Asztalos István szerk.: Múzeumok Pest megyében(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 3., Szentendre, 1996)

Nagykőrös - Arany János Múzeum

NAGYKŐRÖS sorozat, melynek két kötete jelent meg. Az "Archívum Musei de János Arany Nominati" sorozat egy kötete jelent meg, amely Arany János nagykőrösi kéziratait tartalmazza facsimile formában. Az Arany János Múzeum "Hej, Nagykőrös híres város...!" című komplex régészeti, történeti, néprajzi és irodalomtörténeti állandó kiállítása 1978ban nyílt meg. Nagykőrös históriáján keresztül egy jellegzetes, nagytájra jellemző mezőváros fejlődését mutatja be a honfoglalástól a XX. század második feléig terjedő időszakban. Nagykőrös a Bor-Kalán honfoglaló nemzetség szállásterületéhez tartozott. Első okleveles említése 1266-ból ismeretes. Az agrárviszonyok teremtették meg a városiasodás feltételeit. A XIII-XIV. században a Kőrös környéki falvak elnéptelenedtek, lakosságuk a jobb földrajzi helyzetű Kőrösre húzódtak. Megnövekedett a határ területe, amelyen gazdálkodhatott a körösi társadalom. A mezővárossá alakulás a XIV-XV. századra tehető. Földesurai vásártartási jogot szereztek a helységnek, oppidum rangra emelkedett. Birtokosai nem tartották közvetlen fennhatóságuk alatt, cenzuális viszony alakult ki a jobbágy állapotú mezővárosi népesség között. Az állandó kiállítás e korszakból honfoglaló harcos övvereteit, fegyverét, kora Árpád-kori vaseszközöket, s a Kőrös környéki falvak templomait, a sírokból előkerült ékszereket mutatja be. Legértékesebb a ludasi kör alaprajzú templom romjaiból előkerült XII-XIII. századi körmeneti kereszt. A XV-XVI. századi mezőgazdasági kultúrát a nyársapáti vaseszköz lelet képviseli, s a gótikát és a reneszánszot a nyársapáti udvarházból előkerült míves kályhaszemek reprezentálják. Buda 1541-ben történt elestét követően Nagykőrös szultáni birtok lett, kiváltságos hász városi rangra emelkedett. Súlyos adózással megőrizhette függetlenségét, s jelentős mértékben gyarapodott és anyagilag megerősödött lakossága. A tizenötéves háború idején szinte teljesen néptelenné vált a Duna-Tisza köze. Kőrös a pusztákat bérbe vette, ahol nagyarányú állattenyésztést valósítottak meg. A jószágot nyugat-európai piacokon értékesítették. Kialakult a jellegzetes, vagyonos parasztpolgári, cívis társadalom. Az erős autonómiájú, homogén református mezőváros szilárdan tartotta magát a török és végvári magyar hatalom között. A mezővárosi fejlődés fokmérője a céhszerveződés is. A XVII. században a szabók (1617), vargák (1662), csizmadiák (1698), ötvösök (1666) alkottak céhszervezetet, melyek tárgyi emlékei megtekinthetők a kiállításban. A XVIII. században Nagykőrös megőrizte autonómiáját, köszönhetően a jelentős számú, vagyonos kisnemességnek. A Keglevich földesúri család (Kőrös felét birtokolta) nem tudta közvetlen fennhatósága alá vetni a mezővárost. Ennek köszönhetően az 1820-as években a mezőváros megváltotta magát földesuraitól (redempció), szabadalmas mezőváros lett. Nyársapát, Pótharaszt, Tetétlen puszták Nagykőröshöz kerültek, ahol a mezeikertes -109-