Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Losonci Miklós: Boromisza Tibor festői életműve

misza — szobor, regény, novella, festmény egyszerre sugározza összetett valóságanyagát, mely szépség és igazság egyszerre. Fontos mellékszereplőként Szép Ernő és Káplár Miklós is láttamozza ezt a vidéket és környezetet, emberi és tájformát; könyvben, képekkel. Boromisza Tibor 1927 és 30 között Jeney Irmával tanulmányozza a hortobágyi pásztorok életét. ír, rajzol, fest. Örvénylő délibáb kering a tavacska felett, zölden hallgat a puszta, a juhász széles karimájú kalapjával, pörge bajusszal néz szembe a viliággal pipafüstöt eregetve. Hátul a nyáj, a karám, a látóhatár széléig terjedő pusztaság. Másik portréja a hegedülő cigány. Födetlen fővel játszik, húzza a vonót, — mögötte két irányban futó két ménes, karikiás ostorral pattogtató csikós és a felkelő nap sugárünineppel hinti be az égboltot. A gulyás fiatalabb. Botjára támaszkodik és keményen néz oldalra rejtett indulattal, közeledik felé a csorda; állandó környezete. A kondás öregebb, kajlább a kalapja is, elhanyagoltabb az öltözéke. A puszta hierarchiájában ő nem e legelső, semmiképpen sem az. A zene, amit hallgat; disznóröfögés. öröme, társa, szertartása a pipa.. A pipa, a szél, vihar és napsütés. A hortobágyi tartózkodás másik eseménye, hogy baráti közelségbe kerül Szép Ernővel és BajcsyZsilinszky Endrével. A szó és a kép eljut hozzájuk, ahogy Boromisza Tibor megörökíti a hortobágyi forgószelet, a hídi vásárt, kivert bikát, csikósszámadót, gulyajárást, halászmestert, az Ohat pusztai alkonyatot, Pap Samu csegei kospásztort, a Borsos János halászlegényt, Váradi Sándor csikósbojtárt, Fülöp Sándor gulyásszámadót, Csige Sándor talyigást, Petrovics István juhászbacsót. Néprajzi, történelmi, társadalmi értékű is ez a sorozat, hiszen Lados Nagy József, továbbá a Rózsa Sándor atyafiságából' származó Bagdi Gábor arcmása festői értékén túl magát a kort is regisztrálja, e rajzzal véglegesített tekintetekből Móricz Zsigmond alakjainak vadsága, nemzedékiéken át őrzött, mélyült indulata is érthetővé válik. E portrék a „Barbárok" környezetét láttamozzák. Boromisza Tibor könyvnaplót is írt a. képek mellé „Három év nyeregben — Nagyhortobágyi jegyzetek az egykori szilaj pásztorság között" címen. Hortobágyi élményeinek szép epizódja a pásztormotívumokat felhasználó bútorgarnitúra 1930-ból. Ezt a korszakát tartja Tersánszky Józsi Jenő a legfontosabbnak. Idézem: „A Hortobágy! ... A nyeregben, iszákjában a vázlatkönyvével jár be minden zeg-zugot! Élete munkásságának itt van a legérdekesebb és legjellegzetesebb helye. Vázlatkönyve mellett töltőtollat és jegyzőkönyvét is magával hordja." E különös, soha sehol nem ismételhető természeti és társadalmi konglomerátum enciklopédiáját jegyzi fel írásaival és képeivel. Mindezt a magyar közönség elé tárja 1929 decemberében a Nemzeti Szalonban bemutatott hortobágyi képeivel. Inspirálja Szép Ernőt is. Kalauzolja a Hortobágyon, melyről Szép Ernő a könyvében is megemlékezik. Azt a részt idézem, ahol az alkonyatról ábrándozik, s a festő alakjában Boromisza Tibort jellemzi: „A festőm complimentaire színeket dicsőit a naplemenet körül özönlő fellegzeridülésben. A festő indián arcát aranytűz zománcozza." Másutt felfedezi a Hortobágy és a Balaton, hasonlatosságát a látványban,: „Az a Szőnyi-féle kis kunyhó, (amarra közel a Hortobágy hídjához), annak a meszelt fala, mint a vitorla a Balatonon, égő nap alatt; az égszínkék ég mintha égszínkék Balaton volna, a vitorla háttere." E két rokon táj festője, két fénykutató festőbarát, festőtestvér; Eigry és Boromisza. Együtt indult pályájuk, külön folytatódott rajzi felderítésük, azonos hőfokon, azonos szenvedéllyel a Balaton és a Hortobágy térségében — tehetségük felső 121