Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)
Simon László: Korai avar kardok
megállapítás — néhány részlettel kiegészítve — máig helytálló; a külföldi szakirodalomban a kardfejlődés reprezentálására szinte már közhelyszerűen, a forrás megjelölése nélkül idézik. 12 Állást foglalt Csallány Dezső a kardok eredetkérdésében is. Mellőzve a szentes-lapistói kard kapcsán korábban kifejtett véleményét, a kétélű kardokat éppúgy, mint a P alakú és hármas ívelésű függesztóket a Fekete-tenger vidéki bizánci kultúrkörből eredeztette. Majd fél évszázad távlatából visszatekintve úgy tűnik, e tekintetben Csallány 1934-ben közelebb járt a valósághoz, mint öt évvel később. Kutatástörténeti szempontból jelentős esztendő volt 1935: ez év áprilisában látott napvilágot — az 1971-ig — leggazdagabb avar sír, a bócsai, amelyből már nem csak a díszek, de maga a kardpenge — még ha töredékesen — is múzeumba jutott. Ugyanezen év végén pedig Kecel határában bukkant elő egy ezüstöves, aranykardos avar vitéz. 13 László Gyula ekkor kezdett el foglalkozni a kunágotai kard helyreállításával. 14 Első lépésként a bizánci ládaveretek kiegészítésével, ikonográfiájával foglalkozott, 15 majd már a csengelei ép kard ismeretében magát a fegyvert is rekonstruálta. 16 Ezt megelőzően még 1942-ben keresztvasas kardként helyreállította a Fettichtól ismertetett csepeli kardot. 17 Később a deszki és kiszombori rokon példányok ismeretében a keresztvasat kiiktatta a rekonstrukcióból. 1955-ben megjelent nagy avar könyvében újabb két pompás leletet, a húsz évvel korábban talált bócsai és keceli kardokat alkotta újjá (1. Katalógus 15., 64.), s ugyanitt tette közzé a kiskunfélegyházapákapuszta lelóhelyű, általa Fettich Nándortól ismert leleteket, amelyek között egy valószínűleg P vagy D alakú kardfüggesztő-töredék is volt. 18 (Katalógus 70.) Ezek mellett újra publikálta a kunágotai leleteket (köztük a kardvereteket kétféle elrendezésben is 19 ), a csengelei sírt 20 , foglalkozott a bp.farkasréti 21 , (kun)madarasi 22 leletekkel. A hazai teljes avar régészeti anyagot átfogó elemzéseibe beleszőtte a sztyeppéi (Martinovka, Maloe Perescsepino) leleteket is. 23 Társadalomtörténeti analízisébenjelentős szerepet kaptak a fegyverek: nézete szerint ezek mindenkor viselőjük/használójuk rangjára, a társadalom hierarchiájában betöltött posztjára utaltak. Az ezüst- és aranyveretes kardokkal kapcsolatban arra az eredményre jutott, hogy ezek a fejedelmi vagy kagáni ajándékként kapott méltóságjelvények voltak. 24 Bócsán, Kecelen stb. kívül más fontos lelőhelyek anyaga is publikussá vált az 1950-es években. Ezek között elsősorban a móri és törökbálinti ezüstveretes kardok és az aradaci 85. sír bronz keresztvassal ellátott fegyvere érdemelnek említést. 1959-ben megjelent tanulmányában egynémely ezüstveretes kard rendeltetéséről értekezett Csalog József. Véleménye szerint azok a kardok, amelyek markolatának közepén kicsiny karika található (Szegvár, Gátér 212. sír, Törökbálint), kevésbé alkalmasak gyakorlati célra, inkább csak rangjelző díszfegyverként funkcionáltak. 25 1960-ban jelent meg az 1907 és 1913 között kiásott csókái (Сока, Jugoszlávia) temető feldolgozása, amelyből Fettich már 1926-ban közzétette a 45. sír ezüstveretes kardját (Katalógus 29.). Ugyanezen évben látott napvilágot Csallány Dezsőtől a Szabolcs-Szatmár megyei avar leletek corpusa, amely azon kívül, hogy újabb darabokkal növelte a korai avar kardok számát, rávilágított azok ritka voltára is. Az avar kor kutatásával majdnem egyidős szabolcs-szatmári régészeti kutatás az 1950-es évek végéig 54 avar lelőhelyről mindössze csak 3 kardot (Nyíregyháza-városi kertészet 3. sír, Tiszabercel-Vékás-dűlő 3. sír, Tiszavasvári-Koldusdomb 1. sír) produkált. 1962-ben egy, az avar kori fegyverzetet monografikus formában tárgyaló szakdolgozatot készített Kiss Attila. 26 Áttekintette az avar hadművészetre és fegyverzetre vonatkozó írott forrásokat, összefoglalta az eddig elért eredményeket. Egyenként tárgyalta a különböző fegyverfajtákat, felsorolta az ismert leleteket, időrendi-tipológiai kérdésekkel, majd a leletek sírbeli helyzetével és földrajzi elterjedésével foglalkozott. Konkrétan a kardokkal kapcsolatban: Kiss Attila leletkatasztere 56 lelőhelyről megközelítőleg 100 kardot tartalmaz, beleértve azokat a lelőhelyeket is, ahol csak kardhüvelyhez vagy markolathoz tartozó veretek kerültek elő. Időrend és tipológia tekintetében Kiss A. átvette a korábbi eredményeket. A leletek földrajzi el265
