Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)

LÁBADI KÁROLY: A GÖDÖLLŐIEK TALÁLKOZÁSA A NÉP MŰVÉSZETÉVEL

LÁBADI KÁROLY A GÖDÖLLŐIEK TALÁLKOZÁSA A NÉP MŰVÉSZETÉVEL A magyar irodalom a 19. század derekától már felfedezte a népköltészetet: a romantika hatására a regényes életérzésnek köszönhetően számos életműben erős nyomot hagyott. A paraszti kultúra másik erős vonulatának felfedezése azonban váratott magára annak ellenére, hogy ez a törekvés sem volt előzmény nélküli. A népművészet, a népi díszítőművészet évtizedes késéssel lett ugyanolyan forrás, akárcsak az irodalom számára a népköltészet. Nyilvánvalóan az elterjedést gazdasági okok is késleltették. Ahhoz ugyanis, hogy a népi díszítőművészet jegyeit viselő tárgyak elkészüljenek, fejlett háziiparra, sorozatgyártás esetén pedig ipari háttérre volt szükség. Mindezek a körülmények igazából csak a 19. század vége felé teremtődtek meg a magyar társadalomban. A gazdasági érdek, a nemzeti eszme, a tudomány, a művészet szerencsés együttállásának és egybevágásának kellett ahhoz létrejönni, hogy a magyar népművészet felfedezésszámba menő eseményei bekövetkezzenek. Kresz Mária írja a magyar népművészet felfedezéséről szóló tanulmányában, hogy a háziipar és a népművészet felfedezése már a 19. század közepén megkezdődött, de igazán a millennium után, a századforduló gondolkodásában teljesedett ki.

1 A felfedezők „célállomása" elsősorban Erdély, azon belül Kalotaszeg volt.

2 A magyar vidék népművészetének megismertetésére és népszerűsítésére azonban jó szemű helyi tehetségekre is szükség volt. Közülük messze kiemelkedik a Bánffyhunyadon élt Gyarmathy Zsigmond (1833-1908) és hitvese, Hory Etelka (1843-1910), akik Kalotaszeg népművészetének hírnevét múlhatatlanul megalapozták. Számukra az országos dicsőséget az 1885-ben Budapesten az Országos Kiállítás kalotaszegi szobája hozta meg, melyet az illetékes minisztérium felkérésére állítottak ki. Gyarmathyné összegyűjtötte a vidék régi mintaanyagát, s rábeszélésére az asszonyok újra tanulták a varrási, hímzési technikákat, s az elkészült daraboknak piacot is felkutatott. A vendégjárás elősegítésére, a nevezetességek népszerűsítésére, a viselet szépségére az 1900-as évek elején levelezőlapok is készültek.

3 Undi Mariska ugyancsak hasonlóra vállalkozott: jóval később, az 1920-as esztendőkben egy levelezőlap-sorozatot készített a magyar tájak népviseletéről. Az 1885-ös kiállítás kalotaszegi kézimunkái elnyerték az uralkodóház tagjainak, közülük az elsők között volt Rudolf trónörökös, s a főnemesség tetszését. Megrendeléseikkel fejezték ki csodálatukat. Ugyanaz a folyamat játszódott le, mint a kultúrák történetében annyiszor: az „alacsony művészet" produktumait felemelte „a magas művészetek" szférája. A kapóssághoz, a népszerűséghez az is sokban hozzájárult, hogy a kalotaszegi hímzésekről, kézimunkákról írások, képes beszámolók jelentek meg a hazai, sőt a külhoni lapokban is. Majdnem ugyanebben az időben azonban azok a hangok is megszólaltak, melyek az eredetiségeket kezdték félteni, attól tartottak, hogy a nagy kereslet következtében a népművészet felhígul. Kósa László mutatott rá arra, hogy Malonyay Dezső, aki friss reagálású reprezentatív könyvsorozatot szentelt a magyar nép művészetének, az első kötetben név említése nélkül „többször megrótta Gyarmathyné tevékenységét, elvbarátai írásaikban ugyanezt tették, mert: a régi, eredeti darabokat elvitték, eladták, az újak már nem annyira szépek, a nagy kereslet lerontotta minőségüket. Részben igazuk volt, ami az üzleti vállalkozást illeti, ugyanakkor a néprajzi kutatás még több mint fél évszázad múltán is talált nagy értékű darabokat a vidéken. Ez az ellentmondás azonban mindvégig kíséri a kalotaszegi kézimunka történetét, s nem oldja föl az a megállapítás sem, hogy feltehetően háziipari mozgalmak nélkül felbomlott volna a régi népművészet."

4 Ugyanilyen okoknak köszönhető, hogy a matyók vagy más népcsoportok népművészetének élete meghosszabbodhatott, A kor kedvezett az elhalás késleltetésének, mert „Az a kor, melyben Bécstől Londonig el lehetett adni divatcikként a magyar kézimunkát, át volt itatva a század közepén kezdődő, már említett iparművészeti-háziipari mozgalmak eszméivel. De nemcsak a mindennapi életet elborító gyáripari tömegcikkekkel szemben a tudatos környezetformálás, a hétköznapok tárgyi világa szebbé tételének törekvései bontakoztak ki, hanem az elerőtlenedett európai történeti stílusok helyett előtérbe kerültek a helyi és nemzeti kultúrák, melyek egyébként is a polgári nemzetté válás programjainak részét képezték."

5 Ahogy a népművészetben voltak olyan kétkezi tehetségek, akik új életre keltették a régi díszítőmotívumokat, a gondolkodók között is akadtak olyan elméleti fejtegetők, akik követőkre találtak. John Ruskin (1819-1900) író és művészfilozófus azt hirdette, hogy a művészet csak úgy újulhat meg, ha őszinte, ha a természet egyszerűségét követi, s legvégül, ha a középkori művészethez fordul. Hasonló