G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)

MŰVELŐDÉSI VISZONYOK - G. Merva Mária: A MEZŐVÁROS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI EMLÉKEI

399 idős Sina György lehetett a modell Timár Mihályhoz. Sina története három variációban szerepel. Herein Károlynak a Magyar Városok Monográfiája sorozatban Kispestről írott könyvéből megtudjuk, hogy Kispestnek Gödöllőéhez hasonló sors jutott, herceg Grassalkovich Antal halála után a Héderváry-Viczay család örökölte, akik továbbadták a birtokot báró Sina György gazdag levantei kereskedőnek. „Sina báró ismeretlen nagyság volt - írja Herein Károly -, sokat beszéltek arról, hogy a Bosporus tájékáról jött rengeteg vagyonnal, és hogy a török kormány 1847-ben a bécsi kormánytól kiadatását is kérte. A török kormány ezen kérését nem teljesítették, s ennek volt azután köszönhető, hogy 1849 végén a török kormány viszonzásul nem szolgáltatta ki Kossuth Lajost és a többi menekülőt az osztrák kormánynak. Jókai Aranyembere' körülbelül ezzel a történettel foglalkozik."

12

9 Herein Károly állítását más forrás nem erősíti meg. Idős Sina György 1847-ben, amikor állítólag a kiadatását kérte a török kormány, már rég halott volt. Képtelenségnek tűnik az a merész politikatörténeti állítás is, hogy egy Sina csereszabatos lett volna Kossuth Lajossal, de a korabeli szóbeszéd mindenképpen kortörténeti kuriózum. Pulszky Ferenc, akinek családja ugyancsak kereskedéssel szerezte vagyonának jó részét, házassága révén megismerhette az osztrák főváros nagypolgári köreit, személyes közelségbe került a nagy pénzfejedelmekkel, többek között a Rotschild- és Sina családdal.

13

0 Érdeklődéssel hallgatta az óriási Sina-vagyon eredetéről a bécsi üzleti körökben keringő történeteket. Ezek szerint a bécsi Sina-bankház alapítója, az idős Sina György társas szerződést kötött egy basával, aki Macedóniában felvásárolta a lakosságtól az összes gyapotot és földijének, Sina Györgynek adta azt el értékesítés céljából. A bankár közös nyereségre adta el a gyapotkészletet, és a basa részét is ő kezelte. A basa sejtette ugyanis, hogy a szultán előbb-utóbb neki is megküldi a selyemzsinórt, s elkobozza vagyonát, akkor a bankár majd a családjának kifizeti a ráeső részt. Több évi üzleti virágzás után Sztambulból megküldték a selyemzsinórt, de nemcsak a basának, hanem a fiának is, megfojtották az egész családot, és az összegyűlt tetemes összeg Sina birtokába került, hiszen ő volt társának törvényes örököse. A Sina-történet harmadik változata Jókainak az 1870-187l-es évekből - tehát Az arany ember írásának idejéből - származó noteszeiben található feljegyzés: „B. Sina gazdagságának eredete, jön török szökevény gazdag m... [magyar?] [miniszterrel?] gabonahajón, az út közben meghal, ő marad örököse."

13

1 (Az m feloldására több variáció ismeretes: „miniszterrel" vagy „magyar".) Mindhárom történetnek az a lényege, hogy a nagy bécsi Sina-bankházat alapító idős Sina György nem egyenes úton, nem a legtisztább módon jutott hozzá a gazdagsághoz, a nagy vagyont megalapozó, induló tőkéhez. Valaki másnak a halála árán, jóllehet azt nem ő okozta, de véletlenül hullott az ölébe egy nagy vagyon, ő nem dolgozott meg érte, nem tett érte semmit, csak kinyújtotta érte a kezét. Ha kicsit más változatban, más kontextusban, de három variációban is előfordul ugyanaz a sejtelmes történet, feltételezhető, hogy volt némi valóságalapja a Sinákkal 129 HEREIN K. 1937. 13-14. pp. 130 PULSZKY F. 1958.1. 246. p. 131 JÓKAI M. 1967. II. 567. p.