Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – akvarellek és goauche-ok (PMMI, Szentendre – Zebegény, 1994)

A monumentalitás Szőnyi István művészetében (Arány)

4. ARATÁS HARVEST - ERNTE Szőnyi tudatosan alkalmazta tájképein a felülnézetet és az átlós kompozíciót. Ezekkel az eszközökkel egészen tágassá és monumentálissá növelhető a tér. Jó példa erre az "Aratók" című gouache, ahol az emberek méltóságteljes mozdulatai nagy, lendületes ívben olvadnak eggyé a táj vonalaival. A munka ritmusa és a búzatábla vibráló sárgái, az ingek fehérje és a csillanó csúcsfények egységes egésszé olvadnak össze. Pályája alakulásában nagy szerep jutott a rézkarcoknak is. A rézkarcolást nem a Képzőművészeti Főiskola Olgyai vezette tanszékén tanulta, hanem Rembrandt, Dürer lapjairól. Nemcsak a technikát próbálta ellesni a nagy elődöktől, hanem szemléletüket is követte. Rembrandt hegyezett bambusznáddal és diópáccal az övén járta a vidéket, mindig készen arra, hogy rögzítse az elébe táruló látványt. "Fáról, állatról, az út mentén bicegő koldusról, tűz mellett varrogató asszonyról készült krokija egyszerre ragadja meg a dolog vagy élőlény formáját, és úgy helyezi el a térben, hogy atmoszférát szervez köré, és a formáló, meghatározó fény segítségével illeszti az időbe." (4) - írta Rembrandtról egyik monográfusa, Marcel Brion. Szőnyinek komoly reprodukció gyűjteménye volt Rembrandt rajzaiból, vázlataiból. A dolgok minél kevesebb eszközzel való megragadását próbálta megtanulni a mestertől. Ennek a summázó, leegyszerűsítő kifejezésmódnak legszebb példáit rézkarcai között kereshetjük, de az aquarellek, gouache-ok könnyed megfogalmazásainál is felhasználta Rembrandt módszerének tanulságait. Példának vehetjük a mindennapi témákról készült gouache-ait. A zsákok, a kosár, a csikótűzhely, de a háztartási munka közben ábrázolt asszonyok, az állatok körül szorgoskodó emberek alakjainak megformálásánál is tetten érhető a szín fénnyé válása, az a fajta luminizmus, ami átlényegíti a leghétköznapibb látványt is. A Gresham-művészek grafikai munkásságát Kállai Ernő a vincellérek növényeket gondozó szorgoskodásához hasonlította. A harmincas évekre már mindnyájuk művészetében megszelídült az avantgarde hullámverése. Visszavonultak kertjeikbe, és szép képeket festettek, jó anyagokkal, míves technikával. Lemondtak a világ megváltoztathatóságába vetett hitükről, de bíztak a kvalitás, a klasszikus értékek maradandóságában. 15