Molnár Lajos - M. Hajdú Margit: Nagytarcsa története és néprajza - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 7. (Szentendre, 1974)
Molnár Lajos: Nagytarcsa története - Nagytarcsa felszabadulás utáni története - Nagytarcsa felszabulás utáni története
A közös gazdaság fokozatos fejlesztése, erősítése fontos feladattá vált. A tanyán tejházat, sertésabrak-előkészítőt, csővázas fészert, két górét építettek. Két kutat ásattak és a vizet bevezették az épületekbe. Az istállókra villámhárítót szereltek. A vilamosításra 1 millió forintot fordítottak. 1965-ig a sűrű elnök- és vezetőségváltozások ellenére a gazdaság folyamatosan gyarapodott. 1967-ben a zárszámadó közgyűlésen megállapítást nyert, „hogy termelőszövetkezetünk a viszonylag megerősödött termelőszövetkezetek közé tartozik, melynek állami támogatásra nincs szüksége”. 16. kép Az 1968. gazdasági évet a rendkívüli szárazság jellemezte. Ennek hatása rányomta a bélyegét az egész gazdálkodásra és jelentősen befolyásolta az elért terméseredményeket. Csupán a nagyüzemi gazdálkodás fölénye tette lehetővé, hogy az előirányzott szint körül alakult a jövedelem. Ekkor a tsz-nek 216 tagja volt. 152 tag dolgozott. Nemek szerinti megoszlásuk: 108 nő, 44 férfi. A nők átlagéletkora 51 év, a férfiaké 58 év. A 64 nyugdíjas, járadékos átlagéletkora 70 év felett mozgott. A gazdaság szántóterületéből egy tsz-tagra 5,7 kh, egy dolgozó tagra 8,2 kh jutott. A magas életkor meghatározta a munkateljesítményeket. Ezért a vezetők az egyes növények termelésének komplex gépesítésére gondoltak, amely által a kézi munkát részben vagy egészben ki lehet küszöbölni. Ekkor már a gabona betakarítását teljesen gépesítették. Részben megoldották a széna és zöldtakarmány gépi úton történő betakarítását is. A legnagyobb bevételi forrást a növénytermelés biztosította. 46
