legények nagy vidám kacagás és mókázás közepette (36. kép). „Kellíses ne legyík az új esztendőben. Itt se, ott se, amott se még a feje búbján se." 84 Bálint Sándor szerint a zöld vessző varázserejét adták át a nőkre, gyermekekre a termékenységet és a növekedést serkentve ezzel. 85 Háromkirálozás (január 6.). Sohasem a saját faluból valók jártak köszönteni, hanem a szomszéd, sőt 20 km távolságból jött legénykék. (Ugyanígy történt a Balázs napi köszöntéskor is, bár itt régebben falubeli gyerekek is jártak az utcai ablakok alá kántálni.) Rendszerint három legényke járt együtt (három király), kifordított bundában, vagy fehér szűrben, fejükön papírcsákó. Az egyik legény kezében X alakban összeerősített „harmonika" végén egy fából kifaragott, aranypapírral bevont hatágú csillag volt. A másik kezében egy fakard, a harmadiknál egy nagy 83 Vö. BARSI Ernő, 1983. 154—156.; DÖMÖTÖR Tekla, 1977. 23. 84 Pogácsáné Márk Gizella 85. é., Ternyák Józsefné 81. é., vö. Sebestyén Gy. 1906. 173. Tényő.; BARSI Ernő, 1971. 56/52. 85 BÁLINT Sándor, 1976. 127.; Dömötör Tekla, 1977. 23—25.; Magyar Néprajzi Lexikon I. 1977. 117—119. 455