Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)
A MINTARAJZISKOLÁBAN, 1880-1883
A fiúk elkülönített lakosztályban voltak, amely örökké tele volt barátokkal. Kriesch papa úgy gondolta, inkább legyen a ház tele fiúkkal, mintsem az ő fiai csavarogjanak el. Mindennaposak voltak a Székely Bertalan fiai is, Ákos és Árpád. Viszont Aladár is kijárt hozzájuk a szadai tuszkulánumba. így ő is közvetlen érintkezhetett a nagy, univerzális tudású Mesterrel, aki így, privátim nagyszerű tanácsokat tudott adni a bajusza közt, egy kicsit kesernyés, egy kicsit csalódott ízű modorában. Rövid aforizmaszerű mondatai úgy bevésődtek a fiatal lélekbe, hogy csak később, hosszú évek múlva bújtak elő, mint életigazságok, amelyekre lehetett építeni. Aladárunkba is belejutott így Székely Bertalan kitörölhetetlen lelkierejével [sic], mint annyi sok növendékébe, akik vele közelebbről érintkezhettek. Valahogy valami olyan közös vonást húzott növendékeire, amely nem külső hatásban, teszem, festői modorban nyilvánult. Nem. Távol ettől. Valami pappá szentelés volt a vele való érintkezésben, amely a fiatal növendéket adeptjévé avatta az örök művészetnek. És ezek az adeptek hiába kerültek ki a világba százféle irányok és befolyások közé, hiába tagadták meg őt és szórtak reá szemrehányásokat és lekicsinylést, megmaradt rajtuk az a kitörölhetetlen vonás, amely csakazértis Székely-növendékké árulta el őket. Aladár most jól érezte magát. Mihelyt nem érzett fájdalmakat, azonnal kibuzgott belőle az öröm. Aki nem tudta az okát, elcsodálkozhatott azon a kitörő, minden csacsiságra képes életörömön, amely kificánkolt belőle. Hiszen olyan sokat kellett helyrehoznia! Aztán készült a perfekt gavallér is, ahogy ez időkben Jókai szelleme szerint minden fiatal tökéletessé igyekezett válni. Ez a tökéletesség megkívánta első sorban a több nyelv tudását, mert Berend Iván 2 5, ki tudja, ma itt, holnap ott... Aztán zenét, de főként zongorát is kell tudni, mégpedig a szabad „blattolásig", mert ki tudja, mit ütnek fel előtte a hölgyek. A szellemesség még Diszaelinek se jött ingyen, ezt is gyakorolni kell, mégpedig két irányban: a hölgyek társaságának egyet, s a férfikompániának egy nagyon másat. Táncolni eo-ipso kellett tudni és vívni. Ez a kettő együtt járt, mert a legtöbb párbaj a tyúkszemrelépésből keletkezett, esett légyen kis selyem topánkára vagy lakkcipőre, vért kívánt. Illett minden számottevő embert ismerni, aztán egypár cigányprímást, meg egy-két fiakkerost. És aki művésznek készült, annak ezen felül is kellett még egyet-mást tudnia, legalábbis a szellemarisztokratákig kellett emelkednie, hogy érvényesülhessen. Minden ifjú művész lelkében ott élt már Liszt Ferenc híre, aki a világszalonok varázsfuvolása volt. Ő volt az első művész, akit a magas körök nem csepűrágóként, hanem egyen2 5 Jókai Mór Fekete gyémántok című regényének főhőse. 24
