Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Pásztorművészet

son (1878) készített korai darabok már csak ajándéktárgyak voltak, használatuknak nincs nyoma. Formája lapos, a vége felé kissé szélesedik. Felső lapjának indás, vonalas díszítményét keretezés veszi körbe. A hoszszára merőlegesen van elhelyezve rajtuk a név, évszám. A ráckevein ekrovasos, a másikon pontozószerszámmal beütött mintázat is szerepel. Pásztorművészet Falusi ezermesterek és pásztorok egyaránt készítettek díszes borotvatartókat. Ez a tárgytípus megyénkben a déli, Duna-Tisza közi területére jellemző pásztorfaragás. Egy-egy karcolt díszű darabot Solymáron, Szentendrén és Szobon is őriznek, ezek készítőjéről, eredetéről azonban nincsenek adatok. A Szobon gyűjtött borotvatok alföldi juhász munkája: oldalait porcelán gombokkal, felszínét vonalas, indás, színezett növényábrázolással díszítette készítője. Az 1800-as évek derekán Nagykőrösön különleges stílusú és technikájú borotvatartók készültek. Szerencsére több hasonló példány is megmaradt belőlük. E díszítőtechnika a dunántúli pásztorművészetre jellemző spanyolozással rokon, de vele nem azonos: a fába gyakran kettős vonallal mélyített részeket gyantával kevert méhviasszal töltötték ki. A viaszt rendszerint fehérre színezték. A borotvatartókon kívül ugyanígy készült egy ceglédi fakulacs rozmaringos mintája és 1888-as évszáma, valamint 1832-ben egy faragott fa késtok Vácott. E technika előfordulását a kutatás a Dunántúl és a Duna-Tisza közötti migrációs kapcsolatokkal indokolja. (SZTRINKÓ 1982. 208.) Mások szerint kisebb terület „divatja" lehetett. (I. SÁNDOR 1977. 3.) Kiállításunkon két viaszolt borotvatok szerepel 1827-ből és 1865-ből. Az ék és szilvamag alakú, vagy kettős vonalú motívumok mélyített részei fehér viasszal vannak kitöltve. Mintakincsük geometrikus, stilizált tulipánok szerepelnek rajtuk. Az egyik elfordítható, a másik kihúzható tetővel készült. A legkorábbi datált borotvatartó 1801-ben Nagykőrösön készült. A korai darabok díszítménye geometrikus, kör, fűrészfog, és stilizált növényábrázolás. Később az indás növények is megjelennek. Állat vagy emberábrázolás, református terület lévén vallási jelkép sem szerepel rajtuk. A magyar korona az 1801-es borotvatartón már látható. (NÓVÁK 1982. 184. kép) A 19- század közepén készültek egyszerűbb megformálású borotvatartók is kihúzható tetővel, amely sima, vagy a dobozon túl nyúló, kerekre faragott végű. Felületükön díszítmény nincs, csak az évszámot, esetleg monogramot véstek rá. Pásztor készítette 1967-ben a kecskefejes bőrdudát, s nemcsak a fejet faragta ki, hanem a síp végére csikó alakú kupakot is. (Párhuzama: Pusztasomorjáról 1927-ből. Győr-MosonSopron megye népművészete. 2002. 305.) Pásztorfaragású ivóedényből csak néhány van Pest megyében, s közülük egy évszámos ismert: a nyeles, kanál formájú ivócsanak 1834 TK" jelzésű, a váci múzeum gyűjteményében található. Az ostorok markolatát szintén faragással vagy esztergályozással alakították ki, s az ostornyelet ólom, cink öntésével, rézszalagok beverésével, illetve rézből, kaucsukból kivágott minták berakásával díszítették. A csapó fölerősítését bőrsallangokkal, szironyozással takarták el. A legkorábbi, 1915-ös ostornyelünknek ólomöntéses, geometrikus díszítménye van. Készítési helye ismeretlen, de párhuzamai a palócság köréből és a Kisalföldről is vannak. (MALONYAY 1912. V. kötet, GyőrMoson-Sopron megye népművészete 2002.304.) Az 1940-ben készített ostornyél dunántúli, mintája színes berakásos, mozgalmas, szerepel rajta a kutyájával disznót hajtó kanász alakja is. A plasztikusan kifaragott, legtöbbször állatfejben végződő pásztorbotok általában nem évszámosak. A bemutatott datált botok jeles faragópásztorok munkái. A plasztikus faragá-