Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Vadász István: A táj átalakulása és a mezőgazdasági termelés szerkezeti változásai a XIX. század végén és a XX. században az Alföldön
Kenderes-halomnak jelzett Nyerges-halom, a Fene-halom, illetve a Kétökrű-halom szomszédságában lévő Ásotthalom, továbbá a Duna-halom, a Nyárjas-halom, a Csípő-halom, a Parajos-halom és a Meggyes-halom. Néhány név igen árulkodó: például a Kétökrü-halom elnevezés minden bizonnyal a halom környéki földek megmüvelési lehetőségeivel lehet összefüggésben.248 Az ármentesítés előtt szántóművelés csak a határ kisebb részén folyhatott. Délen részben a Cseppentő-halom — Tökös-halom térségében, melyet egy kisebb, a Gyékényest a Nagy Csattaggal összekötő ér választott el a szántóként hasznosított Pongrácz-halom környékétől. A nagyobb kiterjedésű, csak kisebb laposokkal tagolt Földvár-halom - Koncz-halom - Gyenge-halom - Szöghatár-halom térségében volt legalkalmasabb a terület szántóföldi művelésre. Erre utal a Földvár-halom dűlő és a Koncz-halom térségében a Határ dűlő „tag” elnevezése is, mely a jobbágytelek külterületi telki állománya „tagosításának” emlékét őrzi.249 A Szöghatár dűlő, a Földvár dűlő és a Határ dűlő adhatta a háromnyomású gazdálkodás kialakulásakor a „calcatúrákat”, a belterülethez közeli Kendertagban voltak a kenderföldek. Az ohati határ legmagasabb pontjai: a Kis-sziget, a Nyerges-halom, a Fene-halom, a Kis-Ökör-halom, az Ásotthalom, a Kétökrű-halom, a Petzen Pál-halom, a Strázsa-halom és az Ürgehát térsége szintén igen alkalmas volt szántóföldi művelésre. A Kis-Ökör-, a Kétökrü- és az Ásotthalom térsége a Szöghatár- és a Pap-halmon át az egyeki határral volt összeköttetésben. Ez a terület nyugtalan felszínü, löszös homokkal fedett buckás terület. Ez a felszín északkeleten-keleten a Völgyesérre szakad, amely keletre húzódva, egykori Tisza-mederként hatalmas kanyarulatot leírva fogta közre a kanyarzugban lévő tölgyerdőt és jutott ki újra a csegei Holt-Tiszához. A Völgyes-ér az ohati oldalon a Töviskes-érrel és a Szilágy-érrel is kapcsolatban volt. Az ohati határ buckás területétől délre-délkeletre fekvő térségei rét-legelő, illetve vízállásos területek voltak, melyet jobban legeltetésre lehetett hasznosítani. Kivéve néhány halom, a Nyárjas-halom, a Csípő-halom, a Meggyes-halom és a Parajos-halom környékét, ahol szántóföldi művelés is volt. A Nyárjas-lapos, a Görbe-ér, a Meggyes-ér és a Zsombikos területe viszont mocsaras-nádas-sásos terület volt. Az egyeki határban az ármentes térszín Egyek belterületétől délre több helyen tagolt volt: egy nagykiterjedésű legelő, a Méneskúti legelő, illetve a Nagy-Csattag nevű, kákás-sásos fertő, továbbá több kisebb-nagyobb fenék (Sós-fenék, Csík-kút-lapos, Bőgő-lapos) jelezte a felszín változatosságát. 248 Az egyeki határ nagy részét 4-6 ökörrel szántották a XVIII. század elején, illetve a második felében, de a halom elnevezése arra utal, hogy bizonyos területen ettől könnyebb volt a föld megművelése. Lásd: ZOLTAI Lajos: A mai Hajdúvármegye területe 200 évvel ezelőtt, p. 162., és TAKÁCS Péter: Úrbéresek vallomása Szabolcsban, p. 48. 249 Erre lásd: VARGA Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében 141.p. 152
