Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Losonci Miklós: Boromisza Tibor festői életműve

tel'. Gino Cucchetti olasz műtörténész így elemzi munkásságát 1933-Ъап: „Képein Magyarország színes, szenvedélyes, életerős világa lép elénk. Emberek és állatok környezetükben, — lényüknek egész kifejező erejében érzékeltetve; tájak, melyeken nap és eső űzik vidám játékukat; spontán, eredeti formák és színek." Visszatérve az eredeti kérdésire, a faji jelleg hangoztatása nem a fasizmus szellemében vetődik fel, Boromisza csoportja őrzi a periferikus eszme humanizmusát, festői, művészi és nem politikai értelemben hirdeti e gondolatot, s főleg ideig-óráig csupán. Ybl Ervin írja ekkor róluk: „Keletet idézik, a nyugati kultúra, a kereszténységgel átitatott európai művelődés helyett Ázsia felé tekintenek." Ez az Ázsia Gandhi Indiája, és a buddhizmus Boromisza Tibor esetében és csak a harmincas- évek elejére korlátozva, hiszen a maga útkeresésében tájat és gondolatot is váltott. Festői hatások átszállóhelyein szervezi műveit, képein a látomások és a törzsökös realitás váltakozik, a Boromiszankép a maga függetlenségében nem egyetlen festői elképzelés irányába sűrűsödik, mint Egry esetében minidig ez történik, hanem irányokat ötvöz, arányosít. A Magyar Képírók 1934-ben Göcsej festői felfedezésére vállalkoztak Boromisza Tibor vezetésével, bejárták a tájat és kiállításon mutatkoztak be művésztelepi munkájuk értékeivel. Göcseji tartózkodás, budapesti képek Göcsejben Szécsiszigeten tartózkodtak, innen rajzottak ki a táj többi részére, s megörökítették több képen és Vályi Gábor révén szoborban is a természet és az itt élő ember sajátos karakterét. Az előbb említett csoport tagjain kívül itt dolgozott velük ekkor még Litkey György és Győry Elek is. Csömödér, Mikefa, Zebecke útján jártak, ahogy 1934. szeptember 8-án Boromisza Tibor jelezte — „Magyar végeken". Ezen írásában a festő Cseke Mihály szántó parasztemberrel beszélget, aki kimondja az igazságot: „Nehéz itt a sorunk, művész úr!" Nehéz, mert egy másik cikkben írva áll: „Ötven község áll orvos nélkül", s az egyik beteg festő nem tudott hőmérőhöz jutni. Amikor a magyar őstehetségeket keresték Göcsejben, erre a szomorú és megoldatlan szociális, profod lémára bukkantak. Boromisza egyik göcseji ős tehetségről — Kálmán Pál szécsiszigeti méhészről, .aki a falu cipésze egyben, cikket is írt, képet is festett. Másik festményének indító nézőpontja a talpas ház eresze, innen nyitja meg szemünk számára a kellemesen lankás tájat. Feljegyzi akvarellben a Kerta mocsarat, Göcsejt, a görbe országot. A tájat emberekben is összegyűjti, így rajzolt az idők során szentendrei rőzsehordót, szigetmonostori halászmestert, ünneplőbe öltözött Tisza-vidéki lányokat, szerb guzlicást, öreg szatmári bacsót, keszthelyi nádvágókat. Nagy országutazó volt, csoportjával bejárta sorba hazánk tájait, Göcsejről 1935-ben Hollókőre tette át székhelyét, bevallottan is olyan hírességű, erejű művésztelepet akart létrehozni, mint valaha a nagybányai volt. Ezzel kísérletezett Szentendrén, a Hortobágyon, Göcsejben, az Ormánságban, Hollóikon és végül Keszthelyen. Újvári Béla, Áldozó József és Boda Gábor csatlakozott közben mozgalmához. Változások történtek a történelemben és a családi életében is, sorsfordulat következett. Kontinenseket rázott meg a II. világháború, de a fasizmus mételyét tízmilliók pusztulása árán leverte az emberiség. Ö is áldozat lett, hiszen képeinek nagy részét SS-ek elégették budai műtermében; bosszúból. Valami mégis megmentette. Az, hogy 1937-ben feleségül vette Császár Ilo123