Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

KÜLFÖLDI UTAZÁSOK

ger sima, de Bébi a haskóját fogja: iff valami fáj; erre a két fiúcska: „Itt valami fáj". Kiszállnak, hordárok, csomagok, lakáskeresés, a koszt, speciális ételek és még minden, amit a három gyerek kívánni tud. Mindezek után, talán még aznap, ahogy érkeztek, Aladár, mint egy alvajáró kutat a csomagok közt, meg is lelte a festékeit, holmiját és megy festeni. Százszor tapasztaltam, ment festeni. A család ebben cinikus flegmát lát, majd természetesnek veszi és még többet követel, még jobban megterheli. Az a hallatlan benső erő, amellyel a nap minden szakában be tudta magát állítani, nem várva hangulatot vagy inspirációt, ahogy a lusták szoktak exkuzálni, már festett, már minden mögötte volt, teljes figyelemmel és odaadással festett. Akik ezt flegmának nézték, azok mélyen csalódtak. Menekülés volt ez, menekülés az élet apró kellemetlenségeitől, amelyet ő így fejezett ki: „Add, Istenem, hogy a fizikai lét ezernyi apró gondjai úrrá ne lehessenek felettem! Hogy a művészetem szentségébe és komolyságába vetett hitem minden balsors között, minden megpróbáltatások mellett is, soha meg ne inoghasson bennem!" Ekkora família, mindig több, tapintatra nem nevelt fi-fik, örökös lárma, anyagi gondok, hány cipő, hány ski, hány sipka, hány darab kenyér, hány vendég, hány tapadó smaroccer

16

3 és ezekkel szemben egy törékeny testű hangya, akinek az ízeit alig-alig tartja össze egy-két szál, ez cipeli az egész cókmókot, és megy festeni Fanoba és dolgozik az ő egyetlen szentségének, a művészetnek. Meglát egy érdekes arcú asztalost, talán feszítő rámákat csináltat vele. Ez az asztalos is szenvedő, látszik a beesett szép szemein, de a küzdelem megnemesítette az arcát, rokon ez, gondolja. Ember, aki mellett nem lehet csak úgy elmenni, és festi, és ismét elfeledkezhetik, a művészet védő ellenzőt alkot köréje és e bűvkörben alkotja legszebb vízfestményét. (Raáb Ervinék tulajdonában.) Hát ne hinne ennek mindenhatóságában utolsó leheletéig! De mégis felfohászkodik Istenéhez, jaj, csak bírjam ezt, ezt az egyet, hogy el ne hagyjon, el ne távozzék tőlem és én is tudjam tartani azon a nívón, ahova felcipeltem. így bontakozik ki az a Kriesch Aladár, akit ismertünk. De mi lesz, ha ezt az apát egyszer megismerik a fi-fik? És mi lesz az ellenzőjük az élet küzdelmeiben? Vagy ők is kinyithatnak majd abból, amit ez az apjuk készített magának azzal, hogy nekik hagyja? Igen bizony, ezek az élet kérdései az élet napszámosai számára. A napszámos annyit jelent, hogy él abból ma. amit keresett tegnap, mégpedig verejtékkel. Való16

3 (Ném.) Potyázó, élősdi. 124