G. Merva Mária - Heltai Miklós: '48 kultusza- Kiállítás a Gödöllői Galériában (Gödöllő, 1998)

gának jutottak birtokába a 19. század közepétől kezdve. Kétszeresen is kiállításunk anyagához tartoznak, egyrészt mint a történelmi festészet jelentős kompozíciói, másrészt mint kultusztárgyak, amelyek szerepüket polgári lakásokba kerülve töltötték be. Ezen kompozíciók: Kovács Mihály Árpád fejedelemmé választása, 1854., Wagner Sándor Dugovics Titusz, I860., Munkácsy Mihály Siralomház, 1869., Munkácsy Mihály Újoncozok, 1879. A történelmi festészettel már korábban, a 19. század első negyedében is találkozhatunk a magyar művészetben, de virágkora mindenképpen az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utáni évekre tehető. Ekkor a legőszintébb, ekkor születnek az egész egyetemes művészettörténetben is jelentős magyar művek. A történelmi festészet, köszönhetően a klasszicizmus nemzeti nagyság keresésének, valamint a romantika érzelemgazdagságának egész Európában jelen van akadémiai szinten a 18. század végén és a 19. század elején. A magyar történelmi festészet az, amely ezen a szinten felülemelkedve, a régmúlt dicső történelmi eseményeket és az idegen uralkodók okozta nemzeti sérelmeket bemutató remekműveket alkot 1849 után. A kor magyar művészeinek szinte mindegyike kapcsolatban volt a forradalom előkészítésével. Többen részt vettek a szabadságharcban (például Madarász Viktor, Szemlér Mihály). A külföldön alkotó festőink kapcsolatban voltak a 1849 utáni emigrációval. A kiegyezés (1867) utáni történelmi festészetünkben már kevesebb remekművet találunk, e korban születnek viszont a festőóriás, Munkácsy Mihály művei. Bennük ismét felidézhetjük a levert szabadságharc emlékét, az egyszerű magyar ember lelkében élő mély gyászt és szomorúságot. Kossuth Lajos halála (1894) ismét felszaggatja a 48-as sebeket. A közelgő millenniumi ünnepségekkel is összefüggő nemzettudat erősödése újabb emlékekkel gazdagítja történelmi festészetünket. Felcsillan még egy utolsó szikra a nagybányai művészek körében — Thorma János és Réti István művészetében. Míg remekművet is köszönhetünk e kornak — Thorma János Aradi vértanuk, 1896., Réti István Honvédtemetés, 1899. —, a történelmi festészet témája azonban nehezen volt összeegyeztethető a kor új festészeti vívmányaival, és amint az akadémikus festészet ideje lejárt, úgy múlt el az idő a történelmi festészet fölött is. A kiállításon szerepel Borsos József Az özvegy, 1853. című képe, melyen egy császári özvegy gyászának lehetünk tanúi. A kép jelezni kívánja, hogy létezik egy másik oldal is. Bemutatható lenne ugyanis az 1848/49-es kultusz az osztrák oldalról is, hiszen múzeumi gyűjteményekben megtalálható a ko28