Ikvai Nándor szerk.: Gödöllőiek, szentendreiek. Művészettörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 10. Szentendre, 1982)

Szentendreiek - Losonci Miklós: Boromisza Tibor festői életműve

val választotta mesterül Pesten Ferenczy Károlyt, akinek közvetítésével került Nagybányára, majd utazott el Medgyessy Ferenccel Párizsba, hogy a francia művészet új eredményeit megismerje, később Itáliába, a művészetek másik európai fellegvárába. Mindezt azért, hogy a megszerzett ismereteket itthon kamatoztassa. A haza szolgálatának gondolata azonban nem zárta ki szívéből a könnyező világot, sőt még csak Európára sem korlátozódott kíváncsisága, hanem a távol-keleti filozófia és művészet is vonzotta." Ez az egyetemesség nemcsak életelve, hanem festői gyakorlata lett, ezért fedezi fel joggal Pogány ö. Gábor szentendrei Rab Ráby terében nemcsak a nagybányai posztimpresszionista kötődést, hanem a Nyolcak nyomán keletkezett konstruktív hatásokat, a kubista elemeket is. A többrétű forrás lett művészi, emberi egységgé munkásságában. Nyitott volt, nyitott maradt minden jó irányban. Lényeges felesége, Császár Ilona emlékezése is. Zentai éveiről megállapítja, hogy a makkegészséges Tibor legszívesebben Kiss bácsi kovácsműhelyében, tartózkodott. Gyalogolt, úszott, evezett, lovagolt; kenyér, szalonna, gyümölcs volt kedves eledele, csak az egyszerű ételek. Epigrammatikus tömörséggel idézi pályáját, emberségét: „Szabad művészként élte le életét, utazott a maga által kitűzött vidékre festeni. Könyökölni nem tudott, nem akart. Legtöbbször már napkeltekor kint volt a szabadban. Sokat dolgozott. Télen, nyáron, szép időben, rossz időben; mindig a szabadban. Képeinek érdekessége az is, hogy a hátlapján pontosan felírta a helyet és az időt, amikor festette. Sokszor még az időjárást is, azt is, hogy milyen családi és politikai esemény volt akkor. Képein át az életét is nyomon lehet követni. Nagyon sok portrét is festett, sokszor rajta van a modell aláírása is, olykor a hely régmúlt eseményeit is ráírta. Szemére vetették, hogy rovásírással is jegyezte képeit, pedig ezt Ö nem magyarkodásból tette, hanem abban a szent m€!ggyőződésben, hogy múltunkat, annak kulturális értékeit nem szabad veszni hagyni, ápolni kell." Ez utóbbi vonás is egyéniségének tartozéka. Nincs ebben semmi kivetnivaló, annál inkább sem, hiszen a fába vésett rovásírást a törökök és elődeink is használták, fennmaradt a csíkszentmiklósi feliratban, a bolognai naptárban, a nikolsburgi rovásábécében, Kézai és Thuróczi krónikája is tud róla és a középkori rovásírással írt .székely kalendáriumot 1690-ben találta meg Luigi Ferdinando Marsigli olasz hadmérnök. Hogy ezt a hagyományt Boromisza Tibor is alkalmazta; egyéniségének része. • ; Boromisza Tibor pályája a magyar festészet elmúlt évtizedeinek pályáján ívelt 1906-tól 1960-ig. Csillag fénylett a csillagok között, az ő népművészetet, nagybányai hagyományokat és az európai konstruktivizmust egyénien sűrítő, ötvöző munkássága, mely a szabad szárnyalás szerkesztettségével hozta létre alkotásait. Eszmélésürik ébred; antennáján érzékeli, összegyűjti képi üzenetének tiszta sugárzását. Boromisza Tibor nagybányai korszaka Nagybánya új fejezete lett festészetünknek 1896-tól, amikor Hollósy Simon megalakította a város művésztelepét. A müncheni finom naturalizmus után és mellett minden életképes irányzat bölcsője tett folyamatában, mely küzdelmeket és megújulásokat jelentett egyszerre. Az első konfliktus az volt, amikor Hollósy Simon 1902-ben Técsőre távozott, s az irányító szerep Ferenczy Károlynak és Réti Istvánnak jutott. Boromisza Tibor ebben a periódusban ér-