Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
VICZIAN ISTVÁN: ELETEM ES KOROM Hát még ha a törvény, miként e törvényjavaslat is, különféle szervezeti és eljárási törvények egybecsapott novelláját foglalja magában. A törvényjavaslat az 1928. évi nyári szünet előtt került a képviselőház elé. A képviselők körében, főleg a megyei urak és közigazgatási jogászok között meglehetős idegenkedést keltett, már a nyári szünet alatt mozgalom indult meg a pártban a törvényjavaslat ellen. Csák Károly képviselő, 215 Zalamegye volt tiszteletbeli főügyésze, kiváló jogász, 25 kormánypárti képviselőt hívott össze Balatonfüredre a törvényjavaslattal szemben állásfoglalás végett. Erre a megbeszélésre Bethlent is meghívták, de ő nem volt hajlandó nyári szabadságát ezért megszakítani. Ellenben Scitovszky belügyminiszter hívás nélkül is megjelent. Részemről a hívásra örömmel mentem Balatonfüredre, mert én is helyénvalónak tartottam a megbeszélést. Mikor megérkeztem, már folytak az előzetes tárgyalások egyes csoportokban. Képviselőtársaim részletkérdések felett vitáztak és mikor nem tudtak megegyezni, engem kérdeztek, hogy mit szólok hozzá. „Azt szólom, - feleltem - hogy ha ti már a részleteket tárgyaljátok, én a legelső délutáni vonattal hazautazom, mert én a törvényjavaslatot általánosságban sem tartom elfogadhatónak." Mindjárt kitűnt, hogy a legtöbben ugyanígy gondolkoznak. Rögtön abba is hagyták a vitát és kérték, hogy ebéd után ismertessem velük közelebbről is saját felfogásomat. A részletek mellőzésével csak általánosságban bíráltam a törvényjavaslatot és azt a nézetemet nyilvánítottam, hogy a törvényjavaslatot egészen át kell dolgozni, mert nekem magamnak is csaknem minden szakaszra olyan sok lényegbevágó észrevételem van, hogy a törvénytervezetet mostani formájában, az ellenzék jelenlétében, sőt részvételével a kormány kompromittálása nélkül, tárgyalni nem lehetne. A képviselők túlnyomó nagy része osztotta ezt a felfogásomat és kérték, hogy mindezt ugyanúgy mondjam el Scitovszkynak is, aki másnap reggelre jelezte érkezését. „Nagyon szívesen, - feleltem nekik - de viszont én meg arra kérlek titeket, hogy Scitovszky előtt is épp úgy tartsatok ki a most már közös álláspontunk mellett, mint ahogyan most nyilatkoztatok." ígérték és ellenvéleményt senki sem nyilvánított. Másnap délelőtt összeült a társaság a történelmi nevezetességű díszteremben, ahol a múlt századbeli híres és fényes Anna-bálok lezajlottak s ahol Kisfaludy Sándor, Jókai Mór, Blaha Lujza és sok más nagyjaink sokszor megfordultak. Scitovszky Béla a hosszú asztal végén prezidiált, engem társaim toltak előre és közvetlenül Scitovszky mellé ültettek. 215 Csák Károly (1869-1932) lapszerkesztő, kormányfotanácsos, az alsólendvai kerület képviselője 152