Novák László Ferenc: „Hej, Nagykőrös híres város…” (Az Arany János Múzeum Kiállítási Monográfiái 4. Nagykőrös, 2008)

„HEJ, NAGYKŐRÖS HÍRES VÁROS...!" - Nagykőrös szellemi életének virágkora (XIX. század közepe)

Avagy csak egy hitvány náthabetegség is. Légy jó egészségben, derék Gezson Fodor, Valamíg a halál sleppje el nem sodor, Égő pipád füstje legyen mindég bodorÉs e poémában ne sértsen a modor. U.i. Tyúk ide, búbos! Béles ide, rongyos! Kalács ide, fonatos! Szilágyi Sándor, a tudós történész tanártárs, s bohém ember különösen kedves volt Arany szemében, vidámsága magával ragadta a költőt. Egy alkalommal, amikor Szilágyi tartotta évnapját, malacot vásárolt a lakomára, s ez az alkalom ihlette meg Aranyt a „disznótoros vers", vagyis az „Alkalmatosságra íródott versek" megírására. Midőn Szilágyi S. úr az ő első és utolsó malaczának végső tisztesség tételét nagy és fényes gyülekezet jelenlétében tartaná: ezen alkalmatosságra készítődött és elmondódott egy bocskoros poéta által. Múzsám, ki lebuktál Parnassus hegyéről, És csak orrbezúzást nyertél pályabérül, Szűnj meg erőltetni szárnyadat magasra; Hagyd az égi kvártélyt a fellengő sasra: Jobb néked immár itt lenn tollászkodni, Hősök és harcokról még nem is álmodni; Lelsz alacsony tárgyat, akármennyit; hisz na, Ehol van Szilágyi s az ő poltrás diszna. Oh te disznótornak nyájas istensége Kitől illetődve jobban vált a gége, Bicskanyitó új bor, a vászon kehelyben, Ki előttem állasz tanquam egy pendelyben! Te hozzád kiáltok te légy segítségem; Adj néhány rosz rímet, máskülönben végem;